15. fejezet I.

Halihó, meghoztam a legújabb fejezetet! Nos, ez is elég érdekes, hiszen egy bizonyos jelenet a Kiválasztottból jön, és igaz nem a leghosszabb, de remélem elnyeri a tetszéseteket Jó olvasást, köszönöm a komit, pipákat és a díjat <3
                                                                                                               

A bomba becsapódása a vártál is nagyobb, olyannyira erős, hogy a fogaim összekoccannak, s a fejemet erősen nekiütöm Katniss vállának. A teremben pedig meghallom, ahogyan idős asszonyok kezdenek el visítani, s kisgyerekek zendítenek panaszos sírásra az ijedtségtől, melyet a bomba kiváltott. Még három hatalmas nagy rezgés következik, mely során a testem teljesen görcsbe rándul, s ijedten burkolom be magam a takarómba. Ha itt, a Tizenharmadik legalacsonyabban fekvő szintjén is ilyen a hulláma, vajon mit tehet odafönt? Elképzelem a kis lakosztályunkat, ahol Kökörcsin járkált, ahol Katnissel nevettünk, és aludtunk. Melyet a bombázók talán ebben a percben romboltak porrá a hatalmas fúróbombáikkal. Snow elnök tehet erről is. Még ilyenkor, a forradalom közepén is képes hátbatámadni, s gyilkolni, nem fél semmitől sem. A hirtelen elárasztó félelemtől és dühtől ösztönösen is keresek valamit, amit erősen megmarkolhatok, miközben a gyomrom egy hatalmasat szaltózik.

-       Prim, jól vagy? – hallom meg hirtelen magam mellett apu hangját, mire oldalra fordítom a fejemet, és amint meglátom, hogy az ő  keze volt, amit így megszorítottam azonnal rájövök, miért is szólt. Az ujjaim erősen, mint egy lakat kulcsolódnak a kézfejére.

-       Bocsánat én…. én csak elgondolkodtam. – felelem halkan, miközben igyekszem kicsire összehúzni magam a meleg takaróban, olyan kicsire, mint régebben voltam. Mikor a Hivatásosak elől rejtőztem a 3. Nagy Mészárlás dzsungel Arénájában.

-       Csak nem a Kapitóliumról? Esetleg az elnökről? – apu halk hangja hirtelen megijeszt és remegéssel járja át testem, ahogyan halványan, alig láthatón bólintok. Apu elől nem lehet eltitkolni a dolgokat, főleg amióta tudja, hogy már a legkisebb lánya is teljes szívéből gyűlöli országunk elnökét, s mióta a Remény Lánya szerepet töltöm be a lázadóknál.

-       Hidd el Prim, tudok róla sok más dolgot is. De nem csak én…. – apu a fejével halványan a sötétségbe biccent, oda ahol néhány győztes helyét jelölték ki, köztük Finnickét, és Annie-ét is. Megremegek, ahogyan hirtelen eszembe jut, jó lenne megtudni, miről is beszélt apu, de ekkor hirtelen recsegve ropogva megszólal a hangosbemondó, és meghalljuk Sharona hangját, mely ösztönösen is egy kis megkönnyebbültséggel tölt el. Az elnöknő elmondja, hogy gratulál nekünk, és csak így tovább folytassuk, legalább három napig a föld alatt kell lennünk, de most ha minden igaz, egy ideig nem fog veszély fenyegetni bennünket. Addig megvacsorázhatunk és el is hagyhatjuk a helyeinket, de amint szólnak, azonnal vissza kell mennünk. Közli, hogy hamarosan érkezik hozzánk Seneca Crane is, aki egy kis tájékoztatást ad majd nekünk. Majd a recsegés elmúlik, s a helyét csak az óvóhely halk lakosainak hangja veszi át. Adrian és Paylor néhány segítővel kiosztja a családoknak a vacsorát, babkonzervet kenyérrel és borsóval, s hozzá tiszta evőeszközöket, mire ösztönösen is megkordul a gyomrom. Nem tudom mióta nem ettem, de mikor Adrian odaadja a borsót rögtön felfalom az egész konzervet és hozzá még két kenyeret is, akár csak a mellettem ülő nővérem. Mivel Kapitóliumi győztes vagyok vigyáznom kéne a súlyomra, vagy ahogy ott mondják, alakomra, de nem hiszem, hogy máskor vissza kell mennem oda, és egyébként sem szeretek betartani az ilyen szabályokat. Ha étel jut hozzád, akkor azt meg kell enned, amennyit csak bírsz. Miután kidobom a közös szemetesbe a konzervet, s a családom többi tagjáét is, éppen visszatérnék a helyünkre, amikor elhaladok Finnick Odair és Annie Cresta kis területe mellett. A pár a földön ül, és Finnick éppen egy nagy adag babot lapátol a szájába, melyen a lány

önfeledten kacag, s most mintha csillognának nagy kék szemei is, ahogyan a barátjára néz. Egy pillanatig csak állok ott, de amint eszembe jut, mit mondott apu, hirtelen a kíváncsiság felül kerekedik a lelkemen és ösztönösen is kinyögök valamit.

-       Sziasztok! Zavarhatok egy percre? – idegesen és halkan beszélek, mire mind a kettő felkapja a fejét, Annie csak elmosolyodik, s Finnick nagy erővel lenyeli a falatot.

-       Mit szeretnél? – vonja meg a vállát a fiú, mire egy lépéssel előrébb lépek, s idegesen ülök le törökülésben a padlóra. Egy percig csak bámulom Finnicket és azon tanakodom, hogy talán nyűg nekik a társaságom, de mivel a kíváncsiság ismét győz a lelkemben, úgy döntök, hogy maradok.

-       Hát, izé... az van, hogy apuval beszéltem egy kicsit. Snow elnökről. Azt mondta, hogy tudsz róla valamit, és hát…..

-       Tudni akarod ugye? – vág közbe a fiú, mire ösztönösen is bólintok egyet, s a kezeimmel óvatosan körözgetek magam előtt. Finnick bólint Annienek, aztán hirtelen vigyorogva a terem végébe int, melyet nem tudom, hogy miért teszi, egészen addig, amíg meg nem jelenik mellettünk Johanna Mason, s vigyorogva ül le mellém. Pompás, Johanna is itt van. De ekkor hirtelen megérkezik a nővérem falfehér arccal, melyet egy pillanatra meg is bámulok, de ekkor meglátom, hogy Beete és Wiress is megérkezett, majd Cashmere, és Mags is. A győztesek törökülésben ülnek le, mintha csak egy beszélgető délutánra jöttek volna, s később már az Éhezők Viadala összes győztese ott tolong Odairék területén. Talán nem volt jó ötlet?

-       Nos, hát, szerintem sokan tudjátok, hogy mit művelt velem Snow elnök. Sőt, sokan meg is tapasztalhattátok. Prim, néhány év múlva, ha nem lenne lázadás, talán veled is megtörtént volna. – kezdi Finnick, mire néhányan csak együttérzően bólogatnak, talán én vagyok az egyetlen, aki értetlenül bámul a fiúra.

-       Tudod, Prim, azok akik szépek, vagy helyesek, hát, hogy is mondjam….. Snow elnök eladja őket. Pénzért. Én is köztük voltam, sok sok éven át. – suttogja Finnick, mire hirtelen érzem, hogy kiráz a hideg, és elvörösödöm. Snow elnök tényleg ilyeneket tesz? Vajon hány győztesnek kellett ezt elszenvednie sok-sok éven keresztül?

-       De nem volt ellenkezés. Ha megtetted volna, Snow megölte volna valakidet. A félelem. A legfőbb fegyver, amivel kordában tarthat bennünket. Szóval évről évre a Kapitóliumba utaztam, mert muszáj volt. Mert nem akartam, hogy Annie meghalljon. És közben megtudtam még egy két dolgot. – Finnick erősen megszorítja Annie kezét, mire ismét remegni kezdek. Nem hiszem el, de még is valószínű, hogy velem is történtek volna ilyenek.

-       Még fiatal vagyok, de néhány év múlva velem is ez lett volna? Ha nem megyek dúsgadzag Kapitóliumi pojácákhoz szóval….. akkor Snow megfenyetetett volna, hogy megöli aput, anyut vagy Harryt?

-       Pontosan. – feleli Johanna, amint nagy barna szemeivel oldalra pillant. Idegesen kezdem a kezemet tanulmányozni, ahogyan Finnick folytatja.

-       De a legfőbb fegyvere még is a méreg volt. Hiszen senkinek nem tűnt fel, hogy tűntek el Snow potenciális riválisai az évek során? – a fiú elmesélni, hogy az elnök minden egyes embert, aki veszélyes volt a hatalomra megmérgezett. De hogy ne legyen gyanús ő is kortyolt az italokból, melyek örök sebeket hagytak a szájában. Ezért hord ő rózsát a hajtókájában, hogy ne érezzük a vérszagot? Az elnök új tettei szinte fejbevágnak és megrémítenek, olyan dolgokat tudok meg az országunk elnökéről, melyeket még soha sem.

-       Nem csoda, hogy már nincsen olyan ember, akiért tűzbe tenném a kezemet. Ez van, ha ellenszegülsz. – Johanna pillantása szinte keresztbe szeli a levegőt, mire többen bólogatnak, köztük Mags is. Hiába nyertük meg a Viadalt, ha nem úgy tesszük, mint ahogy az elnök elvárná, ránk is a szenvedés várna. Ezek az emberek akik itt összegyűltek tudják, mi is az a Kapitóliumi bosszú.Ők nem csak hallották a gyilkos legendákat, ők megtapasztalták. És talán ezért ők küzdenek a legkeményebben ezekben a harcokban. Mert most itt van egy lehetőség, mely talán csak egyszer adódik az életben, ha hiszünk benne és erősek vagyunk, akkor talán megnyerhetjük a forradalmat. Mert több éven keresztül viseltük el a fájdalmat, és a szenvedések sorozatát, de most talán valaha vége lehet. Ha erősek vagyunk, és kitartunk. Talán meg tudnánk nyerni a lázadást a Főváros, és egyben az elnök ellen.