2013. augusztus 6., kedd

5. fejezet II.

Idebent fekszem, egy kicsi, hűvös és szürke csempékkel kirakott szobában. Lehet, hogy kicsit érdekesen hangzik, de ez az apró szoba valahogy otthonosabb nekem, mint a csillogó- villogó Kapitólium, ez a szoba kicsit a régi házunkra emlékeztet a Körzetben. A nyakam zsibbad a fémasztaltól, amin most is fekszem, a bőröm pedig iszonyatosan ég a szőrtelenítéstől. De legalább ezen is túl vagyok, és a következőkben pedig a stílustanácsadómmal kell találkoznom, és este végigfurikázni a városon, valamilyen Körzetünkre jellemző ruhában. Óvatosan felülök az asztalon, miközben megigazgatom a rám adott vékonyka pongyolát. Vajon milyen lesz a stylist-om? Vajon egy idős, bolond kapitóliumi lesz, aki őrült ötletekkel rukkol elő, vagy talán egy még eddig ismeretlen divattervező. Titokban abban reménykedem, hátha Cinna lesz, aki tavaly Katniss – t varázsolta lángra- lobbant lányra gyönyörű ruháival, de tudom, hogy mivel Cinna ezzel nagyon is híres lett, valószínűleg a ruháit vitte körútra a Kapitóliumban. Mármint ezt mondta Katniss. Megropogtatom az ujjaimat, miközben a szoba ajtajának kilincsét bámulom, és a falióra ütemes kattogását hallgatom. Hamarosan megtudom, ki lesz a stílustanácsadóm. A távolban ugyanis lépteket hallok, majd a kilincs lenyomódik is kinyílik a szobaajtó. Mereven nézem a beérkező alakot, aki teljes nyugodtsággal csukja be maga mögött az ajtót és mosolyogva megáll előttem. A stylist – om ugyanis egy nő, egy fiatal nő. Rövid fekete frizurája van, melyben a szivárvány minden színéből egy egy melírcsík fut.  Az arca keskeny, hatalmas barna szemeit szivárvány színű szemfestékkel emelte ki, ami úgy néz ki, akár egy művészi alkotás. Az arcán nincs több smink, a száját halvány szájfénnyel húzta ki. A termete nem éppen magas, de ezt kompenzálja a fekete magas sarkú cipője.  Egyszerű fekete testhezálló nadrágot visel, rózsaszín toppal. Egyáltalán nem egy őrültről van itt szó, a kapitóliumi stílusa is csak a hajában és a sminkjében nyílvánul meg, de az se nagyon.
-       Szervusz Prim! A nevem Gloria, én leszek a stílustanácsadód – a hangja egyáltalán nem affektálós,mint Effie – nek, egyszerűen és halkan beszél.
-       Tudod, ami az Aratáson történt…- kezdi, de félbeszakítom
-       Nem érdekes. Megtörtént – felelem, félig mosolyogva, miközben bólintok. Tudom, hogy sokan meg fogják kérdezni tőlem az Aratást, vagy egyszerűen beszélnek róla, de nem akarok ennek hallatán mérges lenni. Ez csak nekem kényes téma, a többiek nem tudnak róla, úgyhogy jobb ha ezzel kapcsolatba nyugodtan válaszolgatok.
-       Képzeld, Prim, Cinna unokanővére vagyok, úgyhogy volt egy kis protekcióm a posztra. – vigyorodik el.
-       De szeretnék méltón a nyomába lépni. És ma este, a ruhával remélem, hogy megmutathatom, hogy alkalmas vagyok a posztra. És most pedig szeretnék beszélgetni veled, Prim. Nem csak a ruháról, de természetesen arról is. – mondja, miközben átmegyünk egy másik helységbe, a nappaliba, ahol finom ebéddel és ülőhellyel várnak. Nos ez a Gloria, a stílustanácsadóm, nagyon is szimpatikus nekem. Kedves és segítőkész, egyáltalán nem egy tipikus kapitóliumi. Én pedig megfogadom magamban, hogy bízni fogok Gloria tudásában és magában Gloriában is.      



5 megjegyzés:

  1. Ó... hát én azért örültem volna, ha Cinnát kapja, de a te sztorid, nekem így is tetszik természetesen. Viszont kíváncsi leszek rá, hogy hol fog ő is megjelenni a sztoriban... :D

    VálaszTörlés
  2. Háát csak annyit mondhatok, hogy minden kiderül majd.. :)

    VálaszTörlés
  3. Már várom a következő részt. Én is kíváncsi vagyok, hogy Cinna hol fog szerepet kapni a történetben! :))

    VálaszTörlés
  4. Köszi a komidat, örülök neki, hogy sokszor írsz nekem :) És hát itt is csak annyit mondhatok, hogy minden kiderül majd :)

    VálaszTörlés
  5. Tetszik hogy Cinna rokonát raktad be, hiszen így mégis csak a te karaktered, de azért megtaláljuk benne a jól ismert kedvencünket :) Nagyon jó, már olvasom is tovább.

    VálaszTörlés