C. <3
A folyosónk hirtelen úgy kel életre, mint a hangyaboly a
nyári zivatar után. Én is éppen, hogy fel tudok kapni egy köntöst, és belebújni
a mamuszomba, mielőtt a folyosóra szaladok. Az eddigi csöndes hely, most
megtelik kiáltásokkal, ahogy a csapatunk mind az ablakhoz szalad, hogy
megláthassa, mi is van kint. Katniss még kócos hajjal, Haymitch pedig dühös
tekintettel érkezik, egyedül Effie van már most is készen, felöltözve és
frissen. Lassan megtörlöm a szemem, ahogy odafurakodom az egyik ablakhoz, hogy
megláthassam, mi is történik. A vonatunk egy pillanatra ugyanis megállt, így
tökéletesen lehet látni a végtelenbe nyúló virágos mezőket, melyek az Első
Körzetet szegélyezik. Itt virágok tarkállanak, minden színes és üde, sehol egy porszem, vagy szürkeség. Óvatosan nekinyomom a
homlokomat az üvegnek, ahogy látom, hogy a vonat vezetője kiszáll, és a
hatalmas nagy kapuhoz igyekszik. Egy ezüstös-szürkés kapu, amely hosszan a
magasba nyúlik, és itt ott még faldarabokat is látok. Az Első Körzetet ugyanis
városfal veszi körül, ami megvédi őket a hegyekben élő ragadozóktól. A kalauz
valamit a kapu felé kiált, amikor hirtelen egy nagy sípolást hallok meg,
ahogyan a nagy ezüst szárnyak ki kezdenek tárulni. Olyan mint egy védő pajzs.
Nem enged be, de ki sem, kivétel, ha Kiválasztott vagy. A Körzetünkben még az
áramos kerítésre sem telt pénz, hogy megjavítsák, nem, hogy egy ekkora kerítést
csináltassanak. Egy pillanatig csak
állok az ablak előtt, miközben késztetést érzek, hogy végre megláthassam a
Körzetet, amikor hirtelen érzem, hogy valaki megfogja a vállamat.
-
Gyere Prim. Fel
kell készülnünk, mert amint befutunk a pályaudvarra indultok a Főtérre. Addig
pedig kész kell, hogy legyél. – hallom meg magam mögött a kedves hangot. Gloria
az. A győzelmi Körút első állomása, és első ruhája érkezik. Nagyot nyelve vetek
még egy utolsó pillantást a virágokra, majd megfogom Gloria kezét, hogy
induljunk a kabinomba. Az előkészítőim természetesen nagyon lelkesednek.
Folyamatosan arról beszélnek, hogy méltónak kell lennem az Első Körzethez, mert
ez az ország legszebb és leggazdagabb Körzete. Ahogyan a sminkem, a hajam, és a
körmöm csinálják magamban elgondolkodom, hogy ez mit is jelent. Az iskolában
azt tanultuk, hogy az Első nem a legnagyobb, egész kicsi Körzet, viszont
közvetlenül a Kapitólium szomszédja. A sötétség napjai során ez a Körzet is
lázadt, de elvileg amint jött a megtorlás, ők hazudtak, csak hogy mentsék az
irhájukat. Azóta nagyon jó viszonyt ápolnak a Fővárossal, olyannyira, hogy míg
mi szenet termelünk, vagy éppen a kilencedikben gabonát, ők a luxuscikkeket
szállítják, igazi nagy házakban laknak, és olyan drágaköveket állítanak elő,
mint az arany és az ezüst. Olyan az Első Körzet, mint egy Mini Kapitólium. És
természetesen Hivatásosakat képeznek ki. AZ elsőből túl gyakran nyernek a
Viadalokon, aminek valószínűleg köze van Snow elnökhöz, és a bizalmas
viszonyhoz. Vajon az itt élő emberekben nincs egy csepp szeretet, és ők is úgy
viselkednek mint a Kapitóliumiak? Hirtelen kinyitom a szemem, de túl korán,
ugyanis hirtelen szembetalálom magam az egyik előkészítőm kezével, aki éppen az
arcomba fésüli a hajamat, és a nagy ezüstkarkötője, egy pillanat alatt
megcsapja az arcomat.
-
Jajj, elnézést
Prim. – motyogja affektálósan a vörös hajú nő, miközben a csuklóján egy kicsit
feljebb tolja a karperecét. Halványan megrázom a fejem, miközben inkább nyitva
hagyom a szememet, nehogy még egyszer megtörténjen a baleset.
-
Megnézhetem a
karkötőjét? Tetszik a színe. – válaszolok kedvesen a nőnek, mert tudom, hogy a
fővárosiak sokszor felkapják a vizet, mint Effie. Az előkészítőm lassan leveszi
a kezéről a karkötőjét, és vigyorogva a tenyerembe nyomja, miközben valamit súg
a mellette állónak. Óvatosan megforgatom a kezemben a karperecet, amely most
hideg, mint a jég. Egy egyszerű, és ezüst színű, halvány gyöngyökből van
összerakva, egy sor ezüst és egy sor fehér. Nem csicsás, egész egyszerű, melyet
akár én is felvennék. A közepén viszont áll egy ezüst színű karika, és benne
mintha valami bele lenne vésve. Lassan
-
Ó, még nem is
mondtuk. Tudod, ez a Kapitóliumban nagy divat. Szinte mindenkinek van
karperece, sőt láttam már tetoválást, de még kispárnát is. Mindent a galambbal
reklámoznak. Én is épp, hogy meg tudtam szerezni annyira megdrágult az ára. –
vigyorog a nő, miközben elveszi a kezemből a karkötőt, és visszaveszi magára.
-
Drágább, mint
annak idején a fecsegő poszáta. – a kéz még mindig nyom a víz alá. Mintha azt
akarná mondani, hogy eddig otthon ültem, otthon, úgy, hogy nem tudok semmiről.
De most kiléptem a valóságba, mely egyáltalán nem a szép arcát mutatja nekem.
„Drágább, mint a fecsegőposzáta. Nagy divat.” A remény drágább lett, mint a
bátorság. Legszívesebben elüvölteném magam, és rászólnák a kézre, hogy hagyjon
békén. Elfutnék innen, és elmesélnék mindent a nővéremnek. Még, hogy elmúlik a
remény. Nem múlt el.
-
Na, megnézed
magad? – hallom ismét a nő hangját, mire óvatosan feltápászkodom. Gloria nincs
a szobában, ha jól tudom átment Cinnáékhoz. Pedig most tanácsot kérnék tőle,
megfognám a kezét, és kérném, hogy küldje el az a kezet. Ami a valóság igaz, és
kemény keze. A ruhám most is csodálatos. Hosszú, pink színű van rajtam, amelyen
egy ezüst színű öv szegélyez, és itt ott gyémántok tarkítják. A szemeim körül
is rózsaszínű festék diszeleg, a hajam pedig loknikban hullik alá a vállamra,
és gyönyörű rózsaszín csattal a tetején. A fülemben pedig egy tollas fülbevaló
fityeg. Olyan, akár az Első Körzet. Ekkor meglátom, hogy az egyik előkészítőm
egy karkötőt húz a kezemre. Ugyanazt a karkötőt. Még mindig odalent vagyok,
miközben a fejem egyre jobban kezd kitisztulni, s olyan dolgokat megtudni,
melyet bár ne tudtam volna meg. Az agyamban csak is egy mondat zakatol: a
remény drágább lett, mint a bátorság. A remény még mindig él.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése