14. fejezet III.

Sziasztok, íme az új fejezet, remélem tetszeni fog :) Bocsánat hogy egy nappal később hoztam, de sajnos a tegnapi napon nem volt valami sok időm, de remélem a fejezet kárpótol benne. Köszönöm szépen a 6 pipát és Lejlának a "kipécézést" :D hamarosan én is kipécézek néhány embert :) Na nem is húzom tovább a szót, jó olvasást!
C. <3
                                                                                                         

Katniss vigyorogva, de közben könnyekkel küszködve vezet oda egy kis helyhez, egy négyhez átmérőjű területhez, melyben egy emeleteságy, s egy koszos matrac található, a felette lévő falra pedig az E betűt festették. Próbálok nyugodtabban és nyugodtabban lélegezni, ahogyan a lábaim ösztönösen is megadják magukat, s lezuhanok a koszos és kényelmetlen matracra, mely most fel sem tűnik nekem. A zihálva a plafon felé fordulok, miközben behunyom a szemem és hagyom hogy az izzadságcseppjeim végigcsorogjanak a homlokomon. A tüdőm szinte perzsel, és minden végtagom remeg, miközben csukott szemmel csak hallgatózva fekszem egy pillanatig az ágyamon, és megpróbálom megnyugtatni a testem, miközben magamban elrebegek egy imát, hogy beértem ide. Egy pár percig így fekszem, és próbálok erőt meríteni, miközben meghallom a macskám nyávogását, megérzem, hogy a nővérem megmarkolja a kezemet, és valahol meghallom amint Cashmere és Gloss beszélget. Óvatosan megpróbálom kinyitni a szemem, miután visszanyertem a rendes lélegzésemet, és lassan körbejáratom a tekintetem ezen a kis területen, melyet óvóhelynek neveznek. Sok sok méterrel vagyunk a föld alatt, talán ez a Körzet legalacsonyabban fekvő pontja, hiszen tudni kell, hogy a nagy bombák, melyekről a suliban csak fúróbombák néven tanultunk ne jussanak le idáig, és talán lerombolhatják az egész Körzetet, de ezt a kis helyet hagyják meg. Halvány fény, szinte félhomály uralkodik itt, ezen a helyen, mely úgy nézhet ki, mint egy kis barlang, a falak tövében pedig tele van ilyen kis sarkokkal melybe mi ülünk. Minden egyes itteni lakos kapott egy egy kis területet. Valamint egy nagy pultot veszek ki, tőlünk néhány méterre, ahonnan a fontosabb dolgokat, talán a takarókat és az elsősegély csomagokat lehet átvenni. S most, ahogyan a remegés elmúlik és már nem táncolnak fekete pontok a szemem előtt látom meg, hogy mennyi ember zsúfolódik itt össze, néhányan a helyükön, de sokan csak lézengve állnak, miközben a többieket pásztázzák. Én és Katniss is kapunk egy egy, s mi több sok pillantást, néhány ember meg is áll előttünk, mintha mondani akarna valamit, de végül senki sem jön ide. A sok ember, több ezer lélegzet ezen a kis helyen, hirtelen bekapcsolja a fejemben a vészcsengőt, de próbálok erőt venni magamon, és erősen a takaró szélébe markolva megnyugodni. Egy ilyen helyen az embernek nagyon nehéz legyőzni a bezártságtól és a zsúfoltságtól való iszonyát, mire eszembe jut, hogy a liftekben és a Viadal előtt a katakombában is ugyanígy éreztem magamat. Óvatosan felülök, ahogyan meglátom anyut, a pultnál áll néhány ápolóval, felkészülve a betegeken való segítésen, majd aput is, aki éppen oldalt áll, és valami nagy beszélgetsébe van merülve, melyet Beetevel folytat, látom, ahogyan a tudós szemei megcsillannak a szemüvege alól, s apu nagy kézmodulatokkal magyaráz valamit. Talán arról, hogy ismét fel kell e törni a Kapitóliumi adókat, mert ha jól tudom a csapat egy újabb filmsorozatot szeretne készíteni.

-       Helló Katniss! Hali Everdeen! – a fejemet ösztönösen is oldalra kapom, ahogyan meghallom ezt a hangot, s a hátamon végigfut a libabőr az Everdeen név hallatára. Régen szólítottak már így. Johanna Mason áll előttünk vigyorgó tekintettel, miközben egyszerűen csak levágja magát a földre, s beletúr kócos tüsihajába.

-       Szóval ezt a rondaságot akartad kiszabadítani? Gratulálok Everdeen, győztes létedre nem vagy semmi. – grimaszol egyet Johanna, ahogyan az oldalt ülő Kökörcsinre pillant, ki nagy sárga szemeivel dühösen pásztázza a lányt.

-       Hagyd már Johanna. Szereti ezt a macskát. – szól a nővérem hangosan, s jelentőségteljesen a lányra pillant, aki éppen oldalra biccentett fejjel, s vigyorgó képpel néz rám. Tudom, hogy a győztesek nem

tartanak engem valami nagyra, Finnick Odair, Harry Black és én voltunk az egyetlenek akik 14 évesen nyertek Viadalt. De még is most megérzem a gyomrom szaltózását, s ideges leszek, mert soha nem szerettem, ha én voltam a kicsi és a béna. De most látom hogy Johanna úgy néz rám, mintha egy bolond kisgyerek lennék, aki át akar szaladni a kutyusa után az utcán.

-       Ezt a rondaságot? – biccent a lány, mire Kökörcsin dühösen rá fúj, én pedig idegesen elkapom a tekintetem róla. Én hiába próbáltam mindig is a béna, kicsi lány maradtam. Megnyertem egy Mészárlást, Panem reménye vagyok, de aki igazán ismer, tudja, hogy mi rejtőzik bennem. Érzem, hogy a hangzavar egyre csak erősebbé és erősebbé válik, ahogyan az emberek lassan felállnak a helyükről, hogy beszélgessenek és átmenjenek az ismerőseikhez, szinte egy győztes se van a helyén, mintha mindenki lazának mutatná magát, s nem venné komolyan a dolgokat. Szegény Adrian, az egyetlen vezető aki jelen van most, pedig idegesen fogja a fejét, mely lassan vörösödni és vörösödni kezd, s hiába próbál megszólalni a tömeg hangja elnyomja őt. Lassan én is kezdem megérteni szegényt, egészen addig, amíg meg nem érkezik Paylor elnöknő, aki egy hirtelen üvöltéssel elhallgattatja az összes lakost, s szigorú tekintettel pásztázza körbe a területet. Aztán még egyszer hangosan elüvölti, hogy mit kell tennünk és mire kell számítanunk, miközben az emberek lassan kezdenek visszaszállingózni a helyükre, mintha csak Paylor szava arra bírta volna őket. Még fiatal, s alig jár a harmincas éveiben de van benne egy olyan tekintély, mellyel senki sem, még Johanna Mason sem mer vitába szállni, s inkább hallgatnak a parancsaira. Bár én azt is csodálom benne, hogy valaki ilyen hangosan tud üvölteni. Miután a nő kiosztotta a parancsokat a lakosok a helyükre mennek, s leülnek, így anyu és apu is megérkezik hozzánk. Paylor szerint hamarosan érkeznek a bombák  most ő és Adrian lesznek a parancsnokok míg a többi vezető fent intézi a dolgait, bár így is kapcsolatba maradunk velük. Nem tudjuk, hogy mekkora lesz a csapódás, de nem kell majd pánikba esni, az csak nehezítené a dolgainkat, hanem nyugodtan próbáljuk meg átvészelni ezt a néhány órát vagy talán napot, miközben gondoljunk arra, hogy a nyugalom csak a javunkat szolgálja. Nem tudjuk mekkora pusztítást fognak végezni, főleg a fúróbombák, de ha megnyugszunk és nem hátrálunk meg, akkor minden rendben lesz. A világítást egy kicsikét halványodik, ahogyan Payor kiadja, hogy most csöndben kell várakoznunk egy darabig, mely segíteni fog nekünk megtudni, mikor jönnek majd az első találatok. Anyu és apu leül az emeleteságy aljára, s egy furcsa érzés engem is arra ösztönös, hogy Kökörcsinnel a kezemben bújjak oda apuhoz, miközben a másik oldalamra Katniss helyezkedik el. A világítás ahogy halványul annyival hűl le bent az idő, s azon kapom magamat, hogy fázom, fogaim összekoccannak a sötétségben. Óvatosan magamra veszem a takarómat, ahogyan halkan hallgatom a több ezernyi ember ütemes légzését, s érzem Katniss keze szorítását a csuklómon.

-       Hé, Prim, ugye nem sértődtél meg Johannára? Amikor ugratott téged, egyszerűen elfordultál, nem értettük, hogy mi ütött beléd. – hallom meg hirtelen Katniss suttogását, aki óvatosan és halkan beszél, ügyelve arra, hogy ezzel ne törje meg a csendet, ami itt uralkodik.

-       Nem tudom, hogy miért jó ez az ugratás. Minden győztes ezt csinálja, de velem főképpen. Lehet, hogy ez valakinek vicces, de figyelj, én…. engem ez megbánt. Soha nem akartam, hogy gyengének, kicsinek gondoljanak és lenézzenek….

-       Ki néz le téged Prim? – vág hirtelen a szavamba Katniss, mire ösztönösen is görcsölni kezd a gyomrom. Tudom, hogy kicsi vagyok, és fiatalon nyertem Viadalt, tudom, hogy nem gyilkoltam, de ezért miért kell velem így viselkedni. Nem is ez a legrosszabb dolog talán, hanem az, hogy úgy tűnik, mintha engem másként kezelnének, mint a többi győztest.

-       Nem akarnak befogadni. Tudom, hogy más vagyok mint ők, de én is győztes. És amikor megszívatnak Katniss, az nagyon fáj nekem. – suttogom elhaló és ideges hangon, miközben belemarkolok a takaróm szegélyébe.

-       Figyelj, ők ilyenek. Ha csak nevetnél a vicceiken, akkor befogadnának. De mindig elfordulsz, mintha megsértettek volna. Tudod, hogy te vagy Panem reménye? Az emberek felnéznek rád, és szinte a lázadás szimbólumává váltál. Akkor néha miért nem tudsz visszavágni nekik hm?

-       Én nem ilyen vagyok. – suttogom halkan, és nekihajtom a fejemet a nővérem vállának, ahogyan nagyot sóhajtok. A sötétség már teljesen nagy lett, s alig hallani valamit  a nagy csöndességben. A fogvacogtató hidegtől, és a nagy csöndtől végigkúszik a gerincemen a remegés, és az egész testemet rázni kezdi. Egy pillanatig csak csöndben hallgatózom, ahogyan óvatosan simogatom a macskám nem éppen selymes, de nekem puha bundáját. Csak néhány perc sötétségben, a gondolatainkba révedve. De én vagyok talán az első, aki meghallja az észveszejtő  sivítást. A testem görcsbe rándul. És ekkor megremeg az egész épület.