7. fejezet III.

Húha, hát nagyon sajnálom, hogy ezzel kell kezdenem, de ha régebben azt mondtam, hogy leállt az élet, akkor most lefagyott..... megdöntöttük a legkevesebb pipa rekordot... jójó, rekord, de én kicsit szomorú vagyok. Az az igazság, nem tudom, hogy tetszenek e nektek az események. Komit két hete nem kaptam, és most a pipa is csökken, és kicsit paranoiásan gondolhatom, hogy nem. Én őszintén imádom a sztorit, de nem csak az író közreműködésére van szükség, én nagyon szeretek minden olvasót,és ha valami nem tetszik, akkor elfogadom, kijavítom stb. De én tényleg, és őszintén (őszinte lettem xd) kíváncsi vagyok, hogy mit szóltok az eseményekhez. Mert már azt hiszem a sztori első negyede lement...... Na, jó olvasást, remélem mindenkinek tetszeni fog, és tényleg, ha negatív, ha pozitív én nagyon kíváncsi vagyok, hogy mit szóltok ehhez a fejezethez.
                                                                                                  

Ijedten nézek le a földre, oda, ahol a teáscsészém hever. Illetve már csak a maradványai. A gyönyörű, kék virágos pohár ripityára törötten hever, s benne lévő tea vörös színnel csordogál le a szépen tisztított fehér szőnyegre. Snow elnök! Itt van Snow elnök! Hirtelen az egész testem remegni kezd, mintha mindenem görcsbe rándult volna, ahogyan érzem, fizikailag érzem hogy itt van. A rózsa illata. Az orromba bekúszik a szag, és átjár, félelemmel, s remegéssel. Mit keres itt az elnök? Érzem, hogy a nővérem a hátam mögött erősen megszorítja a kezemet, s míg az övé élettel teli, az enyém olyan hideg, mint a jégcsap.

-       Nyugodj meg! Ne mutass félelmet! – hallom a hangját a fülembe, mire ösztönösen a remegő térdeim jutnak eszembe. Annak idején, az erdőben is ezt tanácsolta. Hogy ne mutassak félelmet a vadkutyákkal szemben, mert nekik van egy érzékük, ők ezt megérzik. Mintha az elnök is egy vadállat, egy leskelődő fenevad lenne, aki csak a prédára van. Pontosabban rám.

-       Jó napot elnök úr! – köszön a nővérem, miközben lassan a hátamtól az asztal felé kezd sétálni, s a szájával kedvesen mosolyog. Nem remeg semmije sem, nyugodtan, és tisztelettudóan viselkedik, pont úgy, mint ahogy Panem elnökével szokás. Snow felnéz a nővéremre, s halványa elvigyorodik, miközben óvatosan leveszi a kezéről a fekete kesztyűit. Hány vajon ez a kéz hány ember fájdalmáért, hány ember haláláért felelős, ami most csak nyugodtan pihen az asztalon.

-       Üljenek le, Miss Everdeen. Maga is Primrose. – hallom meg az érdes, s tiszteletet parancsoló hangot, mire hirtelen összerándulok. Még mindig az ajtóban állok, s kezeimmel összefonva a mellkasom előtt próbálom leplezni a remegésem, miközben a nővérem már régen elfoglalta helyét az asztalnál. Látom, ahogy szürke szemeivel egyenesen felém néz, mintha csak üzenni akarna nekem. Ne mutass félelmet. Lassan elindulok az asztalhoz, s kihúzom a székemet, de érzem, hogy a kezemen lévő izzadság átitatja a bútor szövetét, s félek, mi lesz, ha ezt az elnök meglátja.

-       Nos, egy kis beszélgetésre érkeztem ide. De nem furcsa ez maguknak? Panem elnöke a Hetedik Körzetben, a kis favágó telepen. Mondhatnám azt is, hogy jó barátomat, a győztes Johanna Masont látogattam meg. – Snow elnök nyájasan elvigyorodik, miközben megérzem, hogy a nővérem az asztal alatt megmarkolja a kezemet. Tudjuk, hogy az elnök mit tett Johanna családjával, és szeretteivel. Johanna csúnyán játszott a Viadalon, és ezt kapta érte.

-       Nos, még nem nyílt alkalmam, hogy beszéljek magával, Miss Primrose Everdeen kisasszony. De, hát az elnöknek sincsen sok ideje, és nem hiszem, hogy maguk is olyan sokat szeretnének itt tartózkodni. Szóval a tárgyra térek. – érzem, hogy a torkomat mintha egy erős kötél fojtogatni kezdené, ahogyan az elnök nyugodt testtartását figyelem. Nem tűnik gyilkosnak, de még is az. Ez csak látszat.

-       Mit nem értett a levélből Miss Everdeen? Szerintem tudja miről beszélek. Mit nem értett belőle? – érzem, hogy Katniss még erősebben szorítja a kezemet, ahogy az elnök sötét szemeivel egyenesen rám bámul.-

-       Én… én…

-       Értettük a levelet, és meg is tettük amit követelt. – a nővérem erősen és határozottan szólal meg, mintha csak helyettem beszélne. Nem tudom, hogy képes így megszólalni, míg én úgy érzem, hogy a torkomat fojtó kötél nem enged, és semmit sem bírok kinyögni.

-       Nos, nem eléggé. Tudják, mi történt a Körzetekben? A Másodikban például az

emberek miket követelnek? Na, és az Ötödikben? Hogyan, még is hogyan bátorodtak fel ezek a gyenge Körzetek, éppen most, éppen ennél a győztesnél? Hogy lehet, hogy eddig még egyszer sem volt ilyen? – Snow elnök megemeli a hangját, mintha csak számon akarna kérni tőlem valamit, valami olyasmit, amelyet én sem sejtek. Nem tehetek róla. Én hiába próbáltam mindent, nem sikerült. Még is mit akar? Mit keres a Hetedikben?

-       Talán a dolgok a nővérénél kezdődtek. Egy erős és bátor lány, aki még határozott is, megmentette a szegény húgát, és nyert a Viadalon. Akkor sikerült lesimítani a szálakat. De tegyük fel, ha lázadás lenne, ki lenne a nagyobb szimbólum? Az erős és bátor lány, vagy esetleg maga?

-       Katniss….. – nyögöm ki halkan, miközben a szememet egy pillanatra leemelem az elnökről, és a nővéremmel összekulcsolt kezünkre nézek. Persze, hogy ő lenne a jobb jelkép egy lázadáshoz. Erős, tud vadászni, és engem is megmentett. Mindig is ő volt valahogy…..

-       Na, de nézzünk szembe a tényekkel. Maga egy átlagos, fiatal lány. Ölt meg valakit az Arénában? Nem. Maga egy átlagos, és gyenge lány, Miss Everdeen. Olyan, mint az átagos Körzetbeliek. Ezért gondoltam azt, hogy ha kihúzzák, nem fogja tudni megnyerni a 3. Nagy Mészárlást. De volt valami, egy olyan dolog, amire maga jött rá. Sajnos azt kell mondjam, hogy Panemben elsőként. – érzem, hogy mindenem megremeg, ahogyan Snow szavait hallgatom.

-       Hogy a remény erősebb a félelemnél. Mert a félelem itt van köztünk. Minden évben, minden viadalon. A bátorság és az önfeláldozás, lehet egyenlő a félememmel. De csak a remény lehet erősebb és nagyobb nála. Tudja, ez egy nagy hülyeség. Elhinni, hogy létezik, hogy akkor veled lesz. Igen ám, de az emberekben a sötétség napjai idején volt bátorság. Tíz százalék bátorság. És kilencven százalék remény. És maga, attól, hogy gyenge és kicsi, magát ez a dolog tette most az emberek számára valakivé. Maga egy tiszta lélek. Nem ölt meg senkit, gyógyít, és megmentette a Körzettársát is. És még ott van a remény. Amit sajnos, a Fővárosunk lakói is elkezdtek hinni, amikor arról beszélt. – az agyamba lassan jutnak el az üzenetek, amiket Snow mond. Annak idején, amikor azt gondoltam, nem számítottam, hogy ilyesmi lesz belőle. Látom, ahogy Katniss az asztal felett bámul az elnökre, de a szeméből, mintha hirtelen eltűnt volna a harag. Mintha éppen egyet akarna érteni.

-       És itt egy lehetőség. Az emberek egymás után két évben megkapták azt, ami egy tökéletes lázadáshoz vezet. Mert Katniss Everdeen a bátorság szimbóluma. Maga, Primrose Everdeen pedig a remény szimbóluma. Tíz százalék bátorság. Kilencven százalék remény. És a lázadás, pedig akár forradalomhoz is vezethet, ha nem állítjuk meg. És akkor maga, Primrose, maga fogja a nagy részét cipelni. Mert képes az emberekbe remény önteni. És erősebb lesz a félelemnél. Már most erősebb. Vállalná ezt, Miss Everdeen? – Snow elnök hangja szinte hideg zuhanyként ér engem, és úgy letaglóz, hogy egy pillanatig csak a helyemen ülök, és remegek. Létezik? Létezhet?

-       És mielőtt bármit is mondana én megadom a választ. Nem. Nem lesz semmilyen forradalom. Nem lehet. Holnap  Nyolcadik Körzetbe mennek. Az a határ. Ki kell állniuk, és meggyőzni az embereket. Hogy a remény, nem olyan erős. És meg is fogják tenni. Különben, más dolgokra számíthatunk. Katniss, magának ott van Peeta. Primrose, gratulálok a Harryvel való románcához. Na, meg persze az apjuk. Ugye nem akarják, hogy tényleg halott legyen? Vagy igen? Mert sajnos, ez fog történni. Ha holnap nem bizonyítanak. Remélem megértették, mind a ketten. Maga, Primrose Everdeen. Emlékezzen, hogy mit mondtam a reményről. – és ekkor meglátom a fehér rózsát az elnök hajtókájában. Ott illatozik, mint annak idején, amikor a koronámat adta át. Óvatosan ránk mosolyog, miközben lassan feláll a nagy faasztaltól. Még érzem, ahogyan megsimítja a vállamat, mielőtt kiindul, s az ajtó végleg becsukódik. S ott maradunk Katnissel, egymás kezét fogva, s a gondolatainkkal. De látom, hogy a nővérem szürke szeme már csillan, s a gondolatok ezrei cikáznak arcán. De még is hallom, ahogy halkan ezt mondja:
- Tehát igaz.