1. fejezet III.

Hova  tűntetek, úgy látom nem nagyon írtok :(  Ha már itt vagytok, legalább egy pipát tegyetek, ahhoz a szemponthoz, amilyenre szerintetek sikeredett a fejezet, mivel nekem nagyon fontos, hogy megtudjam, nektek hogyan tetszik a fejezet, a történet, és hogy folytassam e tovább.
                                                                                                                                                               

Tik-tak, tik-tak. Ahogy a konyhában ülök és készítem új gyógykenőcseinket a falióra ütemes kattogását hallgatom. Tik-tak, tik-tak. Tudom ez sokakat idegesítene, de engem valahogy megnyugtat a monoton kattogás. Segít  elterelniafigyelmet a közelgő Aratásról. Anya még nem kelt fel, legalább is nem adott magáról életjelet. Szerintem ez nem baj, hiszen ma, ezen a napon mindenki máshogy vezeti le a feszültséget. Én például a gyógynövénykeveréssel. Mostanában sokat dolgozom a kis patikában, ami még anya szüleié volt, de a pénztelenség miatt be kellett zárni, így csak az elmúlt évben nyitottuk újra. Anya az évek során megtanított a gyógyítás minden titkára, így mostanában sokszor egyedül is dolgozom iskola után ha anyának más dolga van vagy éppen kimerült. Most már megtanultam minden újraélesztési technikát és a töréseket is helyre tudom hozni, ezért sokszor igyekszem egyedül segíteni a betegeken. Ki tudja egyszer még a hasznomra válhat a tudás, szokta anya mondogatni. A kenőcsöket tubusokba rakom, lecímkézem őket és egy dobozba teszem, hogy egyenesen a patikába tudjam vinni. De ma viszont nem megyek oda. A bolt ugyanis a Főtéren van, ott állítják fel az aratási színpadot és a Kapitólium munkásai márt biztosan ott sürgölődnek. Locsolnak, felaggatják a címert. Talán már a kísérőnk, Effie Trinket is megérkezett. Nem, tényleg nem akarok odamenni. Mikor a címkézéssel végzek, lopva a faliórára pillantok. Még csak 11 óra. 3 órám van. Már az Aratás gondolatától is görcsbe rándul a gyomrom, úgyhogy hozzálátok valami ebédet készíteni, hogy lefoglaljam magam. Krumplit kezdek hámozni, szeletelni, hogy krumplipürét készítsek belőle. Ezt mindnyájan nagyon szeretjük. Ezen a rossz napon, legalább finomat együnk. Ekkor hangokat hallok a lépcső felől. Anya érkezik, már felöltözött, haját kontyba fogta. Üdvözlőül megölelem és igyekszem kipréselni magamból egy mosolyt, nehogy idegesnek lásson. Az egyikőnknek sem tenne jót. Látom anyán, hogy mennyire ideges és szomorú mint minden Aratáskor, de próbálja tartani magát. Én mindig is szerettem és bíztam benne. Mint apa halálakor, amikor mindannyian magunk alá kerültünk, de anyu főleg. Én bíztam benne, hogy egyszer felkel az ágyából és nem fordul be többé, és hogy egyszer mosolygósan köszönt minket egy reggelen. Ahogy abban is bíztam, hogy apu egyszer visszajön. 6 éves voltam, és nem hittem el ami történt. Minden álló nap az ajtó elé álltam, és felkészültem rá, hogy apu bármikor betoppanhat rajta. Minden egyes nap. Csak vártam és vártam. Mindig is volt bennem egy kis remény, hogy mi van ha még is túlélte a robbanást. Katniss hiába magyarázott nekem bármit, hogy már nem jön vissza, hogy ez nem történhet meg, én sose hallgattam rá. 4 éven át, mindig is reménykedtem benne, hátha nem pártol el előlünk a sors. És még most is néha lopva az ajtóra pillantok, mert bennem még most is él a remény. Mert én ezt nem hiszem el. A sorsunk csak akkor változott meg, mikor Katniss és Peeta megnyerte a 74. Éhezők Viadalát, és beköltöztünk a Győztesek Falujabeli házunkba. De vannak dolgok az életben, amiket nem lehet, csak úgy elfeledni.

-Ma én főzök ebédet. sült csirke és krumplipüré. – jelentem be. Már egy most már gazdagnak mondható családnál is nagy kincs a burgonya és a csirke, bár  vadhúst még mindig nagyon szeretjük.

 - Hamarosan kész lesz, addig nyugodtan pihenhetsz. – szólok a lehető legvidámabb hangomon és a tűzhely felé fordulok folytatni a főzést.

*

Az ebéd lassan el is készül. Igaz nehezen, de ráveszem anyát, hogy ne segítsen ,aki végül leül a nappaliban és egy gyógynövényes könyvet olvasgat. Megterítem az asztalt, kiteszem az evőeszközöket és az ételt egy tálba szedem, amit az asztalra teszek, hogy mindenki szedni tudjon. Időközben Katniss hazaérkezik az erdőből fáradtan és koszosan, anya rá is ripakodik, nehogy behozza a koszos csizmáját a házba. Elmosolyodom miközben megállapítom, hogy ez egy igen idilli, családias pillanat lehetne, persze ha nem kéne 2 órakor felsorakozni a Főtéren és megvárni, hogy a kedves kísérőnk, a jókedélyű  Effie Trinket kiket húz ki a 3. Nagy Mészárlásra. Apropó Nagy Mészárlás. A Kapitólium minden 25 évente szervez egy úgynevezett különleges viadalt, ami mégnagyobb és még veszélyesebb mint a többi általában. Ez állítólag azért van, hogy a Körzetek még jobban bűnhődjenek a felkelésükért. Hát persze, hogyne.  Így is eleget szenvedünk. Az első Mészárláson a Körzeteknek maguknak kellet választani, ki képviselje őket a Viadalon. A másodikon pedig nem 24 hanem duplaannyi azaz 48 gyerek vett részt a Viadalon. Ekkor nyert Haymitch. A mogorva, öreg Haymitch aki tavaly majdnem az én mentorom volt. Nos és idén a 3. Nagy Mészárlás alkalmából a bejelentés szerint az eddigi összes Viadalra emlékezni fognak. Tehát mind az elmúlt 74 Viadalra. Nem tudom, mit jelenthet ez de nem is akarom tudni. A Kapitólium szórakoztatására mindent, tehát semmi kíméletesre nem számíthatunk.

*

Katnissnek fél egykor el kell mennie, mivel idén mentor lesz részt kell vennie néhány előkészületben. Ez a dolog arra emlékeztet, hogy miattam lett mentor, elvégre helyettem jelentkezett és ezért kissé bűntudatom támad. Nekem kellett volna részt venni azon a fránya Viadalon, s jóesetben én lennék a mentor, persze ha képes lettem volna megnyerni. Akkoriban sokkal gyengébb, vékonyabb és esetlen voltam, de az elmúlt évbe gyarapodtam kilókkal, talán azért is nőttem meg ennyire, mert jól táplálkoztam. Mint mindent, ezt is Katnissnek köszönhetem. Mostmár egyre nagyobb bűntudatom van. Talán most is mindenki az esetlen kislányt látja bennem, aki nem bír a sarkára állni. Pedig most már itt az ideje. Hirtelen észreveszem, hogy megállt a villa a kezemben, annyira belemerültem a gondolataimba. Kishíján hátraesem a széken, mikor anya szól, hogy ideje készülődni. Egy óra van. Már csak egy órám van és megtudom megmenekülhetek e még egy évre vagy idén Kiválasztott leszek e.