Önként
jelentkezem! Ez a szó most is ugyanazt váltja ki az összegyűltekből, mint annak
idején, amikor a nővérem hangosan zihálva és üvöltözve jelentkezett helyettem
önként a Viadalra. S most itt vagyok én, remegő kézzel, s a homlokomon csorgó
izzadsággal, hangosan és levegőt kapkodva nézek a terem vége felé, az összes
vezető felé. Mintha az agyam még fel sem fogta volna ennek az egész
tulajdonságát, csak annyit látok, hogy a teremben, hirtelen megáll az élet.
Mindenki, az összes vezetők, a győztesek, a jelenlévő kamerások is megdermedve
bámulnak rám, s a hangom, amit mondtam szinte jéggé fagy a levegőben, s még
mindig ott lebeg. Érzem, hogy mindenembe eljut a szívem heves dobogása, bejárja
a végtagjaimat. Önként jelentkeztem! Önként jelentkeztem Harry kiszabadítására.
Látom, ahogyan először Sharona tér magához a sokkból, ahogyan a fejével lassan
rám néz, a szemeivel úgy néz, mintha nem is én, ez a gyenge és kicsi lány állna
előtte.
-
Prim, önként jelentkeztek? Te, Finnick és
Johanna önként vállalkoztok Harry Black kiszabadítására és minden azzal
kapcsolatos dologra? – érzem, hogy Sharona hangjából mintha a csodálkozás, a hatalmas
nagy csodálkozás árad, ahogyan óvatosan a kezemet a sajgó oldalamhoz kapom, s
próbálok lassan lélegezni. Látom, hogy a terem végében Finnick tengerzöld
szemei hatalmasra nyíltak, s még a száját is kitáltva bámul felé, miközben
Johanna komor ábrázatára egy hatalmas nagy vigyor kúszik fel.
-
I… igen…. Önként jelentkezünk! – a hangom
remeg és gyenge de még is van benne valami, egy kicsike határozottság, ami
azzal jön elő, hogy Harryre gondolok. Ebben a pillanatban jelentkeztem arra,
hogy érte megyek, valakiért, akit őszintén szeretek, akinek fogtam a kezét az
Arénában, s akivel már hónapok óta álmodok. Eddig itt éltem teljesen
tehetetlenül, nézve a sok videót, melyben a szemem láttára kínozzák meg őt, de
most hirtelen eljött, talán korán, talán nem akartam, de itt a lehetőség. A
lehetőség, hogy végetvethessünk a szerelmem fájdalmának, szomorúságának és
kínzásának. Nehéz, veszélyes, borzalmas…… mintha ezek a dolgok nem nyernének
nagy jelentőséget az agyamban, csak is a fiú képe, a tudat, hogy megmenthetjük,
az zakatol.
-
Prim, nem teheted! – ugrik fel hirtelen
mellőlem Katniss, és erősen megmarkolja a kezemet, mintha egy rántással szét
tudná roppantani a csuklómat.
-
Tudom, hogy szerelmes vagy, de a halálba
küldöd magad, nem teheted, nem engedem! – a nővérem hatalmas nagy szürke
szemeivel egyenesen rám néz, miközben lassan beszél hozzám, s látom, ahogyan a
homlokán kidagadnak az erek.
-
Miss Everdeen, tudja, hogy mi a helyzet, ha
valaki önként jelentkezik. Sajnálom, ebbe nem szólhat bele. – Seneca Crane
határozott hangja hasítja keresztül a levegőt, mire Katniss ösztönösen is
elengedi a csuklómat, s látom, hogy lehajtja a fejét.
-
Csak a bajba kevered magad. A halálba mész
Prim. – suttogja a fülembe, ahogyan lassan előrébb lépek a vezetők felé, oda,
ahova Sharona intett. Érzem, hogy még mindenem pulzál, az adrenalin még az
ereimben hömpölyög, s a szívem elfacsarja az idegesség, és a bűntudat a nővérem
miatt, de ugyanakkor az izgatottság és az esély, hogy tehetünk valamit arra
kényszerít, hogy nagyot nyeljek, és lassan, remegő lábakkal továbbmenjek az
asztalhoz.
-
Köszönöm, hogy eljöttek. Johannával,
Finnickkel és Primmel itt maradunk, maguk pedig indulhatnak. Holnap délelőtt
jöjjenek be, akik katonának jelentkeznek, s mindent megbeszélünk, délután pedig
indulhat a toborzás. Köszönöm, hogy eljöttek. – Sharona óvatosan felemeli a
fejét, és int a többieknek, akik már mindent megbeszéltek, hogy indulhatnak.
Látom, hogy néhányan mosolyogva, mint Brutus, vagy Cashmere néz ránk, tudom,
hogy ők nem akartak volna benne lenni a kimenekítésben, elvileg, ők nem ismerik
Harryt. De amint meglátom Peetát, aki belekarol a nővérembe, s kivezeti,
Katniss még hátranéz, nagy szürke szemeiből szinte sugárzik a düh, a düh és a
fájdalom. Erősen szorítom ökölbe a kezem, hogy megakadályozzam, hogy a lábaim
meginduljanak, s egyenesen kifussak innen, bocsánatot kérni a nővéremtől. Prim,
te most már önként jelentkeztél, és innen ehhez tartsd magad! A vezetők most
közvetlen közelünkben állnak, úgy érzem magam, mint amikor először hoztak ide a
Körzetbe. Mindannyian magasak és határozottak, csak én vagyok köztük, az itt állók közül olyan
kicsi, olyan fiatal.
-
Miss Everdeen, most meglepődtem magán. Azt
hittem a maguk románca Harry Blackkel is Snow egyik Kapitóliumi fogása, elvégre
megmenekültek az Arénából mind a ketten. De azt kell mondjam, ahhoz képest,
hogy maga ilyen fiatal, érzi az igaz szerelmet. Kedvesség, gyengédség,
önfeláldozás. Úgy tűnik tényleg nagyon szereti a fiút. – néz rám nagy kék
szemeivel Seneca Crane, úgy néznek ki, mint a jégcsapok, mire idegesen
összeborzongom.
-
Szeretem..…. – nyögöm ki, miközben idegesen
kulcsolom össze magam előtt az ujjaim.
-
Csak, hogy mostantól maguk önkéntes
jelentkezők. Nincsen többé visszaút, nincs visszatáncolás, erre fel kell
készülni, és meg kell csinálni. – Sharona komolyan folytatja, mire Johanna és
Finnick bólint, mind a ketten erősen koncentrálnak a vezetőkre, s most jövök
rá, hogy nekik is jót tettem ezzel. Nincsen visszaút. Innen már nincsen. Kiráz
a hideg, ahogyan lassan bólintok, s eszembe jut, hogy ez olyan, mint az
Arénában a fémlap, amire ha ráálsz nincsen visszaút. Olyan akár a Viadal.
-
Idegileg és fizikailag is nagyon sokat kell
készülniük. Az első hetekben a katonákhoz küldöm önöket egy kis kiképzésre.
Mindannyiuknak vannak fő fegyverei, azzal tökéletesítik a bánásmódot, de még
gyakorolni kell a mozgást, a lövést és az egyes veszélyek kiismerését. Aztán
elméletileg fogom önöket képezni. Megtanulnak minden egyes dolgot a
Kapitóliumról, hol vannak a gyenge pontok, a Békeőrök helyei, hol lőhetnek
magukra és a többi. Na meg persze arról az épületről, ahol minden bizonnyal
Harryt őrzik. – kiráz a hideg, ahogyan a fiú jut az eszembe, de most még is egy
furcsa érzés száll rám. A remény apró és halvány sugara, hogy talán létezik,
hogy megszabadítsuk, hogy ott legyek, amikor újra meglátom a fiút, a fiút, akit
igazán szeretek…
-
Holnaptól kezdve kezdődik a Kiképzésük.
Hajnalba idejönnek, és megkezdik a fizikai kiképzést. Körülbelül két hétig fog
tartani, úgy nevezett magánképzésnek is lehet mondani, mert maguk külön fognak
edzeni a katonáktól. És ennek a végén pedig egy kis próba elé állítom önöket,
melyből tökéletesen kiderül, hogy milyen a hidegvérük, és milyen csapatot
alkotnak. Prim, szerintem neked a szimulációk nem ismeretlenek. – néz rám
Sharona, hatalmas nagy szemeivel tudom, hogy mire céloz. Amikor énekeltem Ruta
mutánsának, s amikor először tettem lázító dolgokat a Játékmesterekkel szemben.
Bólintok.
-
Holnap reggel találkozunk. Nagyon fontos a
hidegvér, a csapatmunka és a kitartás. Maguk már nem gyógyítók. És ne feledjék.
Nincsen visszaút!
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése