15. fejezet III.

Nos kedves olvasóim azt hiszem ismét mérföldkőhöz ért ez a történet. Azt hiszem akár azt is adhatnám a fejezet címének, hogy a búcsú, és meg is fogjátok tudni, hogy miért. Köszönöm a pipákat és Sallytől a kommentet, valamint most vettem észre, hogy az interjús részre ismét nőtt a pipák száma 9-re amit nagyon de nagyon köszönök :)) Nos viszont sajna mostanság kevés a komi, persze nem fogok itt elkezdeni könyörögni vagy csesztetni mert megígértem, hogy én ilyet nem fogok. Aki akármit gondol a fejezetről az interjúról azt nagyon szívesen várom, sőt akár ha valakinek van tippje, hogy milyen lesz szerinte a 3. Nagy Mészárlás Arénája, nagyon kíváncsi vagyok, ti mit gondoltok. Aztán majd kiderül hogy is lesz ez a Nagy Mészárlás :D Ja és e egy kicsit hosszabb fejezet, Remélem elnyeri a tetszéseteket :)
C.
                                                                                                                                
                                                        "What do you see? Hope. "

Amint beérek a szobámba rögtön leroskadok a hatalmas és pihe puha ágyamra, miközben az ajtót erősen bezárom, nehogy bárki is bejöjjön ide. Kivéve Katnisst. Érezem, ahogy a szívem olyan erősen kalapál, hogy alig hallok valamit, és a hatalmas nagy gombóctól a torkomban majdnem könnyek szöknek a szemembe. Nem hiszem el, hogy ez történt. Hogy itt, a Viadal peremén kellett megtudnom valamit a Körzettársamról, valamit, amit nem akartam megtudni. Hogy mi voltunk azok, akik nem segítettek az apján. És hogy ki tudja, mennyire fog küzdeni azért, hogy sikerüljön megnyernie ezt a Nagy Mészárlást, és hogy segíthessen az apján. Segíthessen. Én is ezt tenném, segítenék. Lassan a kezemmel megsimítom a mellettem lévő bolyhos takarót, miközben lassan próbálok lélegezni, ki be lassan, nagyon lassan. Mikor felértem ide, nem láttam és nem hallottam senkit, egyedül Harry szobájából szűrődött ki némi zaj, minden bizonyal Peetával beszélgetnek most. Most van az utolsó lehetőség hogy a Kiválasztott és a mentor tudjon egymással beszélni a nagy nap előtt. A hatalmas nagy nap. Érzem, hogy mindenemet átjárja a remegés, miközben lassan felülök az ágyamon, és lerúgom magamról a magas sarkú cipőmet. Nincsen hátra már 24 óra sem, hamarosan mind az Arénában leszünk, és ott, attól a perctől nem lesz kiút. Csak magadtól és a támogatóktól függsz, és csak úgy vagy képes megnyerni a Viadalt. Ez lesz az utolsó alkalom, hogy találkozok a nővéremmel mielőtt beküldenek a legrosszabb helyre, amit valaha el tudok képzelni. Primrose Everdeenek részt kell vennie a Harmadik Nagy Mészárláson. Hirtelen az ajtó egy hatalmas nagy kattanással kinyílik és hirtelen érzem, ahogy megremegek a hideg fuvallattól, amit a nagy nyitás besodort magával a szobába. Hallom, ahogy a zár lassan kattan, és amint valakinek a cipője egész közel áll meg hozzám. Katniss. A nővérem, az én kedves, bolond és szeretnivaló nővérem áll előttem, kinek szürke szemeiben még látszanak a könnyek, akinek a keze mintha ökölbe lenne szorulva és akinek a lábai izgatottan és talán idegesen topognak. Ahogyan meglátom teljes egészében, mintha valaki erősen megmarkolná belülről a szívemet és nyomni kezdené, miközben valaki más a tokomban lévő gombócot eggyel nagyobbra cserélné. Ki tudja, talán most láthatom meg őt utoljára, lehet, hogy holnpa este, a tévében az én arcom is csak egy lesz a kiesett elfeledett játékosok közül.

-       Katniss. – nyögöm ki lassan és fájdalomtól csengő hangon, miközben a nővérem lassan leül mellém an ágyra, és megmarkolja a jéghideg kezeimet. Mintha az övé most meleg lenne, verítékkel teli, és minha érezném, a kezén keresztül, ahogy a szíve dobban. Nem ütemesen dobog.

-       Hol voltál? – kérdezem lassan, miközben próbálok nyugodtan és lassan beszélni, de mintha valami, titkos belső erő nem engedné nekem. Látom ahogy Katniss nagyot sóhajt, és egy pillanatra mintha mosolyra húzódna a szája szeglete, majd ideges képet venne fel az arca, miközben érzem, ahogy a keze megremeg.

-       Harrynél voltam Peetával. – kezdi lassan, majd egy pillanatra oldalra emeli a fejét. Érzem, hogy a szívem egyre hevesebben és hevesebben dobog, mint egy hatalmas nagy harang a templomtoronyban.

-       Katniss… hallottad Harry interjúját… az apja… kezdem, de a hangom túlságosan halk ahhoz, hogy folytassam a beszédet. Hirtelen nem érdekel engem, hogy Katniss valamiért a másik mentoráltjánál volt, hogy nem tudom, mit beszélhettek. Egyedül az Aréna, a fiú apja, és a hamarosan kezdődő Viadal lebeg a szemem előtt, ami még inkább a félelemre ösztökél.

-     -  Aki eljött hozzánk. Amikor kimenekültem a házból?

-       Akit anyu hazaküldött.. segíthettünk volna rajta. Csak egy kis gyógyszer. Gazdagok voltunk. Megvásárolhattuk volna. És élből elutasítottuk. Adhattunk volna egy esélyt…. – nézek a nővéremre, s érzem, hogy a gombóc egyre erősödik a torkomban.

-       Mi lesz ha meghal? A Viadal alatt. Harry csak segíteni akart az apján. És.. mi..

-       Prim, figyelj nyugi! – kezdi a nővérem, miközben erősen megmarkolja a kezem. Látom, hogy ő is fel van zaklatva, hogy talán ma este nem láthatom többé, és most le is rohanom az ötletemmel. De muszáj volt.

-       Tudom, hogy mi történt az apjával. És hogy mi is lehet. De itt van a Viadal. Neked arra kell koncentrálnod. Mi van, ha mi sem bírtuk volna megvenni a gyógyszert? Ha nagyon drága lett volna. Most viszont félre kell tenned, hogy másokkal törődj. Csakis most, a Viadal alatt, itt magad leszel, és magaddal kell törődnöd, csak is önmagadra számíthatsz. – mondja, miközben érzem hogyb ő is megremeg, és lassan próbál beszélni, szinte látom a félelmet szürke szemiben-

-       Az apja miatt jött…

-       És küzdeni is fog emiatt. Mindannyian küzdeni fogtok. – szól a nővérem. Csak magammal kell törődnöm. Most itt én, az én életem számít, és látom, hogy a nővérem ezt is mondja. Ő már megnyert egy Viadalt. Mert ő képes ölni, képes érzelmek nélkül tenni akármit is. De itt vagyok én, én aki világ életemben más voltam, mint a nővérem, mint apu. Már csak huszonnégy óra.

-       De most figyelj rám! Nagyon nagyon figyelj! Holnap hajnalban indultok. Most kell tanácsot adnom. Tanácsot adnom a mentoráltamnak, és a húgomnak is. – kezdi, de megcsuklik a hangja. Ránézek. Egyenesen bele a szürke szemeibe. Olyan erősen markolom meg a kezét, mint még soha. Érzem, mint ha valami kezdené kiszippantani belőlem az erőt. Mi lesz, ha most látom őt utoljára?  Érzem, hogy a gombóc, egyre erősödik és erősödik a torkomban, mintha már egyenesen ki akarná lyukasztani azt.

-       A Bőségszarunál fuss el és keress vizet. Rögtön!

-       És ha nem lesz? Ha nem lesz víz? – kérdezem, miközben eszembe jut, hogy Katnissel tavaly majdnem a kiszáradás végzett az Arénában. Hirtelen érzem, mintha az én torkom is kiszáradna, úgyhogy lassan köhögni próbálok.

-       Víz mindig van az Arénában. Nem létezik, tudom, hogy ezt a Viadalt nem akarják gyorsan lezavarni.

-       De ez Nagy Mészárlás! – kezdem, és érzem, mintha a hangom lassan kezdene sírássá váltani. Mintha nem

Jó lenne újra kicsinek lenni

egy nagylány állna itt, hanem egy kicsike valaki, aki el akar bújni, aki nem akarja azt az egészet a saját bőrén megtapasztalni. Aki meg akar lógni. Talán tényleg ki lehet valahogy innen szabadulni?

-       Prim figyelj, ne makacskodj. Nyugi, figyelj, oké.  Ne menj a szaruhoz. Phoebe és Carlos tuti odamennek. Ne kockáztass. Jó futó vagy. Fuss el, és keress vizet. Mindig van víz az Arénában. Víz és fa. Éjjel egy fa tökéletes rejtekhely. El tudsz rejtőzni. Sőt, akár egy cserjés is megteszi, ha jól összehúzod magad akkor talán ha hűvösek az éjszakák melegen tudod magadat tartani.  A bogyókat jól ismered. Jobban mint bárki más, ezzel nem lesz bajod, tudod, hogy mit kell enni, ismered őket- De fehérjére szükséged lesz. Fa mindig van az Arénában. Illetve legtöbbször. Tudsz készíteni fegyvert, esetleg egy hegyes botot, akár az is megteszi. Fehérje nélkül nem mész semmire, ezért talán el kell majd ejtened egy állatot. Igen, Prim vadásznod kell.  De semmi baj. Az Arénában vagy. Csak így tarthatsz ki! – erősen szorítja a kezem, miközben mélyen a szemembe néz. Régen, ha beteg voltam, mindig így öntött belém lelket. Akárcsak most is. Figyelek, és erősen koncentrálok, minden tanácsát igyekszem megjegyezni. El kell ejtenem egy állatot? Vadásznom kell? Még erősebben szorítom meg a nővérem kezét, ahogy lepereg előttem egy kép, ahogyan vadásznom kéne. Megölni egy állatot.

-       A futás és a rejtőzködés jól megy neked. Ha ezt a kettőt tudod, nehezen kapnak el. A Hivatásosaknak számos csapdái vannak. Mindig tartsd nyitva a szemed, jól figyelj a talajra, hátha kiszúrsz valamit. Ha nagyon okos vagy keresztbe  is tehetsz nekik. De vigyázz! Nem érdemes ezzel szórakozni. Ha más Kiválasztottat látsz, a legjobb ha láthatatlan maradsz. Ne csapj zajt, és ne hívd fel magadra a figyelmet. Ha szövetséget kötnél… figyelj, mindketten száz százalékosan meg kell bíznotok egymásban. Csak is biztos szövetségest válassz, ha akarsz. És ne kerülj vissza a bőségszaruhoz ott is lehetnek csapdák. Ezek a legfontosabbak. Ja és ne gyújts tüzet éjszaka. Csak maradj elrejtőzve. Akkor minden rendben lesz. – szól a nővérem, és akkor nem bírja tovább. Könnyek öntik el az arcát, és erősen megölel. Egy pillanatra behunyom a szemem. Tizennégy éve. Mindig így ölelt meg. Egészen kisbaba korom óta. Nem hiszem el, mi lesz, ha nem ölel meg többé. Ha kiesem. Erősen ölelem át, sőt szinte görcsösen kapaszkodom belé, nem akarom elengedni a nővéremet. Nem akarom, hogy az Arénába vigyenek. Nem akarok elmenni. Nem akarom ezt az egészet. Egy igen hosszú idehig így maradunk. Igyekszem megőrizni ezt a képet, bevésni az agyamba. Hogy az Arénában elő tudjam venni. Ha már nem tudom, hol a valóság. Egy pillanatra Katniss felegyenesedik, s mélyen a szemembe néz. A torkomat könnyek folytogatják, még sem jön ki egy sem. Erősen megmarkolom a kezét, és nagyot sóhajtok.

-       Katniss…. én félek. – nyögöm ki hirtelen miközben érzem, hogy a lábam a kezem és szinte minden tagom remegni kezd. Mintha hideg lenne, mintha Katniss ölelése sem segítene távol tartani a hideget innen. Forró vagy jeges. Eszembe jut, mi van, ha ilyen Arénát szántak nekünk.

-       Hidd el én is ennyire féltem. Tavaly én is rettegtem a jövőtől, a jelentől, hogy a Játékmesterek megbüntetnek engem. – tessék én velem is ugyanez történik. Még a múlt sem jelent számomra menedéket és talán egy idejig nem is fog. Félek a jövőtől a jelentől és még a múlttól is. De Katnissel is ugyanígy volt.

-       De tavaly óta… mióta ti ketten, ketten megnyertétek az Éhezők Viadalát, valami mintha megváltozott volna. – suttogom félig hangosan félig halkan magam elé, ahogy eszembe jut, hogy ők ketten kitartottak, az Arénában és a győzelmi körúton is.

-       Látom. Látok valamit.  – folytatom. Ők adtak valamit akkor az embereknek. Ami talán nem volt sok, kicsiny volt, de azzal, hogy kitartottak, át tudták adni ezt az érzést, nem csak maguknak, hanem a többieknek, másoknak is.

-       Mit látsz? – kérdezi a nővérem, miközben lassan magához ölel. Mit látok? Mit?

-       Reményt. – válaszolok alig hallhatóan, miközben érzem a saját, erős szívverésem és a nővéremét is, ahogy a kettő szív dobogása keveredik és szinte összeforr. A testvéri szeretet. Nem foszthatják meg az embert ettől.

-       Reményt. Ami most, amint megnyered a Viadalt erősödni fog. Te vagy a remény Primrose Everdeen. És meg kell nyerned a Viadalt. Megparancsolom. Mert mit mondtál? – kérdezi, miközben hirtelen szembefordít magával, és erősen megmarkolja a csuklómat. Követeli tőlem a választ.

-       Hogy a remény az egyetelen dolog, ami erősebb  a félelemnél. – szólok halkan.

-       Úgy is lesz. Mert te leszel a következő győztes. – feleli a nővérem, miközben érzem, hogy ismét könnyek kedik mardosni a torkomat, erősebben mint eddig bármikor. Fel kell állnom, tovább kell mennem és meg kell tennem. Katnisért. És anyáért. Mert ígértet tettem, És az ígértet be kell tartanom. Érzem, hogy mindenem megremeg. Nekem, Primrose Everdeenek meg kell nyernem a Harmadik Nagy Mészárlást. És ez nem csak egy egyszerű ígéret.

-       végezni. És nem akarom elveszíteni a nővéremet sem.