Remegve,
fáradtan, és de még is teljes nyugalommal ücsörgöm a székemben. Most már a
Parancsnokságon vagyunk, a többi vezetővel együtt, valamint ismét találkozhatok
a nővéremmel, aki végig remegve és félve szurkolt értem. Most ahogyan itt
mellettem ül, a szűk, vörös pólóján át látom a lassan domborodó hasát, melyet
mintha még nem szoktak volna meg a szemeim, pedig már egy ideje terhes. De
amint eszembe jut, hogy Peeta valószínűleg milyen fantasztikus apuka lesz,
elmosolyodom, és megmarkolom a kezét. A másik oldalamon pedig Annie Black ül, a
haja, mely mindig kiengedve hord, most csodálatos fonásban van, amit elvileg
anyu csinált neki várakozás közben, s be nem áll a szája. De itt van anyu, apu,
Peeta, és sok más győztes, akik kíváncsiak arra, hogyan is értékelték Sharonáék
a munkánkat. Bár a terem végében ott áll Johanna, s vörös arccal, hangosan
beszélve és hevesen gesztikulálva próbálja szegény Adrian tudtára adni, hogy ez
nem normális, amit velünk műveltek. De látszólag szegény Adrian eléggé ki van, s
Johanna hangoskodásától, mintha a legszívesebben elmenekülne. Finnick csak
vigyorogva kokettál Glossal, miközben Annie Cresta kezét szorítja. De így sem
ülünk messze egymástól, az összes győztes egy kupacban, összetömörülve
beszélget.
-
Nos, kedves győztesek, Everdeen, Mason, Odair.
Igazán csodálatos volt végignézni ezt a videófelvételt, és a maguk küzdését az
elemek ellen. – kezdi Sharona ünnepélyes hangon a terem végében, mire Johanna
is leül.
-
Hogy érti, hogy az elemekkel szemben? – szól
közben Finnick, mire Sharona nyugodtan fordul oda.
-
A szikla volt a föld. A tüzes csóvák a tüzet
jelképezték, míg a szakadék a levegőt. Az utolsó állomás pedig volt a víz,
direkt így rendeztük be az akadálypályát.
-
Azaz túlságosan is nehezen? – vágja rá
Johanna, de az én figyelmemet csak is az elemek kötik le, a vezetők nagyon
ügyesen csinálták meg az akadálypályát, melyre még én sem jöttem rá. Nem csoda,
hogy velük volt Seneca Crane, az Arénám tervezője.
-
Nos, de meg kell mondjam, okosan oldották meg
a feladatot. Néha olyan érzésem volt, hogy vége, itt most szétszakadnak, de
mindig volt valaki, akinek sikerült összetartani a csapatot, és ennek nagyon
örülök. – mosolyog rám Sharona, mire idegesen húzom ki magamt.
-
Meg van bennük a csapatszellem, az erő is, és
azt hiszem a hidegvér is. Tudom, hogy nehéz volt a pálya, de ezzel csak a
képességeiket mértük fel. S a társaimmal együtt úgy találtuk, hogy maguk
alkalmasak a Kapitóliumba menni, s ezzel együtt Harry Black kiszabadítására is-
látom, hogy Johanna a kezével büszkén a levegőbe csap, Finnick pedig elvigyorodik,
miközben a teremben taps és kiáltozás csendül fel. Csak én ülök teljesen lefagyva,
s magam elé meredve. Alkalmas vagyok tehát a barátom, a bizalmasom, a
szövetségesem, a Körzettársam és a szerelmem kiszabadítására. Innentől kezdve
nincsen visszaút, vagy visszatáncolás, mostantól én is a Fővárosba fogok menni,
s nem vonhatom ki magamat a dolgok alól, s nem nézhetem ölbe tett kézzel, amíg
letámadjuk a Fővárost. Szerves része leszek ennek az egésznek, a veszély, és a
félelem árnyékában, el kell majd mennem a Kapitóliumba, küzdeni, küzdeni az
igazságért és a békéért. Mindenem megremeg erre a gondoltra, s ösztönösen is
megmarkolom Katniss kezét.
-
Holnap meg kell írniuk egy tesztet, és részt
venni egy egészségügyi vizsgálaton. Holnapután pedig elindulhatnak légpárnással
a Fővárosunkba, Harry Black kiszabadítására. Közlöm magukkal, hogy a főbb
katonaosztagaink már néhány napja megindultak, s a repülőink egy ideje ott
járőröznek. Maguk szinte a végére fognak odaérni. Még is a maguk feladata lesz
a legfontosabb. Ne feledjék, Panem ország sorsa van a kezükben. Elég egy rossz
lépés, és megbukunk. – a teremben szinte néma csönd lesz, akár a légy
zümmÖgését is hallani lehetne, ahogyan Sharona fojtott hangon beszél. Érzem,
hogy a hátamon végigszánkázik a hideg, ahogyan a nő fagyos szemeivel egyenesen
felénk néz. Egy rossz lépés. Egyetlen egy is elég, és Panem jövőjének, a
boldogságnak, és a békének vége. Egy kis lépés.
-
*
Lassan
megyek a folyosón, kezemben egy narancslevet szorongatva, melybe időről időre
belekortyolok. A nővérem és anyu még a konyhán maradt, hogy rendeljenek egy kis
ételt nekem, miközben én előre indultam a szobámhoz, hogy lefeküdjek egy
kicsit. Semmire sem vágyom jobban, mint egy forró zuhanyra, s utána bezuhanni
az ágyba, ahol egy pillanatig megszabadulhatok a gondolatoktól, főleg attól,
hogy nekem mekkora szerepem is van ebben az egészben. Apu pedig valamiért a
parancsnokságon maradt Finnickkel és a vezetőkkel, de én most nem tudok másra
gondolni. Szórakozottan pörgetem a szívószálat az üvegbe, miközben a kezemet
lassan a kilincsre teszem, s elképzelem, hogy végre pihenni tudok, a hűs párnák
között. De amint a kezem lenyomja a kilincset, s kinyitom az ajtót egy olyan
látvány fogad, melytől ösztönösen is megrettenek, s mely a remegést, s félelmet
hozza rám. Az ágy mellett a földön ugyanis Annie Cresta ül, nem ritka, hogy a
szobánkban van, mert ő vállalta el, hogy itt takarít, csak hogy most nem zúg a
porszívó, és nem csobog a víz. Annie ugyanis remegve és könnyáztatta arccal ül
a földön, miközben előtte egy törött váza hever, ahonnan lassan csordogál a hűs
víz. A lány pedig nagy szemeivel a semmibe bámul, miközben látom, hogy az egész
teste remeg, s a kezében valamit erősen markol.
-
Annie, mi történt jól vagy? – ugrom már is
hozzá, s leguggolok mellé a földre, de észreveszem, hogy én is remegek. Ijedten
teszem a kezemet a hideg és nyárfalevélként remegő vállára, miközben a
tekintetem a törött vázára kúszik. Törött váza? De ekkor Annie remegve a
kezembe nyom valamit, valamit, amely tapintása, illata és érzése belőlem és
csak a félelmet váltja ki, az erős, sötét félelmet, mely szinte görcsbe rántja
a testemet. A kezemen ugyanis egy fehér rózsa hever. Ahogyan az illatok
eljutnak az orromba, körüljárják azt remegéssel árasztanak el, s a kezemmel
ösztönösen is eldobom a rózsát, mikor rájövök, hogy mi is történt. Snow elnök!
Snow elnök rózsát küldött….. Primrose Everdeennek! De mielőtt bármit is
szólhatnék, s elmúlna a szívem heves dobogása meglátok valamit a földön, mely
miatt rögtön kitágulnak a pupilláim. A rózsa mellett ugyanis egy fehér lapocska
hever, apró, de még is jól látszik rajta a kanyargós, dőlt írás, melyet már
láttam. Már láttam. A szememmel végigfutom a gyöngybetűkkel írt sorokat,
miközben a szívem egyre csak hevesebben és hevesebben dobog. Az elnök rózsát
küldött…. Rózsát.. és…. Levelet.
-
Miss Everdeen! Szóval készen áll?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése