16. fejezet I.

Sziasztok, íme az új fejezet. Sajnos kissé szomorú érzéssel hozom, mert az utóbbi időben egy kicsit nehezebb és nagyon fárasztó időszakon estem át, ami sajnos még mindig tart és ilyenkor kell az embernek igazán az a hope.  De igyekszem pozitív lenni, hiszen egyszer vége lesz ennek is. De ennek ellenére remélem a fejezet mindenkinek tetszeni fog, és köszönöm szépen  a pipákat! :)
                                                                                                              

Egy réten állok. A lábaimat csiklandozza a fű, ahogyan lassan rálépek és végigmegyek a zöld selymen. Egyik oldalamon a nővérem lépdel, hosszú fehér ruhában, miközben fekete haja lágyan omlik a vállára. A szél beleborzol a hajába, ahogyan óvatosan mosolyogva megfogja a kezemet. És ekkor hirtelen észreveszek valakit a másik oldalamon. Apu az. Magas, alakjával, s kedves ábrázatával néz rám, miközben meleg kezeivel óvatosan megfogja a csuklómat. Így megyünk hárman keresztül a hatalmas nagy mezőn. A virágok illata eljut az orromban, körbejár, s mosolygásra késztet, ahogyan a madarak halk énekét hallgatom. Meg tudnám szokni így a dolgokat, ezzel a csodálatos nyugalommal és kedvességgel körülvéve.

-       Hé, hahó mi történt! Ébresztő Everdeen, kelj fel! – ez egyáltalán nem egy kedves hang. Körbenézek, de csak a nagy zöld rétet látom, a kis fűzessel, de a hang forrását sehonnan sem tudom észrevenni. Próbálok máshova figyelni, s boldogan sétálni a családommal, amikor megint megszólal.

-       Elég volt most már! Prim, ébredj fel! – hirtelen megérzem, hogy valami erősen az arcomhoz csapódik, s a kezem ösztönösen is a szemeim elé emelem. De mikor újból megpróbálom kinyitni őket, hirtelen teljesen mást tapasztalok. Eltűnt a rét, Katnissel és apuval, sehol sincsenek már szép madarak és a nyári szellőben hajladozó fák. Eltűntek  a megnyugtató hangok és a csodálatos illatok. Helyette viszont az ágyamban, a Körzetbeli ágyamban találom magamat, egyik oldalamon a macskámmal, a másik oldalamon pedig Johanna Masonnal, aki dühös tekintettel éppen egy nagy vörös párnát akar hozzámvágni.

-       Johanna állj! – emelem a kezemet védekezve az arcom elé, s éppen elkapom a repülő párnát, ami a fejemen csattant volna. A lány dühösen felteszi a lábát az ágyra, s szembeül velem, nagy barna szemeivel egyenesen rám bámul.

-       Szépjóreggelt! Én lettem megbízva, hogy elmondjam neked, mi is történt, mivel a többiek nagy munkában vannak. Azt hiszem jobb ha felöltözöl és elmegyünk kajálni, mert azt hiszem, már rohadt éhes lehetsz.

Nem tudom, hogy miért nekem kell elmondanom mindent, de azért siess Everdeen, irány zuhanyozni. – vág a fejemhez Johanna egy törülközőt, mire álmosan megdörzsölöm a szemeimet, s próbálom felidézni, hogy mit is keresek én itt, s miket kell majd megtudnom. De mivel látom, hogy a lány mindjárt itt robban fel, gyorsan elrobogok a fürdőszobába, s kissé álmosan, de beállok a hideg víz alá. Semmi, egyszerűen semmi sem rémlik nekem, azóta amióta a Második Körzetbe a nővérem és apu elé álltam, egy pisztoly kereszttüzében….. szóval valahogy visszakerültem a Tizenharmadikba? Inkább gyorsan lezuhanyzom, s próbálom feléleszteni elernyedt végtagjaimat, s legalább ötször megmosom az arcomat hideg vízzel, hogy az álom végleg eltávozzon. S miután gyorsan felveszek egy egyszerű fekete nadrágot szürke színű inggel, s a hajamat kontyba kötöm, kimegyek Johannához, aki éppen a macskámat bámulva áll a szoba sarkában. Látom, ahogyan szegény Kökörcsin folyamatosan csak fúj a lányra, aki gyilkos tekintettel méregeti őt.

-       Nocsak egy győztes, és egy macska igazi párviadala. Erre Snow elnök is kíváncsi lenne. – nevetem el magamat, de mivel Johanna csak dühösen néz rám hátra, inkább elharapom a mosolyt.

-       Ilyen lassú embert még életemben nem láttam. Na húzzunk a kajáldába.

-       *

Óvatosan hörpintem fel az utolsó csepp narancslevet a pohárból, miközben feszülten figyelek Johannára. Az elmúlt húsz percben sikerült mindent megtudnom, melyekről eddig fogalmam sem volt. Most is erősen nézem, s próbálok mindent megjegyezni, s felfogni abból, amit mondott. Igen, én tényleg apu és Katniss elé álltam, hogy megvédjem őket. Johanna szerint ez volt a legrosszabb húzás, amit valaha látott, de a férfi még is elsütötte a pisztolyt. Egyenesen rám. A lövedék pedig elvileg súrolta a vállamat, s én azonnal elájultam ott, akárcsak Katniss, akiről nem tudják, egyszer csak összeesett. De ez a dolog segített a lázadóknak abban, hogy egy pillanatnyi csend legyen, s a tartalékkatonák bejöjjenek a bejárathoz. Több mint kétóra harc után sikerült bevenni a Diót, s a nagy részét a lakosságnak ideszállították a Tizenharmadikba. Engem és Katnisst is, aki azóta felébredt csak én aludtam kábultam legalább két napig, s most a többiek azért nincsenek itt, mert megkezdték a Kapitólium melletti Körzetek kiköltöztetését. Sharona szerint a lázadás legfontosabb része. Ahogyan végignézek a kihalt üres étkezőben, ahol csak én és Johanna vagyunk megborzongom, s érzem, hogy mindenem libabőrössé válik.  Amint megtörtént ez, pedig hivatalosan is megkezdődik a katonák toborzása, s egy talán két hónap múlva, június tájékán megindul a Kapitóliumba való támadás. Akkor leszek tizenöt éves. És nekem pedig az élen kell állni. A mai naptól feladataim vannak, olyan kemény feladatok, melyeket el kell látnom, s példát kell mutatnom a lakosságnak. Ösztönösen is megremegek, s a szívem hevesen kezd dobogni a tudatra, hogy ide is elérkeztünk. Már nincsen sok, és megindulnak a támadások, azok a harcok, melyekből kiderül az országunk jövője. Én pedig döntő szerepet játszok benne, ott kell lennem, most nem szabad elbújni, vagy megfutamodni. Itt Panem ország jövője a tét.

-       Mi bajod? – hallom meg hirtelen Johanna hangját, aki az asztal másik oldaláról éppen felnéz a rántottájából. Nem csoda, a kezemben lévő pohár kiborult, s most a ragacsos gyümölcslé lassan folyik le az ujjaimon.

-       Szerinted lehetséges? El jöhet az idő, hogy megtámadjuk a Kapitóliumot?

-       A Tizenharmadik erős. Erős és szívós. De minden egyes polgárra nagy szükség van. Ez tényleg nagyon kemény, de várom már. Ha valaha láthatnám, ahogyan lángokkal együtt megsemmisül az a városka…. – Johanna nagy szemeivel a plafonra bámulva a semmibe réved, miközben vigyor terül szét az arcán. Lángokban úszó városka? Nagyot nyelek, ahogyan eszembe jut, hogy mostanában én is sokat gondolok a lángban úszó Kapitóliumra. És álmodok is ezzel, ahogyan egy rózsa hirtelen eltűnik, s a csillogást felváltja a harapódzó tűz. Lángokban álló Kapitólium. Majdnem elmondanám, hogy én is ilyet gondolok, de mielőtt bármit is szólnék, egy tálcát tesz le mellém valaki, majd levágódik a székre. Haymitch az, s látom, ahogyan őt több másik győztes követi, akik összetolják az asztalt, hogy közösen tudjunk enni.

-       jóreggelt aranyom, látom te is felébredtél. Üdv Johanna. – bólint oda Haymitch nekem és a mellettem ülő lánynak miközben lassan enni kezdi a kezében lévő zsömlét. A győztesek, akik eddig a gyűlésen voltak, most körénk ülnek s reggelizni kezdenek, miközben a mai teendőket tárgyalják. Én csak ülök a helyemen és fél füllel Chaff beszámolóját hallgatom, aki a politikáról beszél, másik oldalról pedig Cashmer-re fülelek, aki éppen arról beszél, hogy most fogják kiköltöztetni az Első Körzetet, ami ugye a lány hazája. Lassan betömök a számba egy kis csokis croissant-ot, amikor hirtelen meghallom Johanna hangját, és látom, ahogyan szemével a távolba néz.

-       Te Prim,  minden oké a nővéreddel? Mert olyan….. olyan furcsa. – a kezével a pult felé bök, mire én is odafordulok. Ott áll Katniss Peeta kezét szorosan fogva, miközben a kezében egy vizes kulacsot szorongat, és az arca ismét sápadt. Ösztönösen is összeszorítom a szemem és várom a pillanatot, amikor ideérnek, s leülnek az asztalhoz.

-       Katniss, jól vagy? Nem reggelizel semmit? Hallottam, hogy elájultál a Másodikban. – támadom le a nővéremet, aki lassan lélegezve kortyolja a vizet, miközben óvatosan rám néz.

-       Ugyan, ma is majdnem elájult és hirtelen sírógörcsöt kapott a megbeszélésen. Olyan, mintha depressziós lenne. – kottyantja közbe Finnick, a másik oldalról, miközben a szájába gyömöszöl egy kis sonkát. Idegesen nézek a nővéremre, aki most is sápadt, mintha az ájulás, a hányinger és a szomorúság határán táncolna.

-       Ugyan már Finn, nincs semmi bajom. – próbál mosolyogni egyet, de hirtelen az arca komorrá válik, komorrá és hamuszürkévé, miközben egy pillanat alatt felpattan az asztaltól és elszalad. Mióta ilyen a nővérem? Ez furcsa….. nagyon furcsa…. A tekintetemmel ösztönösen is a többiekre nézek, egyesek furcsállóan, mások pedig csodálkozva néznek az elfutó Katniss után. Idegesen megcsóválom a fejemet, s hirtelen felpattanok az asztaltól.

-       Jó ötlet Prim. Azt javaslom, hogy beszélj vele. Neked biztosan elmondja, bármi baja van. – néz rám oldalra kedvesen Mags.