26. fejezet II.

Sziasztok, igaz betegen, de meghoztam az új fejezetet. Fú........ nem tudok, mit hozzáfűzni...... csak annyit, hogy: tik-tak. Majd kiderül, hogy miért. Remélem tetszeni fog! :)
                                                                                                                  

      

Phoebe. A magas lány, kinek fekete haja az asztalomat súrolta, mikor a Játékmesterkehez lépett be. Phoebe. Akinek kicsiny szűk fekete szemeit csak én láttam a nagy sötétségben. Phoebe. Aki bármikor képes rá, hogy megnyerje ezt a Viadalt. Akiben benne van minden erő, hazugság, utálat és gyűlölet, ami képessé teszi őt a győzelemre. Aki bármely pillanatban előbukkanhat, és nem lesz mentségünk. Én csak egy lány vagyok. Egy átlagos, tizennégy éves lány, aki itt áll a Viadal legvégén, és eddig volt benne remény. Eddig elhitte, hogy talán győzhet, de minden egyes gondolata ebben a szent pillanatban szertefoszlott. Ugyanis tudja, hogy kivel áll szemben. Ő Phoebe. A lány, aki a kezdetektől fogva le akart számolni vele. Velem. Én vagyok akit kinézett magának, akiben megpróbált félelmet kelteni. Félelem. Talán azért viselkedett így, azért támadt meg, hogy félelmet keltsen bennem. Félelmet, hogy féljek tőle, hogy tudjam, vele nem jó ujjat húzni. Lehet, hogy azt gondolta, hogy már ezzel korán kiesem. De élt bennem a remény. Élt bennem, hogy higgyek és reméljek. És talán ezért sikerült eddig eljutnom. Mert élt bennem a remény. A remény és a félelem. Micsoda érdekes dolog. Talán a remény lehet erősebb a félelemnél?  De most ő lesz a félelem, Phoebe lesz a félelem. Én pedig a remény. De vajon melyik fog győzni? Melyik fog megtörni, és kiesni ebből az egészből? A remény. Lehet erősebb a félelemnél? Érzem, ahogy a pulzusom egyre és egyre emelkedik, miközben mindenem megremeg. Ebben az Arénában többet nem leszek nyugodt. Soha. Eljött az idő. Az utolsó esély, mikor kiderül, ki kapja a főszerepet a sors történetében? Ki lesz az, aki hamarosan legenda lesz? És ki lesz az, aki csak a mellékszereplőt fogja játszani? Szeretném megtudni. Szeretnék elmenni. Szeretném, ha befejeződne végre ez az egész. Hirtelen ösztönösen felülök, és megpróbálom a vállamra venni a táskámat. A szívem úgy kalapál, mint egy nagyharang. Nem fogom többet látni a sivatagot, sem a dzsungelt, a jeget,s  ég ezt a tengerpartot sem. Phoebe akármikor itt lehet, és velem akar leszámolni. Hirtelen érzem, ahogy a fejemben elindul egy óra. Nem egy olyan óra, amely a másodperceket számolja a kezdés előtt, hanem egy olyan, ami a perceket számolja a vége előtt. És hogy megtudjuk k ki lesz a 3. Nagy Mészárlás bajnoka. Remegve állok, fel, mikor meglátom a szövetségesemet. Óvatosan összecsomagolja a felszerelését, és beteszi a táskába, látom a kezén, hogy remeg, és a homlokán izzadságcseppek csorognak le. Mi lesz Harryvel? Mi lesz akkor, ha kiesem, de talán Phoebe is. Hogyha ő lesz a győztes. Ő nem harcolhat a lánnyal, hiszen én sem vagyok rá képes. Mi lenne, ha elküldeném mondjuk a jegesbe, vagy valahol elrejtőzne a sziklák között. Ha valahogy ésszel megpróbálnánk kiiktatni a lányt. De ekkor hirtelen megszólal a fejemben a vészharag. Phoebe engem keres, és muszáj elé állnom. De félek, a lelkem tele van félelemmel és nem akarok harcolni. De muszáj lesz odamennem. Hirtelen eszembe jut a nővérem, aki tavaly megküzdött Cato-val, aki bátor volt és nem bújt el, hanem szembenézett a félelmével. Szembenézett vele. Vajon, ő hogy szeretné, hogy mit tegyek? Talán az okosságomra hagyjam magam. Talán képes lennék valamit tenni? Mit gondolna? Szeretném, hogyha büszke lenne rám, és hogyha látna a tévében ne csalódjon bennem.  Biztos vagyok benne, hogy lát. Emberek százai látnak most, az egész Körzet minket figyel. Biztosan ott van a nagy kivetítő az utcán, ahonnan nézik a Viadalt, talán köztük van a régi osztályom, a betegeim és az összes ismerősöm. Vajon anyu kint van, vagy otthonról figyel, s már lelkiekben össze van törve? Vajon Katniss mit gondol? Hiszi, hogy van remény? Vagy nem? Hirtelen mindenem megremeg, ahogy meglátom, hogy Harry nincsen itt. Az előbb itt csomagolt és most szerettem volna vele beszélni, de most hirtelen sehol sincs, egyszerűen eltűnt a semmiben. Se híre, se hamva. Talán ennyire elgondolkodtam és nem figyeltem? Hova mehetett? Az előbb itt volt még itt pakolt a sziklánál. Hirtelen a gyomrom egy akkorát görcsöl, hogy majdnem összegörnyedek, s nagyot nyelve fordulok körbe hátha megtalálom a Körzettársamat. Itt vagyunk. A Viadal legeslegvégén, s ki tudja, mikor jön elő a lány, hogy végleg befejezze ezt az egészet. Harry nem szökhetett meg. Hova mehetett? Hirtelen eszembe jut a pajzs, amely ott terpeszkedik előttem, olyan nagyban és pompájában, mikor először láttam ilyet. Egy új Aréna. Oda mehetett be a fiú? Hirtelen a szívem erősen kalapálni kezd, mikor a hátizsákomat a hátamra veszem. Mi van, ha ott van Phoebe? Miért kellett átmenni? A lábam annyira remeg, hogy érzem, mindjárt itt helyben felbukom, amikor a pajzs közelébe érek. Hirtelen köhögés roham tör rám, miközben átlépek a hatalmas pajzson, és a szemem megtelik könnyel,s a látásom rögtön elhomályosodik. Egy pillanatig megpróbálom kiköhögni magam, mikor felnézek, hogy szemügyre vegyem az Arénát. Mintha minden testrészem sajogna, mintha ők is a Viadal végét szeretnék jelezni. Óvatosan és remegő térdekkel lépek egyet előre, miközben a szemem végigjáratom a tájon, mely a legújabb és egyben legutolsó Aréna itt a 3. Nagy Mészárláson. Szinte a tengerpartnál is kisebb ez az Aréna. Mintha minden kihalt lenne, mintha ez is a Viadal végét mutatná. A talaj kissé sáros, és repedezett, néhol egy- egy csupasz fa, szegélyezi az utat, vagy néhány

apró kiszáradt bokor. Óvatosan előrelépek, miközben tetőtől talpig megborzongok. Nem tetszik el nekem,  minden teljesen kihalt, mintha egy életjel sem lenne itt, csak satnya bokrok, sár, és kövek. De ekkor hirtelen meglátom a fiút, aki úgy 20 méterre áll tőlem, a hátán a hátizsák és kissé görnyedten bámul maga elé. Érzem, mintha a testemben semmi erő nem lenne, ahogy lassan lépve Harry felé indulok, mert el kéne mennie innen. Nem tetszik ez a hely, egy kipusztult, semmilyen Aréna. Mintha a Játékmesterek, csak ide akarták volna tenni a végső összecsapás helyszínét. Érzem, ahogy a fejemben pörög az óra, szinte hallom a kattanását, ahogy lassan a fiú felé lépek.

- Harry! –szólítom meg,de a hangom nem emlékeztet önmagamra. Tik tak. Tik tak. Ketyeg az óra. Ketyeg, hogy jelet adjon nekem a vég közeledésére, a nagy fináléra, melyben Primrose Everdeen is fontos szerepet játszik. Nem tetszik. El kell menni. Most.

- Mi történt? – kérdezem félhangosan, miközben ismét köhögni kezdek. Elegem van ebből, Az egész Viadalból. Hirtelen meglátom, ahogy Harry maga elé mutat, a kezei remegnek kissé, és kék szemében félelem ül. Óvatosan nézek le, oda ahova a fiú mutat. Tik tak. Egy hatalmas szakadékot látok, mely a mélybe veszik, s néhol egy- egy kő áll ki belőle, s meredeken fut a mélybe. Szakadék. Hirtelen nem tudom, melyik Arénában volt ilyen. A fejemben ismét megszólal az óra. Tik. Tak.

- Harry. Kérlek, hogy menj át a jeges Arénába. – szólok, de mindenem remeg és a homlokomon izzadságcseppek peregnek. Egyedül megküzdeni. Én nem tudom, Nem akarom. Nem ezt akarom. Tik. Tak. De ekkor hirtelen Harry megragadja a karomat. A szorítása olyan erős, hogy egy pillanatra megijedek, ahogyam a félelem érzése beköltözik a gyomromba, látom   Harry arcán, hogy valamit akar mondani. Tik tak. És a mélybe mutat. De ekkor meglátom, odalent a mélyben, mintha apró fekete fészkek lennének. Fekete fészkek. A gyomrom begörcsöl. Tik tak. Fekete fészkek. Ezek… ezek. Egy pillanatig megdermedve bámulok le, amikor Harry ismét megszorítja a kezem. Ezek… és ekkor beugrik. Ezek katapultok. Talán a lázadás idején használták őket, melyekkel az ellenségre lőttek, úgy hogy a katapultokba bombákat helyeztek. Néha pedig a szakadékból lepték meg az ellenfelet. A szakadékból. Tik tak. A szakadék…. bombák… Tik tak. El kell menni most! Ez nem jó! Nagyon nem! A szakadék. Most erre használták fel, hogy ez is döntse el az utolsó nagy megmérettetést. Hirtelen mindenem megremeg és a világ egy pillanatra összezsugorodik körülöttem. Tik tak. Katapult. Bomba. Most mi leszünk az ellenségek. Tik tak. Ez nem lehet! Harry menj el! Tik tak. Ránk fognak lőni a katapultokból. Ez a Játékmesterek ötlete. Tik tak. Ekkor Harry ismét megszorítja a kezemet. A mögöttünk lévő bokorból motozást hallok. És ekkor meghallom egy időben a süvítést.