3. fejezet II.

Köszönöm az újabb négy pipát és a két komit, örülök, hogy tetszik a történet. Lassan elkezdem felrakni a szereplők képeit, csak Harry Black - ről nem találtam még jót, de rajta vagyok. Íme az újabb fejezet :)
                                                                                                                                               

A pályaudvar tele van kamerákkal. Őszintén nem csodálkozom rajta. Innen már minden egyes lépésünket figyelni fogják. Kíváncsiak rá, ki hogyan fogadta a Kiválasztottságot, esetleg örül neki, mint egyes Körzetekben, vagy máris gyengének mutatja magát és sír. Na persze és a jól ismert Katniss húgát, meg lehet, hogy duplaanyira figyelik. Nem akarok a kamerákba nézni, de a cipőm pásztázása sem túl jó ötlet. Már ez a felvétel is a televízióba kerül. Végül is az előttem topogó Effie Trinket ronda fűzöld blúzának a hátát kezdem bámulni, és megpróbálom figyelmen kívűl hagyni a riportereket. Már attól is lámpalázam lesz, ha mindenki engem néz. Ez persze nem csoda, az egész családunk küzködik vele. Igyekszem gyorsan felszállni a vonatra és eltűnni a vagon belsejében. Bár az elkövetkezendő időben mindenki minket fog bámulni, hogy miként viselkedünk, mit, hogyan teszünk és persze, hogy nyerünk e. Amint belépek a vonatba, Effie bezárja az ajtót, a szerelvény pedig elindul egyenesen a Kapitóliumba. Bárcsak ne oda menne. Pedig soha, de soha nem láttam még a fővárost, de szívesen maradtam volna úgy életemben, hogy nem is látom. Még nem utaztam vonaton, ezért szokatlan ez a gyorsaság és ez az imbolygás, tehát a falat fogva igyekezem eljutni lehetőleg esés nélkül az étkezőkocsiba. Az étkezőkocsiba, ahol egy hatalmas, terülj, terüljasztalkám vár ránk. Két hosszú asztal roskadozik a rajta lévő finomságoktól. Ezüsttálakban minden egyes körzet pékáruját kínálják, mint például a 2. Körzet sajtos kiflijét vagy ahogy a Kapitóliumban hívják, croissantját, vagy a 10. Körzet mákos kalácsát. Sőt édességek tömkelege is vár ránk, tejcsokis sütemény, vanília fagylalttal leöntve, ez a brownie és fehércsokis süti, csoki fagyival leöntve, ez a blondie. Sajttorta eperszemekkel a tetején, valamint dobostorta. Almás, áfonyás és cseresznyés ínycsiklandozó piték. Duplacsokis, banános és sárgabarackos muffinok szép sorba rendezve. Szivárvány színeiben pompázó nyalókák. Piros, kék, lila és rózsaszín színű üdítők. Ez pedig csak egy egyszerű kis „uzsonna” a Kapitóliumban. A mellettem álló Harry Black is leesett állal bámulja a sok finomságot, akárcsak én, akinek a családja pedig viszonylag jó módban is él. Effie megnógat, hogy csak bátran, vegyünk valamit, mire gyorsan kikapok egy brownie –t és egy piros üdítőt, miközben azon gondolkodom, hogy ha a Kapitólium mindig ilyen lakomákat rendez, akkor talán a Körzeteknek is küldhetnének egy- két dolgot.

*

A hatalmas vonatkabinom ágyán fekszem, miközben falatozom a brownie –ból. Minden egyes perccel közelebb kerül a főváros, ahol majd ország- világ szeme láttára fogjuk lemészárolni egymást. Gondolkodhatnék azon, milyen taktikát kövessem. Trükközzek e vagy az eszemmel nyűgözzem le a közönséget? Nem, valahogy nincs kedvem megjátszani magam. Én vagyok Prim, aki gyógyít, akinek mindene a családja és aki nem képes embert ölni. Pláne nem egy hülye műsor kedvéért. Nem, Soha. És akinek nagyon fontos a nővére. Katniss, aki ugyanezen a vonaton van és van rá lehetőség, hogy beszéljek vele. Az Aratásról. A Kapitóliumról. Mindenről. Meg kell keresnem a nővéremet.

3. fejezet I.

Köszönöm mindenkinek az eddigi pipákat, és komikat, íme a legújabb rész, remélem tetszeni fog :)
                                                                                                                        

A Törvényszék épületében ülök, egy kis szoba kanapéján, ahol majd elbúcsúzhatok szeretteimtől, azaz anyától. Kezemmel egy gyönyörű selyemhuzatú párnát babrálok. Tehát én vagyok a Kiválasztott. Idén is csak egyetlen aprócska cetlim volt, de mégis engem húztak. Nem erről nem Katniss tehet. Mi köze szegény Katnissnek ehhez az egészhez. Hirtelen egy aprócska gondolat csusszan át a fejemen, de nem hagy nyugodni. Muszáj átgondolnom a dolgot. A Viadalok nézettsége az elmúlt években valahogyan csökkent. Talán a kapitóliumiak nem találták kellően izgalmasnak, sokan meg is unták. A nézettség csak akkor növekedett meg ismét mikor tavaly színre léptek az elátkozott szerelmesek. A nézőket érdekelte ez az újdonság és persze a vezetőség is megnyugodhatott, hogy nem elégedetlenkednek a műsor miatt. Na és persze, micsoda jó üzleti fogás lenne, ha idén a győztek húga szerepelne az Arénában. Szegény Prim, aki egyszer ugyan megmenekült, de idén nincs kegyelem neki sem. Ó.-ó és micsoda családi dráma lenne, ha maga a nővére húzná ki. Vajon mit csinálna a vadonban ez a naiv kislány? Persze, hogyne a nézőket persze hihetetlenül érdekelné a dolog. Á szó se lenne csökkent nézettségről. A dühtől összeszorul a torkom. Lehet, hogy direkt tettek valamit, hogy engem húzzanak. Tőlük kitelik. A Kapitólium. A csillogó Kapitólium csak dúskál a jóban és a gazdagságban, persze miközben a Körzetekben az éhezés tombol. Míg ők csak azt várják, mikor kezdődik el a Viadal, addig a Körzetekben csak egy apró darab száraz kenyérre vágynának. A Kapitólium miatt vesztettem el az apámat. Elvette anyám boldogságát. Elvette a szabadságunkat, majdnem éhen haltunk. Végig kellett néznünk ahogy Katniss küzd az Arénában. És most pedig én következem. Nekem sincs mentség. Egyszerűen gyűlölöm a Kapitóliumot. Ez az érzés már az év során egyszer- kétszer felmerült bennem, de most érintett meg igazán. Most már én is tudom, amit mindenki. Hogy mi az a Kapitólium. A kéz, amely enni ad. De a lázadók beleharaptak ebbe  a kézbe. És ezért most megtorlás a jutalmunk. Az arcomat a párnába nyomom. Nem kéne így fogadnom anyát. Ne viselkedj naivan, ne légy elesett! Ne gondolják rólad, hogy könnyű célpont vagy! Viselkedj határozottan! És nyugodtan! Ne törj le! – így próbálom utasítani önmagamat, mikor meghallom a kilincs csattanását. Mielőtt belép anya felállok, és igyekszem nyugodt arcot vágni. Idén mindössze 3 percünk van, hogy elbúcsúzzunk, és csak is családtagok jöhetnek be. Egy új szabálymódosítás. Hála a Kapitóliumnak. Anya sápadt, ideges és elkeseredett. Mondanék neki valamit, elmondanám, hogy minden rendben, de ehelyett úgy érzem, a torkomra forrt a szó, és cserbenhagyott a beszélőkém. Csak erősen megölelem, és remélem, hogy ez többet ér minden egyes szónál, nyugtatásnál és magyarázkodásnál. Tudom, hogy 3 perc múlva minden megváltozik anya számára. Egyedül lesz a hatalmas házban. Nem lesz vele sem Katniss, sem én Senki sem lesz ott vele, hogy támogassa. De anyu tavaly sem tört össze. Mindketten erősek voltunk, kitartottunk, miközben a Viadalt néztük. De tavaly egymásba kapaszkodtunk. Most egyetlen dologba kapaszkodhatunk. Ha mindent amit tudok beleadok, ha nem adom olcsón magam és ha kitartok. És ezt látnia kell mind anyának, mind Katnissnek. Akkor ott lesz valami ami erőt ad nekünk. Mindannyiunknak.

-       Várlak haza! – suttogja anyu. És bár tudom, hogy ott lesznek nálam sokkal nagyobbak, erősebbek és okosabbak, halkan így szólok.

-       Mindent.. mindent beleadok. – ezt megígérem magamnak és anyunak. Katnissnek. Tartom magam ehhez. Ehhez az apró kapaszkodóhoz, ami nehéz idők esetén is erőt ad majd. Nekem. Anyunak. Katnissnek. A családomnak. Kitartunk egymásért.

-       Úgy legyen! – válaszol anyu és jó erősen újra megölel. Nem akarok olyasmin gondolkodni, hogy talán utoljára ölelem meg. Azért mert már csak mi vagyunk anyának. Aput elvette tőlünk a Kapitólium. De Katnisst nem sikerült elvennie. És most én következem.

-       Prim, egy dolgot ne feledj az Arénában. Azt, hogy gyógyító vagy. – szól anyu halkan. Az idő vészesen telik

-       Nem feledem – mondom. Ha valaha a hasznomra válhatakkor talán most. Összeszorítom az ajkamat, nehogy sírjak, miközben egy fehér kesztyűs kéz megragadja anya vállát és kifelé vonszolja. Letelt az idő. Gyorsan megszorítom még egyszer a kezét, mielőtt elmegy és a békeőrök rámcsapják az ajtót, ami hangos csattanással bezárul. Nagyot nyelek. Egyedül állok a szoba közepén. Innen nincs kiút.  Hamarosan indulunk a Kapitóliumba.

2. fejezet III.

Primrose Everdeen. A Kiválasztott Primrose Everdeen. Effie szavai szinte lógnak a levegőben. A szó, a név lassan eljut az elmémbe, beférkőzik oda, körüljár. Én vagyok Primrose Everdeen. Én vagyok az idei Kiválasztott. Nekem kell részt vennem az Éhezők Viadalán. A világ hirtelen elmosódik előttem, olyan pici lesz mint egy gombostű, minden elsötétül, majd hirtelen kivilágosodik. A térdem megrogy, úgyérzem, szinte elveszítem a kontrollt a lábaim felett. Majdnem orra bukok, de hála az égnek az utolsó pillanatban sikerül talpon maradnom. Legszívesebben elfutnék. Megszöknék innen. Vagy megcsípném magam, hátha csak álmodom és az otthoni jó meleg szobában ébrednék. De nem. Ez itt a kőkemény valóság. Ahogy meglátom a színpadon álló, halálra vált arcú Katnisst rájövök, mi történt. A saját nővérem húzott ki. Nekem ez egyáltalán nem számít. Ha egyszer úgy is kihúztak, mindegy hogy ki, akkor Kiválasztott leszek. Nem hibáztatom, nem haragszom rá, pláne nem a nővéremre. De valahogy túl jól ismerem Katnisst, hogy sejtsem ő mit érez. Hogy talán bűntudata van, hogy milyen dühös. Az arcából, a tekintetén is látszik. Nem ez nem lehet. Miatta mindenképpen úgy kell viselkednem, mintha nyugodt lennék. Mintha a lelkiekben felkészültem volna rá. Nem sírhatok, nem borulhatok ki. Ez már nem AZ a Prim. Ennek a Primnek most már a sarkára kell állni. Meg kell mutatnia, hogy nem elesett. Kihúzom magam és igyekszem nem remegő térdekkel eljutni a színpadig. Mereven magam elé nézek, miközben felsétálok a színpadon és a mikrofon elé állok. Látom az emberek arcán a meglepettséget, dühöt és szomorúságot. Ismerik a nővéremet. Talán engem is tavalyról. Látom, hogy nem tudnak mit reagálni. Ledöbbentek. Effie int Peetának, hogy ő következik a húzásban. Katniss mögöttem áll, pedig hátrafordulnék hozzá, jelezném neki, hogy minden rendben. Amennyire. De a színpad kellős közepén nem kezdhetek el forgolódni. Miközben Peeta a gömbökhöz lép, szememmel anyát keresem a tömegben. Hamarosan elbúcsúzhatok tőle. Erre a gondolatra összeszorul a gyomrom. Peeta mélyen a gömbbe nyúl és kihúz onnan egy nevet. A leendő Körzettársam nevét. Vajon ki lesz az? Ismerős vagy idegen. Hamarosan megtudom, ugyan is Peeta határozottan a mikrofon elé lép és kibontja a cetlit. Zavartan magam elé bambulok, miközben megköszörüli a torkát. Most a fiúk körében van hatalmas feszültség. Közülük még akárki lehet a Kiválasztott. De nincs is időm tovább gondolkodni, ugyanis Peeta megszólal.

-Harry Black!- hangzik el a név. Nagy forgolódás és sugdosás támad egészen addig, míg a 14 évesek közül ki nem lép egy fiú. Mostanában tölthette be ezt az életévét ahogy látom rajta, majdnem akkora mint én és nagyon sovány. Ahogy fellép a színpadra látom a félelmet kék szemeiben. Nem olyan kék mint az enyém. Hihetetlen, tengerkék vagy égkék a lényeg hogy nagyon kék. A haja vöröses és kissé kócos, az arca szeplős. Nem Perembeli, akárcsak én a szőkés hajammal és  kék szememmel. Na legalább ennyiben hasonlít a két Kiválasztott. Effie utasítására kezet fogunk, olyan erősen szorítom meg az ujjait, hogy utána legszívesebben bocsánatot kérnék tőle, hogy rajta vezettem le a perpillanati feszültségemet. Hirtelen sírásra leszek figyelmes, egy 13 éves barna hajú lány sír, szinte hisztizik ahogy Harryre bámul. Ki lehet ő? Talán Harry barátnője? Nem tudom de furcsán megbámulom a lányt miközben a mellkasomban iszonyatos szorítást érzek. Talán túlságosan feszült vagyok. Effie ismét boldogan belekiált a mikrofonba valószínűleg visszatért az életkedve.

- Hölgyeim és uraim, íme a 12. Körzet két Kiválasztottja Primrose Everdeen és Harry Black!

2. fejezet II. -The Reaping

              Na íme,meghoztam az Aratás részt :) Nem fűzök hozzá semmit, jó olvasást! :)
                                                                                                                                            

Néma csendben baktatunk anyával a Győztesek Falujából a 12. Körzet központja felé. Egyikünknek sincs kedve beszélgetni, amit teljességgel megértek. Még ha akarnám se, akkor sem jönne ki egy hang se a torkomon. Minél közelebb kerülünk a Főtérhez, annál erősebben ver a szívem, ráadásul a hányingerrel is küszködöm. Idegesen a gyomrom elé kapom a kezem, nehogy itt helyben pakoljam ki az ebédemet. Ahogy közeledünk a Körzetbe, egyre több ismerős arcot veszek észre. A mai napon, mint minden Aratáson általában, ott lebeg a levegőben az a nyomott érzés, hogy bármelyikünk Kiválasztottá válhat. Itt ez egyáltalán nem dicsőség. Mi nem vagyunk Hivatásos harcosok, mint az 1., 2., és 4. Körzetbeliek. Minket az Aratás gondolata nem úgy tölt el, mint egy jó esély, hogy jelentkezzünk a Viadalra és megmutassuk, mit tudunk, jóval inkább olyan érzéssel, hogy bárcsak vége lenne már. Soha nem voltunk és nem is leszünk Hivatásos harcosok. A Főtéren kint áll a színpad, s a két hatalmas üveggömb, melyben a több száz cetli közül, csak egyen szerepel Primrose Everdeen neve. A regisztráció, mely során egy tűvel szúrják meg az ujjamat, hogy vérmintát vegyenek, egyáltalán nem érdekel, még mindig a gömbökkel vagyok elfoglalva. Valyon idén kiket húz az a kedves Effie Trinket? Nem is akarok gondolni rá. Idén a 13 évesek csoportjához állok, bár hamarosan a 14. életévemet töltöm. Ha jól számolok, pont akkor, amikor a Kiválasztottak bemutatják tudásukat a Játékmestereknek és pontozzák őket. Már ettől is teljesen kiráz a hideg úgyhogy egyik lábamról a másikra topogva várok, hogy megkezdjék a húzást. Jobban mondva nem várom, hanem túl akarok lenni rajta, s hazamenni vagy a patikába, bár őszintén szólva még az erdőben is szívesebben lennék minthogy itt. Lassan mindenki elcsendesül, s a Törvényszék hatalmas épületéből kilép a pódiumra a polgármester, Effie Trinket aki ronda fűzöld kosztümbe és fehér parókába öltözött, valamint Katniss és Peeta az idei mentorok. Látom a nővéremen, hogy nem érzi jól magát, pedig ő már biztonságban van, ami az Aratást illeti. Szaggatottan veszem a levegőt, miközben Effie a mikrofonhoz tipeg és boldogan elkiáltja magát.

-       Jónapot mindenkinek! A mai nap, egy igen különleges nap Panem lakóinak, ugyanis ma dől el, kik lesznek a 3. Nagy Mészárlás Kiválasztottjai! – vakítóan fehér mosolya, szinte idegtépő, azon imádkozom, bárcsak sietne egy kissé.

-       Nos mivel idén az elmúlt Viadalokról emlékezünk, van önök számára egy csodálatos meglepetésem. Idén a már eddig győzött Kiválasztottak, az eddigi győztesek, húznak az üveggömbből! – Hogy mondta? Katniss és Peeta húz? Erről senki sem tudott, bár lehet, hogy hallgatniuk kellett a dologról, de ez mégis nagyon furcsa érzéssel tölt el. Tudom, hogy Katniss ezt nem akarja, nem tenné meg,de persze ha az elnök ezt parancsolta, akkor kötelező. A Kapitólium lakói szórakoztatására mindent. De a nővérem most nagy levegőt vesz, lassan a lányok üveggömbjéhez sétál és kihúzza az első keze ügyébe kerülő cetlit. Már meg van a Kiválasztott! Már megvan! Érzem, hogy a térdem iszonyatosan remegni kezd, a fülemben dobol a vér, amitől kissé nehezen hallok, a szám kiszárad, a homlokomon izzadságcseppek csordulnak le. Mintha a külvilágot csak tompítva érzékelném. A másodpercek csigalassúsággal vánszorognak, ahogy Katniss a mikrofon elé lép, kibontja a cédulát és szemével végigfut a néven. Hirtelen ám valami furcsa dolog történik. A nővérem arca hullafehérré válik és a cetlije kiesik a kezéből. Peeta rögtön ott terem és megfogja a karját. Mi történhetett? Kit húzott Katniss? Az biztos, hogy valami nagyon, nagyon nincs rendben. Effie Trinket rögtön fontoskodva ott terem, felkapja a földről a cetlit, miközben valamit motyog az orra alatt. Ám az igazi gondra akkor jövök rá, mikor Effie is kibontja a cetlit és megnézi a nevet, mire elkomorodik az arca. Ez nem lehet igaz. Pont Effie arca. Ökölbe szorítom a kezem, és várom, hogy mi történik. Effie a mikrofon elé lép és elhaló hangon megszólal.

-       Hölgyeim és uraim, az idei lány Kiválasztott Primrose Everdeen!

2. fejezet I.

Először is köszönöm az újabb két kommentet, Bridgettől és Ancsitól, valamint 4 pipát! :) Nos ez a rész talán az egyik legröviebb a történetemben, mivel a következő az Aratás, és utána beindulnak az események. Egyébként ma elutazok, vasárnapig, de mivel valószínüleg gépközelben leszek, tudom hozni az újabb részeket.
                                                                                                                                           

A kék ruha. Az a buggyos ujjú, derekánál megkötős ruha. Ezt viselte Katniss a tavalyi Aratáson. Hihetetlen, hogy anya pont ezt a ruhát készítette ki nekem. Van pár ruhám, amit felvehetnék erre az alkalomra de mégis ez, ami ráadásul nem is az enyém. Pláne még valahogy a tavalyi Aratásra is emlékeztet. De mindegy. Ha anya úgy döntött, hogy ezt vegyem fel, hát legyen. Semmi kedvem vitatkozni. Óvatosan bebújok a ruhába, mely csodák csodája nem is nagy rám. Talán kicsit jól is áll a kékes színű szememhez. Ahogy a tükörben nézegetem magam, érzem ahogy valami selymes dörgölőzik a lábamhoz. Kökörcsin az, az én öreg kandúrom, aki láthatólag nem kedveli a Győztesek Faluja – beli házunkat mivel mindig a Körzet utcáin kóborol. És a nővéremmel sincs valami felhőtlen kapcsolatuk. De én szeretem ezt a vén kandúrt.

-       Namegjöttél te kis csavargó? – kérdezem, miközben megvakargatom a macskám füle tövét. Kökörcsin nyávog egyet, majd felugrik a Katnissel közös szobánk ágyára és kényelembe helyezi magát. Fölállok és a tükör előtt egy kontyot készítek magamnak. Érzem ahogy megremeg a térdem. Hamarosan itt az idő. Újra. Idegesen botorkálok le a konyhába anyához, aki valami aranyszínűt forgat az ujjai közt.

-       Gyönyörű vagy! – mondja és biztatóan megölel.

-       Nézd, Katniss azt kéri, hogy ezt vedd fel. – kezembe adja azt az aranyszínű micsodát amire hamarosan rájövök, hogy mi az. A fecsegőposzátás dísztű. Tavaly Katniss adta nekem, hogy szerencsét hozzon az Aratáson, de aztán én adtam vissza neki, hogy viselje az arénában. Úgy tűnik neki bevált a dísztű. Egy pindurka kis madár, aranykarikában, csőrében egy nyílvesszővel. Óvatosan felerősítem a ruhára, melyen szépen mutat a parányi kitűző. Ha Katniss azt kéri, vegyem fel akkor megteszem. Mindenképpen. Tudom, hogy az övé, de hátha szerencsét hoz ezen a csodálatos napon. Érzem, hogy a térdem megremeg, ahogy oldalra pillantok, látom, ahogy az óra háromnegyed kettőt mutat. Összeszorítom az ajkamat és igyekszem elfojtani a sóhajtásomat.

Itt az idő az indulásra – fogom meg anya kezét. Már csak negyed óra

1. fejezet III.

Hova  tűntetek, úgy látom nem nagyon írtok :(  Ha már itt vagytok, legalább egy pipát tegyetek, ahhoz a szemponthoz, amilyenre szerintetek sikeredett a fejezet, mivel nekem nagyon fontos, hogy megtudjam, nektek hogyan tetszik a fejezet, a történet, és hogy folytassam e tovább.
                                                                                                                                                               

Tik-tak, tik-tak. Ahogy a konyhában ülök és készítem új gyógykenőcseinket a falióra ütemes kattogását hallgatom. Tik-tak, tik-tak. Tudom ez sokakat idegesítene, de engem valahogy megnyugtat a monoton kattogás. Segít  elterelniafigyelmet a közelgő Aratásról. Anya még nem kelt fel, legalább is nem adott magáról életjelet. Szerintem ez nem baj, hiszen ma, ezen a napon mindenki máshogy vezeti le a feszültséget. Én például a gyógynövénykeveréssel. Mostanában sokat dolgozom a kis patikában, ami még anya szüleié volt, de a pénztelenség miatt be kellett zárni, így csak az elmúlt évben nyitottuk újra. Anya az évek során megtanított a gyógyítás minden titkára, így mostanában sokszor egyedül is dolgozom iskola után ha anyának más dolga van vagy éppen kimerült. Most már megtanultam minden újraélesztési technikát és a töréseket is helyre tudom hozni, ezért sokszor igyekszem egyedül segíteni a betegeken. Ki tudja egyszer még a hasznomra válhat a tudás, szokta anya mondogatni. A kenőcsöket tubusokba rakom, lecímkézem őket és egy dobozba teszem, hogy egyenesen a patikába tudjam vinni. De ma viszont nem megyek oda. A bolt ugyanis a Főtéren van, ott állítják fel az aratási színpadot és a Kapitólium munkásai márt biztosan ott sürgölődnek. Locsolnak, felaggatják a címert. Talán már a kísérőnk, Effie Trinket is megérkezett. Nem, tényleg nem akarok odamenni. Mikor a címkézéssel végzek, lopva a faliórára pillantok. Még csak 11 óra. 3 órám van. Már az Aratás gondolatától is görcsbe rándul a gyomrom, úgyhogy hozzálátok valami ebédet készíteni, hogy lefoglaljam magam. Krumplit kezdek hámozni, szeletelni, hogy krumplipürét készítsek belőle. Ezt mindnyájan nagyon szeretjük. Ezen a rossz napon, legalább finomat együnk. Ekkor hangokat hallok a lépcső felől. Anya érkezik, már felöltözött, haját kontyba fogta. Üdvözlőül megölelem és igyekszem kipréselni magamból egy mosolyt, nehogy idegesnek lásson. Az egyikőnknek sem tenne jót. Látom anyán, hogy mennyire ideges és szomorú mint minden Aratáskor, de próbálja tartani magát. Én mindig is szerettem és bíztam benne. Mint apa halálakor, amikor mindannyian magunk alá kerültünk, de anyu főleg. Én bíztam benne, hogy egyszer felkel az ágyából és nem fordul be többé, és hogy egyszer mosolygósan köszönt minket egy reggelen. Ahogy abban is bíztam, hogy apu egyszer visszajön. 6 éves voltam, és nem hittem el ami történt. Minden álló nap az ajtó elé álltam, és felkészültem rá, hogy apu bármikor betoppanhat rajta. Minden egyes nap. Csak vártam és vártam. Mindig is volt bennem egy kis remény, hogy mi van ha még is túlélte a robbanást. Katniss hiába magyarázott nekem bármit, hogy már nem jön vissza, hogy ez nem történhet meg, én sose hallgattam rá. 4 éven át, mindig is reménykedtem benne, hátha nem pártol el előlünk a sors. És még most is néha lopva az ajtóra pillantok, mert bennem még most is él a remény. Mert én ezt nem hiszem el. A sorsunk csak akkor változott meg, mikor Katniss és Peeta megnyerte a 74. Éhezők Viadalát, és beköltöztünk a Győztesek Falujabeli házunkba. De vannak dolgok az életben, amiket nem lehet, csak úgy elfeledni.

-Ma én főzök ebédet. sült csirke és krumplipüré. – jelentem be. Már egy most már gazdagnak mondható családnál is nagy kincs a burgonya és a csirke, bár  vadhúst még mindig nagyon szeretjük.

 - Hamarosan kész lesz, addig nyugodtan pihenhetsz. – szólok a lehető legvidámabb hangomon és a tűzhely felé fordulok folytatni a főzést.

*

Az ebéd lassan el is készül. Igaz nehezen, de ráveszem anyát, hogy ne segítsen ,aki végül leül a nappaliban és egy gyógynövényes könyvet olvasgat. Megterítem az asztalt, kiteszem az evőeszközöket és az ételt egy tálba szedem, amit az asztalra teszek, hogy mindenki szedni tudjon. Időközben Katniss hazaérkezik az erdőből fáradtan és koszosan, anya rá is ripakodik, nehogy behozza a koszos csizmáját a házba. Elmosolyodom miközben megállapítom, hogy ez egy igen idilli, családias pillanat lehetne, persze ha nem kéne 2 órakor felsorakozni a Főtéren és megvárni, hogy a kedves kísérőnk, a jókedélyű  Effie Trinket kiket húz ki a 3. Nagy Mészárlásra. Apropó Nagy Mészárlás. A Kapitólium minden 25 évente szervez egy úgynevezett különleges viadalt, ami mégnagyobb és még veszélyesebb mint a többi általában. Ez állítólag azért van, hogy a Körzetek még jobban bűnhődjenek a felkelésükért. Hát persze, hogyne.  Így is eleget szenvedünk. Az első Mészárláson a Körzeteknek maguknak kellet választani, ki képviselje őket a Viadalon. A másodikon pedig nem 24 hanem duplaannyi azaz 48 gyerek vett részt a Viadalon. Ekkor nyert Haymitch. A mogorva, öreg Haymitch aki tavaly majdnem az én mentorom volt. Nos és idén a 3. Nagy Mészárlás alkalmából a bejelentés szerint az eddigi összes Viadalra emlékezni fognak. Tehát mind az elmúlt 74 Viadalra. Nem tudom, mit jelenthet ez de nem is akarom tudni. A Kapitólium szórakoztatására mindent, tehát semmi kíméletesre nem számíthatunk.

*

Katnissnek fél egykor el kell mennie, mivel idén mentor lesz részt kell vennie néhány előkészületben. Ez a dolog arra emlékeztet, hogy miattam lett mentor, elvégre helyettem jelentkezett és ezért kissé bűntudatom támad. Nekem kellett volna részt venni azon a fránya Viadalon, s jóesetben én lennék a mentor, persze ha képes lettem volna megnyerni. Akkoriban sokkal gyengébb, vékonyabb és esetlen voltam, de az elmúlt évbe gyarapodtam kilókkal, talán azért is nőttem meg ennyire, mert jól táplálkoztam. Mint mindent, ezt is Katnissnek köszönhetem. Mostmár egyre nagyobb bűntudatom van. Talán most is mindenki az esetlen kislányt látja bennem, aki nem bír a sarkára állni. Pedig most már itt az ideje. Hirtelen észreveszem, hogy megállt a villa a kezemben, annyira belemerültem a gondolataimba. Kishíján hátraesem a széken, mikor anya szól, hogy ideje készülődni. Egy óra van. Már csak egy órám van és megtudom megmenekülhetek e még egy évre vagy idén Kiválasztott leszek e.

1. fejezet II.

Sziasztok! Először is mindenkinek köszönöm a visszajelzéseket, a kommentet Dartbirinek, a linkcseréket, a fejlécet és a segítséget mégegyszer köszönöm Bridget - nek. Nos itt az újabb fejezet, és mivel ezek még rövidebb részek, ezeket naponta fogom kirakni, egészen az Aratásig, utána már a hosszabb részeket kétnaponta. Na akkor mindenkinek jó olvasást, várom a pipákat és a komikat :)
                                                                                                                                                               

Makacs. Igen ez az egyik tulajdonság a sok közül, amit Katniss mond rólam. Hogy ezen egy év alatt sokkal bátrabb, határozottabb és kitartóbb lettem. Na meg persze makacsabb. Hát őszintén szólva én egyikkel se értek egyet, egyik tulajdonságot sem vettem észre magamon. Csak annyit, hogy ebben az évbe rohamosan megnőttem, már majdnem akkora  vagyok  mint a nővérem, valamint az eddigi lenszőke hajam kicsit sötétebb árnyalatra váltott. De csak ennyit és semmi többet. Na rendben talán tényleg makacs vagyok egy kissé. De ennyi. Az elmúlt egy évben, mióta anyával és a nővéremmel itt éltünk a Győztesek Falujában, rendszeresen jöttek a házunkba a riporterek, mivel  Katniss volt az egyik győztes, valamint Peeta, a kamerák szinte éjjel nappal itt forogtak. Ma az újabb Aratáson, megint találkozhatok kedves ismerőseimmel, a riporterekkel, és a kedves kamerákkal.

                  *

Katniss úgy döntött, ma délelőtt kimegy az erdőbe vadászni. Minden áron hívott engem is, de szerintem nem a vadászat a legjobb feszültség levezető perpillanat. Bár az igazat megvallva az elmúlt évben háromszor is kimentem vele az erdőbe. Nos szerintem egyáltalán nem megnyugtató a bent honoló félhomály, és távoli különös vadállatok üvöltései, de az én esetemben az is nagy fejlődés, hiszen bementem az erdőbe. Az egyik alkalommal egy gyógynövényt kerestem, amiből jó kenőcsöt készíthetek, tehát míg Katniss vadászott én gyűjtögettem. Másodszor a nővérem viszont meg akart is tanítani vadászni, de én inkább megmakacsoltam magam, és leültem szundítani egy árnyas fa tövébe. És a harmadik alkalom…nos itt már csak a kezembe nyomott egy kést és mindenáron vadásztatni akart engem. És akkor történt. Még mindig emlékszem, amikor hirtelen megrezdült a közeli bokor, és egy iszonyatosan csúnya és félelmetes állat ugrott elő belőle. Egy vadkutya. Vörösen csillogó szeme, éles fogai és fehéren csorgó nyála mind a veszettség jelét keltették. Az állat hatalmas morgások közepette közelebb, és közelebb kúszott felém. És ekkor történt. A szívverésem iszonyatosan felgyorsult és ahelyett, hogy a félelem lebénított volna, energiával járt át. Mielőtt gondolkodhattam volna, a kezem ösztönös támadásba lendült, s elhajítottam a kést a ronda kutya felé és minél hamarabb el akartam onnan menekülni. Minél messzebb attól a vadállattól. De ekkor tudatosult bennem, hogy mi történt. Megöltem azt a vadkutyát. Katniss persze magán kívűl volt a boldogságtól, mindenkinek eldicsekedett vele, hogy milyen ügyesen hajítottam el a kést, és milyen ügyesen vadásztam. Én pedig azóta sem mondtam el neki, hogy csak a félelem okozta amit tettem, és ne akartam én levadászni azt a szerencsétlen vadkutyát. Akkor egész álló nap az az állat járt a fejemben, akit én megöltem. Nem akartam, egyszerűen annyira sajnáltam azt a kutyát, még ha veszett is volt. Sőt, néha még most is remegek, ha erre az esetre gondolok. Azóta igyekszem még jobban elkerülni az erdőt, így most is úgy döntöttem, hogy itthon maradok, úgy is ki kell kevernem egy-két gyógykenőcsöt és segíteni szeretnék anyának is. Tudom milyen rossz lehet most neki. Az egyik lányát biztosan nem látja sokáig a mentorsága miatt, a másik lányát pedig ki is húzhatják. Igaz most is csak egyetlen cetlim van, de mint mondani szokás, a kivétel erősíti a szabályt.

1. fejezet I.

A nap lassan bukik fel a láthatáron, s fényével beragyogja a környéket. Az eddig sötétben lapulószürke házakra rávetül a fény, játszik rajtuk, s élénk színekkel tarkítja őket. A fekete macskakövekkel kirakott út is mintha új formát öltene, ahogy a napfény rásüt. És az égen, micsoda szép színek, a halvány citromsárgától egészen a sötétnarancssárgáig, mintha egy gyönyörű Peeta Mellark által festett képbe csöppentem volna. Ez a napfelkelte, melyet egy éve igyekszem minden reggel látni. Akárcsak  mindig, Katnissel ,most is kint ülünk a teraszon. Mindkettőnk kihozott magával egy pokrócot, mert már igaz nyár van, ezek a hajnalok nagyon hűvösek tudnak lenni, A kezemben szorongatom a teásbögrémet, miközben az abból kiáramló forró gőzt figyelem. Egy éve. Pontosan egy éve volt, hogy Effie Trinket kihúzott az Aratáson. Akkor 12 voltam, és emlékszem már 3 nappal előtte rémálmok gyötörtek. Az volt a legelső Aratásom. Igaz nemrég történt, mégis csak halvány emlékeim vannak arról a pillanatról. Amikor meghallottam a nevemet, és elindultam a színpad és a színpadon vigyorgó Effie Trinket felé. Amikor tudtam, hogy minden veszve van. Amikor biztos voltam benne, hogy nincs tovább, hogy már vége. És ami aztán történt. Ami számomra teljességgel felfoghatatlan volt. A nővérem Katniss Everdeen odafutott hozzám, maga mögé rántott és önkéntesnek jelentkezett. Önszántából. Miattam. Akkor és még most sem tudom elhinni igazán, hogy merte ezt megtenni. Helyettem harcolt az arénában és helyettem is győzött. Tudom hogy ezt a Körzetből sokan nem mernék megtenni még ha a saját tulajdon tesvérükről is van szó. De ő megtette. Katniss mindig csak azt válaszolja erre, hogy ő érezte azt, hogy neki ezt kell tennie. Hogy ez a legkisebb dolog amit megtehetett értem. Hogyne. Szerintem ez a legnagyobb dolog amit megtehetett értem, és ezt soha de soha nem fogom tudni meghálálni neki igazán. A nővérem ugyanis megmentette az életemet. Ez a legeslegbátrabb tett, amit valaha valaki tehet. Gondolataimból Katniss hangja ébreszt fel.

-Prim? Minden rendben? –kérdezi miközben elémhajol és szürke szemeivel az arcomat fürkészi.

- Persze, hogyne. Csak azon gondolkodom, ami egy évvel ezelőtt történt.

- Tudom, ma Aratás. Én meg indulok a Kapitóliumba mentorként. – sóhajt. Ez Katnissre vall. Utálja a Kapitóliumot. Akárcsak én. Akárcsak minden Körzet.

- Igen, de egy évvel ezelőtt volt, hogy helyettem…- kezdem, de Katniss félbeszakít.

- Prim, el ne kezdj hálálkodni. Ezt már elégszer megbeszéltük.

- Igen , de akkor is. Nem érted mit tettél. Hogy ilyet senki, de senki sem tenne. Csakis te. És azért hozom fel ezt ennyiszer. Mert ez egyszerűen hihetetlen. Ez a bátorság. – válaszolom.

- Makacs vagy! – áll föl Katniss és megveregeti a vállam.

- Már majdnem annyira makacs, mint én. – szól és átkarol. Kinyitom a teraszajtót és belépünk a házba. Hát igen. Megint kezdődik. Újra itt az Aratás

prológus

Éhezők Viadala. Egy olyan esemény, melytől Panem körzeteinek lakói nem élhetnek nyugton. És valami, amire a Kapitólium polgárai minden évben tűkön ülve várnak, amire akár az egész vagyonukat eljátszhatják fogadásokkal. Ez az Éhezők Viadala. Csak egyetlen nap egy évben. Csak néhány perc, mire kihúznak a gömbből egy lány és egy fiúnevet. Sokunk persze megmenekül. Sokunkat ki sem húzzák, és ha persze már elmúlt 18 éves megnyugodhat, hogy vége. Abban a 6 évben egyszer sem húzták ki, s utána boldogan élheti az életét, persze ha tudja. De ott van az a kis százalék. Csak néhány ember,akik Kiválasztottak lesznek. Akiknek az élete teljesen megváltozik. Akik a kihúzás pillanatától csak az eszükre, erejükre és a támogatókra számíthatnak, ha túl akarják élni a Viadalt. Na ez az a kis százalék. A kis százalék melybe tavaly én is majdnem belekerültem.