4. fejezet II.

Üdv mindenkinek, meghoztam a legújabb fejezetet :) Nem is tudom, mit írjak, nagyon szépen köszönöm, a komikat és a pipákat, remélem tetszeni fognak a további fejlemények is. Hamarosan tervezek egy kis dizi átalakítást, majd kiderül, mikor lesz, de ha minden jól megy a közeljövőben várható. Jó olvasást :)
Clove (Amity) <3
                                                                                                    

Az keringő hópelyhek lassan szállnak le a vonat ablakára, és rögtön elvesztik fehér varázsukat, s száz vízcseppben peregnek le onnan, mintha csak versenyezni akarnának. Versenyezni, hogy minél jobban eltakarják a kilátást a vagonból, ahonnan a 12. Körzet pályaudvarára lehet rálátni. A mindig ürességtől kongó hely, amelyről régebben még az a mese járja, hogy a Körzet meghalt Kiválasztottai költöztek be ide, és rémisztgetik az embereket, most egyáltalán nem hasonlít kisértettanyához. Az egész nagy hely tele van emberekkel, az első sorban anyuék, és a Black család integet, miközben Annie valamit erősen mutogat, és próbálja túlüvölteni a tömeget. A hentes, a város előkelő lakói, a polgármester család, sőt még az én régi osztályom is összegyűlt itt. Jobbra állnak, mind fején hatalmas nagy sál, miközben integetnek és nevetgélnek. Az én osztályom. Legelöl áll Chloé, az a lány, akit talán a legjobban utáltam az évfolyamban. Hosszú, szinte platinaszőke haja volt, mely göndören, egyenesen is tökéletesen állt neki, míg olyan kék szemei, mint Harrynek. Nem volt az éhező-gyerek típus, sőt. Mivel kereskedőcsaládból származik, jól meg tudta tömni a gyomrát, és míg mi azzal foglalkoztunk hogyan rejtsük el kiálló kulcscsontunkat, és hogy ne fújjon el a szél, és csak mutogatta magát és csodálatosan megtermett alakját, s tovább fejlesztette az öntelt szó jelentését. Természetesen a legtöbbünket lehordott, akit Chloé kifogott magának, az nem tudott mit tenni, jöttek a borzalmak és a szekálások sorozata. Én is egyik voltam azok közül, akit csúfoltak. Nekem pedig felfordult tőle a gyomrom. És ez az osztály, ez a Chloé küldött nekem ajándékot a versenyen, elvileg ők gyűjtötték össze a pénzt arra az üvegre, amelyet Harryvel való szövetség előtt kaptam. Az osztályom. Talán nem hagyták hogy meghaljak, és ők is küldtek ajándékot. Nem tudom, hogy én miként értsem ezt, de nem is próbálom kitalálni. Mivel győztes vagyok, ezért szeretnek. De akkor nem tudták, hogy az leszek. Hirtelen a mellettem álló Harryre pillantok, és nyugodt sóhajjal nyugtázom, hogy nem Chloé felé néz, hanem Annie-nek próbál valamit magyarázni. Nem tudom, mit tennék, ha még csak rá is nézne erre a lányra. Sírógörcsöt kapnék, vagy dührohamot, de akár még kész lennék le is üvölteni az illetőt. Nem akarom, hogy Harry, akibe én vagyok szerelmes, ránézzen Choléra. Óvatosan elmosolyodom, amikor megérzem, hogy megremeg a vonat, és lassan elindul a pályaudvartól. Rámosolygom anyuékra, és integetek a Black családnak, miközben lassan elkezdünk kifelé robogni az állomásról. A poros hely, a kísértettanya, és az osztályom hirtelen eltűnik, amikor a szerelvény felgyorsít. És vele együtt eltűnik a családom is. Egy pillanatig csak állok az ablak előtt, miközben a

Körzet távolodó fényeit figyelem, a Körzetét, ahova most egy ideig nem fogok hazatérni. De most nem úgy megyek mint egy Kiválasztott, most nem az Arénától kell majd rettegnem. De még is meg kell tennem valamit, ami nem könnyű, és amin minden győztesnek részt kell vennie. Találkozni a kiesett Kiválasztottak családjaival. Hirtelen érzem, ahogyan valaki az ujjait a kezemre kulcsolja, mire kishíján kiugrom a bőrömből rémülten. De ahogy nyugtázom, hogy csak Harry az, óvatosan ráhajtom a fejem a vállára, miközben még azokat az apró fényeket figyelem.

-     Hát elkezdődött. Viszlát 12. Körzet. – suttogom halkan magam elé, miközben elbúcsúzom magamban a családomtól.

-     Viszlát! Hamarosan újra találkozunk. – hallom meg a fiú hangját, mire ösztönösen elmosolyodom. Hamarosan. Egy pillanatig csak csendben állunk a folyosón, feltételezem, hogy Harry is a családjára gondol, akár csak én. Akik most már úgy fognak minket figyelni, mint a győzteseket. Mert azok vagyunk.

-     Effie hív minket. Azt mondja, csapatmegbeszélés lesz. – mondja Harry, mire hirtelen elnevetem magam.

-     Még is mit talált ki Effie? – kérdezem, miközben vetek egy utolsó pillantást az ablakra, és lassan a fiú mellé állok, hogy elinduljunk az étkezőkocsiba.

-     Nagyon fontosan hangzott. Én már előre félek. – szól Harry, miközben kinyitja előttem az ajtót. Effie Trinket, ha valamit fontoskodik nagy baj van. De erre akkor jövök rá, amikor meglátom a csapatomat. A nővérem, Peeta, Effie, Gloria, Cinna és még Haymitch is az asztalnál ül, miközben nincs előttük semmi étel, csak halkan beszélgetnek. Óvatosan kihúzok egy széket, miközben leveszem a hatalmas nagy sálamat a fejemről, és a támlára helyezem.

-     Á, jó, hogy itt vagytok! Nos, egy nagyon érdekes dolgot találtunk ki, amely remélem segít nektek a holnapi dolgokban. – szól Effie, miközben tekintélyesen összekulcsolja maga előtt a manikűrözött ujjait.

-     Felidézzük, és leírjuk, mit tudtok az első Körzetről, és a Kiválasztottairól. Ezáltal tanulhattok is. – hirtelen Katnissre nézek, aki éppen a kezét a szája elé téve köhög, de észreveszem, hogy valójában mosolyog. Igen, idén nem visszafelé megyünk a Körzetekkel, hanem a gazdagabbakkal kezdjük, és az Elsőtől megyünk vissza, egészen a 11. – ig. Aztán pedig a 12. – be, és egy hét múlva újra útra kelünk a Kapitóliumba. Nem tudom, hogy mi az értelme ezeknek a szabályoknak, de hát, Snow elnök ezt rendelte el. Hirtelen megborzongom ahogy eszembe jut az elnök neve, s mint egy varázsütésre megjelenik előttem a pillanat, amikor az erkélyen hozzám szólt. Csak egy kicsike és rövid mondatot, amitől azóta is a hideg futkos a hátamon. Most is úgy érzem, mintha kiverne a víz, és a fejemen izzadság gyöngyözne, mire meghallom, hogy Effie megszólal.

-     Prim? Mit tudsz az Első Körzetről?

-     Hát… ott gyártják a Kapitólium luxuscikkeit. Az egyik leggazdagabb Körzet, ami összeköttetésben áll a Fővárossal. – játszom idegesen az ujjaimmal, miközben igyekszem felidézni a suliban tanultakat.

-     És sok ott a bánya. Arany és ezüst, a nagy drágakövek. – szólal meg Peeta is. Ja és ott vannak a Hivatásosak.

-     És a Kiválasztottai? Mit tudtok róluk? – kérdezi Effie miközben elvigyorodik, látszólag nagyon tetszik neki, ez a játék.

-     Christian és Chalotte…. – nyögöm ki halkan, miközben magam előtt megjelenik a szőke nőcsábász képe, és a vérvörös hajú magabiztos lányé. Ha Isabelleék jó helyen vannak, akkor ők hol lehetnek?

-     Vérbeli Hivatásosak voltak. Nagyon erősek, és agresszívek. – szólal meg hirtelen Harry, miközben kék szemeivel azt asztalt pásztázza.

-           Chalotte is benne volt, amikor elkaptak engem. Ő őrzött a Bőségszarunál. – hallom meg a fiú hangját, mire ösztönösen megremegek. Én nem tudok róluk sokat, de ő igen. Tudja, hogy mennyire kegyetlenek voltak, hogyan bántak vele, tud róluk mindent, ami csak rosszabbá teszi őket. Chalotte és Christian. Nem tudok róluk semmi jót mondani.

-           Én úgy döntöttem, hogy szeretném, ha holnap én mondanék beszédet az Első Körzetben. Prim, én jobban ismertem őket, sajnos, és elvállalom a beszédet. – szól Harry, mire Effie ösztönösen örömtelien felpattan, és megtapsolja a fiút.

-           Önként vállalkozol rá. Gratulálok. Tessék, Katniss, Prim, ti ugye, hogy nem tennétek ilyet! Harry Black, ennek nagyon örülök. – csiripeli, miközben majdnem megöleli a fiút. Katniss csak elgrimaszolja magát, mire Haymitch viccesen felhorkant Effie viselkedésére.

-           Biztos vagy benne? Én írtam beszédet… - szólalok meg, miközben Harryre nézek. Valahol a szívem mélyén rettentően örülök, hogy nem én vagyok, aki beszél. Tudom, hogy a Másodikban az én dolgom lesz, hogy szóljak Isabelle rokonaihoz.

-           Igen Prim. Megteszem. – mosolyog rám Harry, miközben belenéz a szemeimbe. Mintha azt akarná mondani, „ezt megteszem neked. Tudom, mi lesz a következő Körzetben”. Még egy indok, hogy miért lettem szerelmes ebbe a fiúba.

-           *

Hirtelen egy hatalmas nagy döccenésre ébredek. Azt hiszem, hogy ez volt az álmomban, ahol egy nagy szekéren utaztam valahova, egy olyan helyre, ahol hegység vezet. De amint felkelek rájövök, hogy ez a döcögés igazi nagy. Már utaztam vonaton, de még mindig nem megy annyira, és ez a jelenet arra emlékeztet, amikor felkeltem a Kapitóliumba való érkezésem előtt. Hirtelen egy akkorát döccen a vagon, hogy majdem leesem az ágyamról, és riadtan markolom meg a támláját. Nagyot ásítok, miközben lassan megdörzsölöm a szemem, hogy kiűzzem belőle azt a fáradtságot, melyet a döcögés már úgy is kiűzött. Sőt, hirtelen mintha hányingerem lenne, ami itt a vonaton gyakori nálam. Kellett tegnap ennyit ennem. Hirtelen egy akkorát puffan a vonat, hogy előreesem, és a kezeimmel épp, hogy meg tudok támaszkodni a földön. Hol a fenében vagyunk? Óvatosan, a székbe kapaszkodva állok fel, nehogy ismét elessem, és az ablakhoz vergődöm. Lassan húzom el a rózsaszín függönyt, melyet külön Effie szereltetett be nekem, miközben pislogva igyekszem megnézni a tájat. A hó,és a jég mintha eltűnt volna, és helyébe az idő enyhe szélt hozott, tarka virágos réteket, melyben a színek, akár a szivárvány keverednek. Itt éppen tavasz van. Látom, ahogyan tőlem előre és jobbra virágos mezők tarkállanak, minél közelebb a fővároshoz, annál inkább szebb a táj. Itt ezt a dísznek teszik ki, és nem  itt dolgoznak. Óvatosan balra fordulok, hogy ott is szemügyre tudjam venni a környéket. És ekkor hirtelen meglátok valamit. A közelben van, hatalmas nagy, s olyan, mintha az égbe nyúlna. Egy kerítés. Megérkeztünk az Első Körzetbe.