C. <3
Egy üvegkockába vagyok zárva. Minden olyan halvány, és
szürke, de még is látom a kocka falait magam mellett. Egyedül vagyok. Éppen
elég fény van ahhoz, hogy megvilágítson valamit, valami olyasmit, amit a
kezemben tartok. Egy fehér papirost. Érzem, hogy mindenem megremeg, ahogy a
szememmel egyszer és újra átfutok a sorokat. „Vigyázzon magára Miss Everdeen”
Tudom, hogy ki volt, aki ezt küldte. Tudom, szinte látom, ahogy leírja a sorokat,
miközben gyönyörű asztalán lévő vázából szagolja a fehér rózsáját. Mit tettem?
Még is miért kaptam ezt a levelet? Hirtelen a kocka elkezd rázkódni, mintha
valami felemelte volna, engem pedig hatalmába kerít a félelem. Teljes erővel
megütöm a falát, de a kezem hirtelen visszapattan róla, s olyan fájdalom járja
át, hogy elsikoltom magam. Itt vagyok bezárva, a sötétségbe, kezemben a
levéllel. Érzem, hogy a térdeim remegni kezdenek, ahogy még egyszer megpróbálok
kitörni innen. De nem sikerül. Egy akkorát pattan a kocka, hogy én hirtelen
hátraesem, s a fejem nekiütődik az üvegfalnak. Hova visznek? Az elnökhöz? A
Kapitóliumba? A szemeimet olyan erősen szorítom össze, hogy már meglátom a
foltokat a látóteremben, miközben igyekszem kicsire összehúzni magamat. Nagyon
kicsire. Hirtelen egy hatalmas nagy koppanást hallok. De a fejemben még mindig
egy mondat kering: Még is mi a fenét tettem? Még is mit? A szívem hevesen
kalapál. A látásom pedig hirtelen elhomályosodik.
*
- Prim! Priim! Mi történt? Prim, ébredj! – valaki a
vállamat rázza. Érzem, ahogy a meleg kezek rásimulnak a vállamra, ahogyan ismét
erősen megránt engem valaki. Távolról, mintha eljutna hozzám egy kis
hangfoszlány, csak apró jelek amelyek arra utalnak, hogy van itt valaki. Talán
már a kapitóliumiak jöttek el értem? Vagy maga az elnök? Hirtelen az a valaki
olyan erővel csap arcon engem, hogy a szemeim ösztönösen kinyílnak, már előre
félve attól, hogy Békeőrökkel, s mi több, a fegyvereikkel fogok találkozni. Már
lelkiekben fel is készülök a sikoltásra, s a fájdalomra, amikor hirtelen egy
szürke szempárral találom magam szembe. Egy olyan szempárral, melyet bárhol,
bármilyen körülmények között is felismernék. A nővérem az, Katniss, aki halálra
vált arccal ül mellettem, miközben erősen fogja a kezemet, mellette pedig, az a
valaki, aki az előbb megütött. Most éppen dühösen horkantva méreget engem,
miközben az orromat megcsapja a szájából kiáramló, borzalmas alkoholszag.
- Prim, nyugi. Kérlek, nyugodj meg és mond valamit. –
fogja meg erősen a kezem a nővérem, miközben feltámogat az ágyamra, s lassan
leül mellém, hogy átkarolja a vállamat.
Látom, ahogyan szaggatottan veszi a levegőt, s hogy a szíve erősen dobog, de ez
még semmi az én állapotomhoz képest. A hajam kibomlott, s a fejemről patakokban
folyik az izzadság, miközben úgy lihegek, mintha a sivatagban lennék. Érzem,
hogy a torkom teljes erőmből szúrni kezd, mintha tűkkel szurkálnák, melyből
arra következtetek, hogy hangosan kiabáltam. Sőt.
- Aranyom hajlandó lennél végre megszólalni? – üvölt hirtelen
a képembe Haymitch, miközben az ágyam elé áll, s látom a szemén, és a fején,
hogy valami nincs rendben vele.
- Haymitch, hagyja békén. Tudja, mi történt vele. Kérem,
beszéljen nyugodtan. Prim… ő…. – Katniss óvatosan megsimítja a vállamat, mintha
csak egy kisgyerek lennék, aki fél dolgozattól, vagy megijedt valami idegen
zajtól, mintha a nővérem úgy viselkedne velem, ahogyan akkor, mikor még
aprócska voltam. De ez nem véletlenül van. Ugyanis hirtelen meglátok a kezében
valamit, amire ismét kapkodni kezdem a levegőt, s a szívem
- Mit tettem? Mit? – nyögöm ki hirtelen olyan vékony és
gyenge hangon, melyen én magam is elcsodálkozom, mintha köze sem lenne hozzám,
egy Nagy Mészárlás győzteséhez. Mintha csak egy rettegő gyereket látnék magam
előtt.
- Először is újraélesztetted a Körzettársadat. Talán itt
kezdődtek az igazi gondok, kedvesem. Na persze, a Viadalnak egy győztese lehet.
Nos, és természetesen az emberek hinni kezdtek a reményben. De ezt te is jól
tudod. – kezdi hirtelen Haymitch, olyan erős és dühös hangon, hogy hirtelen
megremegek, mire Katniss ösztönösen megsimítja a vállamat.
- Aztán jött ez a Körzet. Drágám, ez itt egy Győzelmi
Körút. Nos, te, egy nem a kellő szöveget olvastad fel. Hanem egy olyat, amely
őszintén kimondja a rosszakat a Viadalról, egy szöveget ami telis tele van
reménnyel. És utána? Lementél a színpadról, megszegted az első számú szabályt,
aztán pedig egy Körzetbelinek segítettél, ami nagyon szép és jó lenne, csak
éppen egész Panem látta, hogy bánnak a Másodikban egy árva gyerekkel. Beszéltél
a Békeőrrel, felhoztad a színpadra, magatokhoz vettétek, és utána. A helyett,
hogy gyorsan elköszöntél volna persze hagytál elég időt arra, hogy az emberek
elgondolkozzanak, és megtegyék azt, ami ehhez vezet. – Haymitch olyan dühösen
hadonászik a kezeivel, és szinte üvölt, hogy azt lehetne hinni, hogy részeg, ha
nem éppen erről beszélne. Mert itt és most elmondta, hogy mit is tettem, ami
miatt ez következett. Látom, ahogy Katniss kisimít egy fekete tincset a
homlokából, miközben feszülten figyel a férfira.
- Ezt tetted aranyom. – néz rám a férfi, miközben
hirtelen bekapcsolja a televíziót, ami a szobám kis sarkában van. A szívem
dobogása még nem szűnt meg, s a könnyek sem száradtak fel a szememből az előző
sokk után, de most még is olyat kapok, amire nem számítottam. A tévében ugyanis
a Második Körzet mutatják. Az emberek még mindig az utcán állnak, s a kezeiket
feltartják, akár csak amikor én itt voltam. Egy Békeőr megpróbál odamenni, mire
egy idős asszony annyit válaszol „Velünk van a remény” S az emberek ezt
átveszik. Hangosan kiabálnak, és az öklüket rázzák, miközben ezt a mondatot
ismételik. Sőt, néhol még Primrose Everdeen nevét is meghallom, sőt, a távolban
mintha Katniss neve csengene. Hirtelen érzem, hogy a testemet összerántja a
görcs, és már nem tudom megakadályozni, az egészet. A könnyeim utat törnek
maguknak és lefolynak az arcomon, miközben érzem, hogy a torkomban a gombóc
egyre csak nő. És nő. Én nem akartam ilyesmit. Én csak szerettem volna
elmondani, hogy tisztelem Isabelle, én megláttam a kislányt, és megsajnáltam.
Én nem vagyok egy kőszikla, aki képes kibírni az ilyesmit érzelmek, fájdalom,
és bármi más nélkül. Én nem vagyok képes erős lenni lelkileg, én megsajnálom az
embereket, és nem akarom, hogy bajuk essen. Én képtelen vagyok olyan dolgokra,
hogy gyilkolás, vagy vadászat. Az Éhezők Viadalát sem tudom, hogy miért pont
nekem, a kicsi és esetlen lánynak sikerült megnyernie.
- Nem akartam. Nem tudtam…. – szipogom, mire a nővérem
óvatosan megsimítja a vállamat. Talán ha ő tette volna ezt, nem borulna ki
ennyire. Az emberek örülnének, ha látnák, hogy mi történik a Második Körzetben.
De én nem vagyok ilyen, csak be akarom fejezni, ezt az egész körutat, haza
akarok menni, és folytatni azt, amit igazán szeretek. Az Arénában sem
szándékosan hoztam fel a reményt. Én nem vagyok képes ilyesmire, mint a düh és
a lázadás szítása.
- Nos, de most figyelj ide! – kiált rám Haymitch,
miközben kikapcsolja a tévét, és közelebb áll hozzám. Óvatosan letörlöm a
könnyeimet, de még sem tudom megakadályozni magam abban, hogy ne remegjek.
- Ez csak egy figyelmeztetés volt. Az elnöktől is. Nem
jelenti azt, hogy ezzel valami nagy bajt tettél. Mindössze most figyelned kell
rám, és az elkövetkezendő időben úgy tenni a Körúton, ahogy én és a nővéred
mondja. Megértetted? – szól, miközben szürke szemeivel egyenesen rám néz,
mintha üzenni akarna valamit azokon keresztül. Óvatosan lenyelem a könnyeimet,
miközben bólintok.
- Mostantól improvizálni fogsz. Csak kicsi beszédeket
kell mondanod, megemlíteni, hogy a versenyzők milyen jól harcoltak az Arénában,
és hogy nagyon fájdalmas az elvesztésük. Beszélni arról, hogy milyen nagy
dicsőség a győzelem, és akár a Kapitóliumnak is meg kell köszönnöd. Tavaly ez
történt a nővéreddel is. Te is láttad, hogy a 11. Körzetben mit művelt, de
megbeszéltük a dolgokat, és utána úgy járt el, ahogyan mondtam. Az emberek
majdnem tettek egy rossz lépést, de sikerült megakadályozni. – érzem, hogy
Katniss mellettem összeborzong. Én is tudom, mit tett ő, és hogy sikerült
lecsillapítaniuk a Körzetet, s a fecsegőposzáta egy egyszerű dísztárggyá vált a
Kapitóliumban, és nem történt baj. Én is ezt szeretném. Megcsinálni a Körutat,
úgy, hogy többet ne lássam az elnököt, hogy a dolgok rendesen menjenek, és
nehogy történjen valami. Valami, ami akár a csapatunkra is kihathat.
- Ma este írni fogok neked beszédeket. Szépen mosolyogsz
felolvasod, és a kislányt pedig nem mutogatod sehol. Attól még, hogy a nővéred
beleegyezett hogy maradjon, nem szabad. És semmi reményes dolog, semmi
értetted. Viselkedj úgy, mint a Kapitólium bábja. Sajnálom, de ezt kell tenned
Prim. És ha ezt teszed, akkor minden rendben lesz. – szól a fickó, miközben
óvatosan megigazítja a nyakkendőjét. A Kapitólium bábja. Tudom, hogy mivel
járhatnak az ilyen dolgok. De ha ez kell ahhoz, hogy bármi rossz történjen,
akkor meg kell tennem. Néhány nap, és végre hazamehetek, és ez is csak egy
rossz álom lesz a második Körzetből.
- Viszont Prim, ha elszúrod. .. – néz rám hirtelen
Haymitch, miközben érzem, hogy Katniss ismét megszorítja a vállamat.
- Akkor bizony számíthatunk egy két dologra. –
fejezi be halkan, majd hirtelen feltépi az ajtót, és kiviharzik a folyosóra
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése