5. fejezet III.

Nos egy kicsit alakítottam a blogon, most a narancssárgát felváltotta a kékes zöldes feketés. Remélem tetszik. Ja és fontos a véleményetek ebben a fejezetben, ugyanis részben itt derül ki, hogyan fognak felvonulni Prim - ék. :) Úgyhogy ha elolvastad és persze tetszett akkor tegyél egy pipát és persze a komikra is kíváncsi vagyok. :) 
                                                                                                                                          

A kiszolgált ebédet a Kapitóliumban hidegtálnak hívják. Egy nagy tálca, telerakodva különböző ízű és formájú húsokkal, és finom salátákkal. Az éhség ismét diadalmaskodik rajtam, úgyhogy minden egyes húst és salátát igyekszem megkóstolni, miközben Gloria kérdéseire válaszolgatok. Minél többet vagyok vele, annál jobban megszeretem ezt a lányt. Kedves, egyáltalán nincsenek tolakodó kérdései és önmagáról is sokat mesél. Mint megtudtam, csak 20 éves, a szülei kutyatenyésztők és a saját pénzéből fizette a divattervező egyetemet. Na és ami a legfontosabb: emberként tekint rám, nem csak egy valamire, amit majd el kell készítenie, és kitolni a nagyközönség elé. Katniss szerint ilyen volt Cinna. Nos, Gloria is hasonló. És még nevetünk is. A stylistom, ugyanis rögögőgörcsöt kapott, mikor elmeséltem neki, hogy Katniss majdnem vízbe folytotta Kökörcsint. Na igen, régen történt az az eset, de még mindig mosolygok, ha visszagondolok rá

-       Nos, és ha te lennél stylist, milyen ruhát adnál a 12. Körzetnek? – kérdezi tőlem Gloria, miközben egy nagy adag krumplisalátát tuszkolok a számba.

-       Hát, nem is tudom. – válaszolom.

-       Szénbányász Körzet, elég nehéz belőle valamit kihozni. – bár tavaly Cinna ötlete hihetetlen volt, gondolom Gloria nem akarja leutánozni.

-       - Hát, Prim, ahogy én belegondoltam, ti igen különlegesek vagytok. Téged tavalyról ismer egész Panem, és úgy döntöttem, nem a Körzetetekkel kapcsolatos ruhába öltöztetlek – válaszol, és ujjaival izgatottan játszani kezd

-       - Hanem a múltatokkal a jelenetekkel és a jövőtökkel. – Mi a fene? A múlttal, jelennel és jövővel. Ez érdekes. Nem is értem, hogy lehet ezt kivitelezni. Mivel Gloria látja rajtam, hogy elcsodálkozom, újra megszólal

-       - Téged idén ismét kihúztak igaz? Harry pedig, ha jól tudom egy nagyon szegény családból származik. Te mit gondolnál egy szegény, sovány fiúról és egy lányról aki nem menekült meg. Bocsánat, ha megsértelek, csak egy Kapitóliumi szemével, mit gondolnál?

-      - Hát.. hogy elhagyta őket a remény. – suttogom halkan. Gloria nem sértett meg. Csak kissé kiemelte nekem, ezen emberek gondolkodási módját. Hogy ők mindig az erősekre, Hivatásosakra szavaznak. És, hogy talán két ilyen, és pláne fiatal Kiválasztottról, pedig sajnos ezt gondolnák. Hogy elhagyta őket a remény

-     -  Pontosan. – csillan fel Gloria szeme

-      - De nekünk van egy jelmondatunk: Hogy: sose hagyjon el benneteket a remény. És mi a remény pontos jelképe?

-       Hát a madarak. Vagyis a fehér madarak. – válaszolom. Nem értem Gloria hova akar kilyukadni. Régebben volt egy galamb nevű madarunk, ami fehér volt. Olyan földöntúli szépségű. Mintha maga a mennyből szállt volna le. Olyan különleges hatása volt. Mintha ezek a madarak maguk lettek volna a remények. Már a fehér szín, és a fény is erre utal. Hogy nem adjuk fel. És a békét is jelképezték. A remény és béke. Ezek azok a dolgok, amik a Hivatásosakban nincsenek meg.

-       - Tökéletes, tökéletes. – válaszol Gloria és a szeme izgatottan csillog

-       Nos, Prim, idén a 12. Körzet Kiválasztottjai a színtiszta reményt fogják jelképezni.

5. fejezet II.

Idebent fekszem, egy kicsi, hűvös és szürke csempékkel kirakott szobában. Lehet, hogy kicsit érdekesen hangzik, de ez az apró szoba valahogy otthonosabb nekem, mint a csillogó- villogó Kapitólium, ez a szoba kicsit a régi házunkra emlékeztet a Körzetben. A nyakam zsibbad a fémasztaltól, amin most is fekszem, a bőröm pedig iszonyatosan ég a szőrtelenítéstől. De legalább ezen is túl vagyok, és a következőkben pedig a stílustanácsadómmal kell találkoznom, és este végigfurikázni a városon, valamilyen Körzetünkre jellemző ruhában. Óvatosan felülök az asztalon, miközben megigazgatom a rám adott vékonyka pongyolát. Vajon milyen lesz a stylist-om? Vajon egy idős, bolond kapitóliumi lesz, aki őrült ötletekkel rukkol elő, vagy talán egy még eddig ismeretlen divattervező. Titokban abban reménykedem, hátha Cinna lesz, aki tavaly Katniss – t varázsolta lángra- lobbant lányra gyönyörű ruháival, de tudom, hogy mivel Cinna ezzel nagyon is híres lett, valószínűleg a ruháit vitte körútra a Kapitóliumban. Mármint ezt mondta Katniss. Megropogtatom az ujjaimat, miközben a szoba ajtajának kilincsét bámulom, és a falióra ütemes kattogását hallgatom. Hamarosan megtudom, ki lesz a stílustanácsadóm. A távolban ugyanis lépteket hallok, majd a kilincs lenyomódik is kinyílik a szobaajtó. Mereven nézem a beérkező alakot, aki teljes nyugodtsággal csukja be maga mögött az ajtót és mosolyogva megáll előttem. A stylist – om ugyanis egy nő, egy fiatal nő. Rövid fekete frizurája van, melyben a szivárvány minden színéből egy egy melírcsík fut.  Az arca keskeny, hatalmas barna szemeit szivárvány színű szemfestékkel emelte ki, ami úgy néz ki, akár egy művészi alkotás. Az arcán nincs több smink, a száját halvány szájfénnyel húzta ki. A termete nem éppen magas, de ezt kompenzálja a fekete magas sarkú cipője.  Egyszerű fekete testhezálló nadrágot visel, rózsaszín toppal. Egyáltalán nem egy őrültről van itt szó, a kapitóliumi stílusa is csak a hajában és a sminkjében nyílvánul meg, de az se nagyon.

-       Szervusz Prim! A nevem Gloria, én leszek a stílustanácsadód – a hangja egyáltalán nem affektálós,mint Effie – nek, egyszerűen és halkan beszél.

-       Tudod, ami az Aratáson történt…- kezdi, de félbeszakítom

-       Nem érdekes. Megtörtént – felelem, félig mosolyogva, miközben bólintok. Tudom, hogy sokan meg fogják kérdezni tőlem az Aratást, vagy egyszerűen beszélnek róla, de nem akarok ennek hallatán mérges lenni. Ez csak nekem kényes téma, a többiek nem tudnak róla, úgyhogy jobb ha ezzel kapcsolatba nyugodtan válaszolgatok.

-       Képzeld, Prim, Cinna unokanővére vagyok, úgyhogy volt egy kis protekcióm a posztra. – vigyorodik el.

-       De szeretnék méltón a nyomába lépni. És ma este, a ruhával remélem, hogy megmutathatom, hogy alkalmas vagyok a posztra. És most pedig szeretnék beszélgetni veled, Prim. Nem csak a ruháról, de természetesen arról is. – mondja, miközben átmegyünk egy másik helységbe, a nappaliba, ahol finom ebéddel és ülőhellyel várnak. Nos ez a Gloria, a stílustanácsadóm, nagyon is szimpatikus nekem. Kedves és segítőkész, egyáltalán nem egy tipikus kapitóliumi. Én pedig megfogadom magamban, hogy bízni fogok Gloria tudásában és magában Gloriában is.      

5. fejezet I.

Köszönöm az eddigi pipákat és komikat, meghoztam az újabb részt, jó olvasást hozzá! :)
                                                                                                                              

Hirtelen ösztönösen felpattanok a kanapéról és az ablakhoz szaladok. Megérkeztünk országunk hatalmas fővárosába, a Kapitóliumba. Eddigi életemben csak legendákat hallottam arról a városról, ahol az embereknek nincs semmi gonduk, ahonnan kormányozzák országunkat és amely legendás szépségű. És most pedig itt terül el előttem. Mintha nem is a való világ lenne az egész. Mintha egy teljesen más helyre csöppentem volna. Hatalmas robosztus épületek, szivárvány színeiben játszó autók tolonganak a hatalmas utakon, az utcákon ezer és ezer színes és bizarr ruhában parádézó ember, akik mutogatnak a vonat felé, vigyoroknak és hangosan kántálnak. Mintha ez az egész csak egy hatalmas festmény lenne, amely hirtelen életre kelt. Mintha csak egy káprázat lenne az egész, egy gyönyörűség. Ehhez képest eltörpül a 12. Körzet. És itt ez a város. Ez az a város, aki most boldogan végig fogja nézni, ahogy az Arénában küzdünk, és alig várja, hogy elkezdődjön a Mészárlás. Gyönyörű, mégis gyilkos. Olyan, mintha egy gyönyörű nyalóka lenne, amely csábítja az embert, de amint megkóstoljuk kiderül hogy mérgező. Ösztönösen hátralépek az ablaktól. Gyönyörű és mégis undorító. A gyomrom szaltózik egyet. Ez itt a gyilkos Kapitólium. Ahogy hátrálok, kis híján beleütközök Harrybe, aki mögöttem áll, és csodálkozva és kissé hitetlenkedve bámul ki az ablakon. Halkan motyogok egy „bocsi” – t, és visszaállok a kanapé mellé. Katniss ott áll, ő nem nézett ki az ablakon, de nem is fog. Ismerem. Egy pillanatra összenézünk, tudom mire gondol. Ugyanarra gondolunk. Mi már tapasztaltunk egy- két dolgot. A vonat felgyorsít egy pillanatra, majd berobog a pályaudvarra. A pályaudvarra, ahol ezer újabb kiáltozó és integető ember vár ránk. Vajon milyen lehet úgy élni, hogy az a legnagyobb gondod, hogy milyen tollas vagy flitteres ruhát vegyél fel, vagy, hogy melyik Kiválasztottra fogadj a Viadalon. Milyen lehet egy ilyen világban élni?

*

Az elmúlt egy óra folyamán, minden kínon átmentem, ami lehetséges. Azután, hogy kiszálltunk a vonatból, egyenesen az Átalakító Központba szállítottak, ahol egy két alap elkészítés után találkozni fogok a stílustanácsadómmal, aki az elkövetkezendő pár napban segíteni fog ruhát választani a felvonulásra, és az interjúkra. De még mielőtt találkoznék a leendő tanácsadómmal, 3 kedves, segítő kapitóliumi ember lemos, bekrémez, elrendezi a hajamat és a körmömet, de ami a legszörnyűbb: leszőrtelenít. Fogcsikorgatva feszem az asztalon, miközben teljes erővel rántják rólam le a gyantacsíkokat. Jó erősen megmarkolom az asztal szélét, miközben azon tanakodom, hogy ez miért szükséges egyáltalán. A Viadalon úgy sem lesz szükségünk rá, bár az is lehet, hogy ez egy egyszerűhóbort itt a Kapitóliumban. Ez a dolog, legalább is szerintem, minimum felér egy középkori kínzóeszközzel. Minimum.

4. fejezet III.

Letelepedem a kanapén Katniss és Haymitch közé és felhúzom a lábamat a kanapéra. Vajon kik lesznek az ellenfeleink? Kikkel kell majd megküzdeni az Arénában? Lesznek talán nagyon okosak, erősek és persze ott lesznek majd a Hivatásosak is. 24 – en leszünk, de csak egy győzhet. 23 ellenfelem lesz. Ott van köztük a Körzettársam, Harry Black is, aki jelen pillanat a fotelben ül és feszülten figyeli a televíziót. Vörös haja, kissé kócos, mint az Aratáson volt, és mélykék szemével türelmesen tekinget fel a tévére. Harry Black. Valahonnan ismerős nekem, talán találkoztam már valamelyik rokonával. Nem tudom, mikor és milyen körülmények között, de valami rémlik nekem.  Vele személyesen nem, de valamelyik hozzátartozójával biztosan találkoztam. Hirtelen eszembe jut a lány, aki sírt az Aratáson, aki talán Harry barátnője lehetett. Mármint szerintem. Vajon mit gondolhat most az a lány? De még mielőtt bármit is tovább gondolnék, megkezdődik a tévéadás. Az ismétlések. Körzetenként haladnak, tehát először az 1. Körzetet mutatják. Hivatásos Körzet, mint látszik. A fiú Kiválasztott magas és igen izmos, 17 éves, a neve pedig Christian. Elég jóképűnek tűnik, illetve barnásszőke a haja, napbarnított a bőre és nagy szürke szeme van, mikor fellép a pódiumra csókod dob néhány szőke, viháncoló lánykának, akik mint a  csitrik, kórusban nagyot sóhajtanak. Nőcsábász a fickó. Undorító. Szerintem. A lány, szintén izmos, látszik, hogy eddzették, de ami a legjobban megfog benne az a vörös haja. Nem olyan mint Harry – é, hanem szinte tűzpiros. Charlotte – nak hívják. A 2. Körzet fiú Kiválasztottja, Alexander, szőkés hajú, hihetetlen izmos, és toronymagas. Igazi, vérbeli Hivatásos, aki félelmet is keltő. Nagyot sóhajtok. Eddig csak kemény elenfelet látok. És ott van a lány. Az a fekete haj. Az a fekete szem. Az az arc. Az a 15 év. Clove! Ez a lány szakasztott mása Clove Kentwellnek. A neve pedig…. Isabelle Kentwell. Kentwell.! Atya ég! Hiszen ezek rokonok. Nem csak rokonok, hanem testvérek. Ikrek. Clove ikertestvérét sorsolták ki. Nagyot szaltózik a gyomrom. Szegény Isabelle.  A Viadal elvette az ikertestvérét. És most őt húzták. Ahogy teljesen meglepődötten, kissé félve és kissé dühösen kilépked a színpadra, látom, hogy ez a lány nem Hivatásos. Hanem fél, kissé mérges és ideges. Mint én voltam az Aratáson. Az ujjaimat pásztázom. Valahogy nem érzek ellenszenvet a lányban, hiába Hivatásos Körzetbe való. Ezután valahogy nem tudok igazán figyelni, kivéve, mikor a 6. Körzetből való két önkéntest mutatják. A fiú neve Carlos. Fekete hajú, szürke szemű és kissé sötétebb bőrű. Van vagy 190 centi, és iszonyatosan izmos. Ő nem kissé, hanem nagyon félelmet keltő. És önkéntes. Tehát Hivatásos lesz. A lány neve Phoebe. Akkora mint a fiú, ugyanolyan hajú, és szemű és ő is önkéntes. Testvérek. És mindketten Hivatásosak. De a lányban a tekintete fog meg. Gonosz, ravasz és úgy néz végig az embereken, mintha lesajnálná őket, mintha felsőbbséget élvezne. Veszélyesek. Nagyon veszélyesek. Nem tetszik nekem ez a testvérpár. Nagyon nem. A 9. Körzetből egy kis szőke, göndör hajú 12 éves lányt húznak, akit Sarah – nak hívnak.. Lágy arca és kedves tekintete van. Kissé hasonlít rám, 12 évesen. Sőt nem is kissé. Tavaly én is hasonló voltam. Ám mielőtt láthatnánk a 10. és 11. Körzetet, Effie hangosan felsikolt és az ablakhoz tipeg

-       Óóó! Megérkeztünk! – kiáltja izgatottan

4. fejezet II.

Valami iszonyatos zötykölődésre ébredek. A vonat szinte minden másodpercben hatalmasat döccen, mintha köveken gurulna, a kabin is össze- vissza reng, és hatalmas a zötykölődés. Felpattanok az ágyamból és kinézek a kocsi ablakán. Ez itt bizony már nem a 12. Körzet. Mindenhol, amerre a szem ellát hatalmas hegyek emelkednek, némely csúcsán még egy kis havat is látni.  Valahol a távolban egy hatalmas kaput veszek észre, amely valószínűleg az egyik déli Körzeté, például a 2. – é. Ezek a hatalmas hegyláncok veszik körbe a Kapitóliumhoz közel eső Körzeteket és magát a Kapitóliumot is. Ez a hegység pedig a Sziklás- hegység nevet viseli. Ez pedig csakis egyet jelent, hamarosan megérkezünk a fővárosba. Panem országának legendás, ragyogó és egyben gyilkos fővárosába is. A Kapitóliumba. A szívem egy hatalmasat dobban. Nincs kedvem látni a fővárost. Nem akarok találkozni azokkal az emberekkel, akik azt várják, mikor mészároljuk le egymást. Akik élvezik a Viadalokat. Nem akarok velük találkozni. Pedig vészesen és vészesen közeledünk oda. Legalább egy óra és ott leszünk. Idegesen veszek egy jó hideg frissítő zuhanyt, majd benézek a szekrénybe. A sok csicsás, tollas és flitteres ruha között találok egy fehér nadrágot, rózsaszín inggel, úgyhogy felöltözöm, a hajamat kontyba fogom és lassan elindulok reggelizni. Remélem ott találom a nővéremet is, akivel tegnap sikerült beszélnem. Katniss nagyon makacs és még mindig dühös, de végre elmondhattam neki minden egyes ötletemet és elméletemet a Kapitóliumról. Ő is egyetért. Száz százalékosan utálja ezt az egészet. De még mindig mérges magára, amiért kihúzott. De végre kitört köztünk az a láthatatlan fal, ami eddig ott volt, amikor nem beszéltünk az Aratásról és a Viadalokról. És talán sikerült vissza is nyernem a nővéremet. Nem teljesen, de még ez is, ami tegnap történt, nos ez is nagy eredménynek számít. Ahogy belépek az étkezőkocsiba, meglátom az egész csapatot, a hevesen gesztikuláló Effie-t, az asztalra borult, alvó Haymitch – et, Peetát és Harryt akik egymás közt beszélgetnek, és Katnisst, amint kenyérkarikákat tunkol, forró csokiba. Lényegesen jobban néz ki, mint tegnap, ezért egy pillanatra elmosolyodom. Jó reggelt kívánok mindenkinek, rávigyorgok Katnissre és leülök az üres helyre. Hirtelen mintha teljesen elmúlt volna a hányingerem, mivel tegnap semmit nem vacsoráztam győzedelmeskedik az éhség, és mindent megeszek, ami a tányéromon van. Finom virsli, két sajtos croissant, narancslé, csokis palacsinta és forró csoki. Így, hogy elmúlt a hányingerem, igyekszem mindent megenni. Nem foglalkozom senkivel, csakis a kajával, egészen addig, amíg meg nem hallom, hogy Effie a nevemet mondja. Felkapom a fejemet és Effie – re nézek miközben a forró csokimat iszom.

-       Nos, azt szeretném kérdezni, hogy nincs e kedvetek megnézni az Aratás összefoglalóját. Tegnap este adták, de akkor nem láttátok. -  Az összefoglaló. Amiben megnézhetjük kik lesznek a vetélytársaink. Valószínűleg épp kint beszélgettünk mikor ők nézték. Hát igen. Kíváncsi vagyok, kikkel kell majd szembenéznünk.

-       Igen, hogyne. – bólint Katniss. Lenyelem az utolsó falat ételt és én is bólintok

-       Volt benne valami nagyon furcsa? – kérdezem , miközben felkászálódok az asztaltól

Mit mondjak, nagyon érdekes az idei mezőny. – köhécsel Effie, majd beterel minket a nappal

4. fejezet I.

Fú, kissé kifogott rajtam ez a képkeresősdi, eddig még nem nagyon találtam jó képet Harry Blackről. Ha valamelyikőtök esetleg talál jó képet a karakterhez, szívesen fogadom a képeket az emailemre, hátha így sikerül találni :) Továbbá köszönöm a 4 pipát és a kommentet Sweetnek, örülök, hogy tetszik a történet. A fejezethez egy mondat:
                                          "No, to do something"
                                                                                                                         

Lassan, ökölbe szorított kézzel lépdelek az étkezőkocsi felé. Sajnos a hányingerem még mindig nem múlt el és még véletlenül sem szeretnék Effie Trinket előtt kidobni a taccsot. Úgyhogy csak próbálok elfelejtkezni a vonat zötyögéséről, a gyomrom hullámzásáról és a többi hasonló jóról. Az asztalnál már ott ül Effie, aki éppen újdonsűlt parókáját igazgatja, Harry Black aki az ablakon bámul ki, valamint Haymitch. Nos Haymitch Abernathy. Ő ugyebár idén nem lesz először mentor, de még is úgy döntött, hogy inkább eljön a Kapitóliumba. Ennek több oka is van, az egyik, hogy idén a 3. Nagy Mészárlás alkalmából minden eddigi győztest meghívtak a Kapitóliumba egy nagy díszvacsorára, fogadásra, s ez alól Haymitch sem kivétel. És persze ha ott van, akkor jobban lehet figyelni nehogy teljesen részegre igya magát, ami mostanában elég gyakori, sokat iszik, és furcsa, láthatatlan alakokkal üvöltözik.Idegesen motyogok egy „Jó estét” –et , majd leülök az asztalhoz. Lefoglalom magam, azzal, hogy lassan kortyolgatni kezdem az elém kitett narancslevet, miközben arra koncentrálok, hátha meghallok, valami jelet, ami a nővérem érkezésére utalna. Bár eközben próbálom felvenni az asztalnál folyó beszélgetés fonalát, amit semmiképpen sem nevezhetünk beszélgetésnek. Haymitch ugyanis leócsárolja Effie kosztümét, mire a nő kikapja az előző személy kezéből a borospoharát és ráripakodik, hogy ne igyon ennyit. Erre Haymitch hangosan dühöngeni kezd, miközben Effie is védi a saját érdekeit. Hatalmas hangzavar kerekedik, miközben azon gondolkodom, hogy talán nem volt a legjobb ötlet ezt a kettőt összeengedni. Ám mielőtt tovább gondolkodhatnék, hatalmas csönd lesz.. Ez pedig egyet jelent. Katniss és Peeta érkezett az étkezőkocsiba. Tekintetemmel Katnisst követem, aki lehajtott fejjel ül le az asztalhoz, bár így is látszanak vörös szemei és bedagadt arca. Meg akarnám szólítani, de mintha torkomra forrna a szó. A nővérem hihetetlen állapotban van. Egy darabig csak kavargatja a levesét, de látom, hogy borzasztóan nem bírja tartani magát. Itt az alkalom. Most tedd meg Prim! Gyerünk!

-       Katniss? – szólítom meg félhangosan. Tudom, hogy a többiek mind rám néznek, de nem zavar. Most kell megtennem. Katniss bólint és feláll a székétől. Valószínűleg tudja, mit akarok. Ezt most kell elrendeznünk. Tudom, hogy neki sem jó a beszélőkeéje és bizonyos helyzetekben én sem tudok mit mondani. De nem ebben a helyzetben. Gyorsan eltűnök az ebédlőből, ki a folyosóra, ahol a nagy ablak előtt megállok. Katniss leroskad a földre, az arcát a tenyerébe temeti.

-       Prim én annyira sajnálom. – kezdi de elcsuklik a hangja.

-       Mindent annyira sajnálok. Hogy kihúztalak az Aratáson, hogy egyenesen a halálba küldelek. – fakad ki és dühösen a levegőbe öklöz.

-       Katniss, ne légy makacs!- szólalok meg. Most én fogok elmondani mindent amit gondolok. Itt van rá az alkalom.

-       Nos először is száznál is több volt a lánynév. Ha így vesszük, akárkit a halálba küldhatnél. Kettő. Nem a biztos halálba Katniss. Tudtommal a Viadalon győztes is van. – érzem, hogy a hangom egyre határozottabb. Hála az égnek most nem hagyott cserbe a beszélőkém.

-       Három. Nem, nem te tehetsz róla. Hanem a Kapitólium. Ő az igazi gyilkos. Mindentől csak is ő, na meg persze Snow elnök foszthat meg minket. Az elmúlt egy évben, mikor már jómódban éltünk, akkkor döbbentem rá, hogy mások, milyen nyomorban élnek a Körzetben. És persze erről is a Kapitólium tehet. Hogy az emberek éheznek és betegek. Valahogy úgy éreztem, hogy tennem kéne valamit értük. Ezért nyitottuk meg anyával a patikát. Hogy segíteni tudjunk rajtuk. Hogy megpróbáljuk segíteni azoknak, akiknek a Kapitólium már nem segített. – érzem, hogy testemet elönti az energia, ahogy mindent elmondok Katnissnek. Mindent amit érzek. És mégegy dolog.

-       Megmentetted az életemet. – na ez az a dolog. Ami tavaly történt. Amit soha, de soha nem fogok tudni meghálálni neki.

-       Adtál egy esélyt!

-       Igen, hogy élhess! – csattan fel Katniss, bár látom rajta, hogy kissé ledöbbent.

-       Nem. Hogy tehessek valamit. – fejezem be halkan. Ennyi. Most már sikerült elmondanom. Ami már régóta bennem lakozott. Hogy senki, de senki nem hibás, pláne nem Katniss. Csakis a Kapitólium. Katniss halkan nyel egyet, majd szorosan átölel.

-       Prim..én

-       És te is tettél valamit. Mindannyian tettünk valamit. És ezért nem lehet bűntudatunk. Mert nem mi vagyunk a hibásak és soha nem is voltunk azok. – suttogom. Ennyi. Elmondtam mindent. Mindent amit akartam.

3. fejezet III.

A lehető legcsöndesebben osonok a folyosón. Néha a vonat akkorákat zökken, hogy majdnem előre esem és mint kiderült, a vonaton való evéstől is hányingerem van. Hát igen, nem mindenkinek megy olyan fényesen a vonaton való utazás. De egyetlen egy cél lebeg a szemem előtt: meg kell találnom Katnisst. El kell neki mondanom, mindent, erről az egész Aratásos hülyeségről és a Kapitóliumról. Ahogy a folyosón megyek, észreveszem, hogy minden egyes ajtón egy- egy eligazító táblácska áll. Az enyémen például az: „Lány Kiválasztott”.  Nos innentől már csak meg kell keresnem a „Mentor” feliratot. Szinte száz százalék biztos az is, hogy Katniss és Peeta egy szobában van. Úgyhogy nem lesz nehéz eltéveszteni. Végre szembeötlik az ajtó, rajta a táblácskával a folyosó végében, úgyhogy lassan elindulok felé. Még mielőtt bekopognék, vagy esetleg egyszerűen benyitnék, amit azért nem teszek meg, egy pillanatra a fülemet az ajtóra tapasztom, hátha meghallom, hogy valamelyikük bent van, vagy csak az üres szobába hallgatózom. De bár ne tettem volna. Nem mindig jó, ha az ember mindig kíváncsiskodik. Az ajtó ugyanis hirtelen hatalmas erővel kinyílik, fülöncsapva engem, miközben hátra is tántorodom csoda, hogy nem esem el. Peeta Mellark áll az ajtóban teljes életnagyságban bár alig ismerhető fel, a beesett arcával és szomorú ábrázatával.

-       Katniss bent van? – kérdezem, miközben megmasszírozom a fülemet.

-       Prim… én nagyon sajnálom – kezdi Peeta, hihetetlenül bágyadt hangon, miközben átkarolja a vállamat. Ő sincs jól. Sőt hihetetlenül össze van törve. Pedig igyekszik, hogy ne mutassa.

-       Katniss.. eléggé rosszul van, és még azt se szeretné, ha én zavarnám.

-       Peeta, én csak beszélni szeretnék vele. – kezdem, miközben az ajtójuk felé pillantok.

-       Attól tartok, ez most nem olyan jó ötlet- sóhajt Peeta. Most már értem, miért van rosszul. Ha Katniss nehezen visel valamit, próbálja vigasztalni, mindig vele van. Ez a szerelem, hihetetlenül példa értékű számomra. Katniss hihetetlen társat talált Peeta személyében

-       De, de muszáj vele beszélnem, arról ami ma történt. – mondom makacsan, miközben a hangom kissé megremeg. Nem jó követelőzőnek lenni. Anya mindig is ezt tanította nekünk. Lehet, hogy magamnak jót okozom ezzel, de ha Katniss nem akarja, ha nincs olyan állapotban, hogy megbeszélük a dolgokat, akkor hiába makacskodom. Pláne, hogy ezt szegény Peetával teszem. Ha nem, akkor nem. Ez az élet rendje.

-       Oké akkor, majd a vacsoránál. – nézek Peetára. Ha ő sincs jól, akkor nincs ennek semmi értelme. Így legalább meg is spórolunk egy vitát.  A kabinomba visszaérve, lezuhanyozom és kiveszek a szekrényből egy tengerkék felsőt, fekete nadrággal és kék balerinacipővel. A hajamat kiengedve hagyom, miközben egy pillanatra kinézek az ablakon. Az otthonom már nagyon távol. Csendesen jó éjt kívánok anyának, aki bár nem hallja ezt, értheti. A mi családunk. Akármilyen távol is vagyunk egymástól, mindig összetartunk. Össze kell tartanunk. Ezek vagyunk mi.