16. fejezet II.

Sziasztok, először is szeretnék elnézést kérni a fejezet késése miatt, de egyben kisebb örömhíremet is megosztani veletek, ugyanis elviekben sikerült a nyelvvizsgám :) Persze vannak részek amiknek a pontozását később fogom megkapni, de minden rendben:) nos, és a fejezet miatt pedig kissé izgulok..... mit ne mondjak egy igen érdekes rész lett, már a kezdetektől ezt terveztem, de remélem meglepő is lesz számotokra :) Szívesen várom a komikat, és köszönöm az eddigi pipákat!
ui: hamarosan kikerül egy kisebb szavazás az oldalra, ha minden jól megy
                                                                                                      

  

Úgy futok, ahogyan csak a lábaim bírják, Katniss után. Nem tudom, hogy mi baja lehet a nővéremnek, s ha valami van is, akkor miért nem szólt nekem. Tudom, hogy ő sosem tulajdonított nagy jelentőséget a kis sérüléseknek, nem úgy mint én, aki már ha meghorzsoltam az ujjamat sírva futottam anyuhoz. Csak hogy ez a helyzet már egyáltalán nem kis dolog. De a nővérem még így is túl gyorsan megy, szinte fut, s úgy tűnik el a szemem elől, mintha csak kámforrá vált volna. Bezzeg én semmi baj nélkül is botladozva és lihegve haladok utána, miközben hiába is kiabálom a nevét, nem hajlandó megfordulni, hanem egyenesen beviharzik a mosdóba. Mire én odaérek, lihegve, s levegőért kapkodva nyitom ki az ajtót, s fáradtan vánszorgom be Katniss után. Nem tudom, hogy sikerült túlélnem egy Viadalt, hogy még futni is alig tudok, s soha nem volt állóképességem, egyedül csak is a makacsságom. Illetve tudom. A remény miatt. A kezemet az oldalamra szorítva állok oda ahhoz a fülke ajtajához, ahova a nővérem az imént beviharzott, miközben remegő kézzel kezdek kopogtatni rajta.

-          Katnisskatnisskatnisskatniss! Katniss gyere ki! Katniss, Katniss! – kiskoromban mindig ezzel idegesítettem, ezért tudom, most is, hogy talán beválik, s előcsalhatja a lányt a rejtekhelyéről.

-          Hagyj békén Prim, menj innen! Most! – hallom meg a nővérem fuldokló hangját a másik oldalról, mire idegesen ráncolom össze a szemöldökömet.

-          Amíg ki nem jössz, és meg nem beszéljük nem megyek innen sehova. Gyere ki! – kiáltok egyet, miközben ököllel rávágok az ajtóra, túl erősen, ,mert a kezem rögtön sajogni kezd az ütés erejétől.

Néhány másodperc múlva, pedig meglátom Katnisst, aki sápadt arccal, könnyekkel úszó tekintettel egy zsebkendővel nyitja ki az ajtót, mire azonnal leroskad a mosdó hideg padlójára.

-          Katniss, most már nem foglak békán hagyni. Egy ideje nagyon furcsán viselkedsz, de már mint látod, nem csak én vettem észre. A húgod vagyok, miért nem mondod el, hogy mi a bajod? – kérdezem halkan, miközben én is lecsúszok mellé a földre, a felszisszenek, ahogyan a kezeim hozzáérnek a hideg csempéhez.

-          Mondtam már, hogy nincsen semmi bajom. – szipog egyet a nővérem, s kicsit erősre emeli a hangját, ahogyan a zsebkendőt remegő kezével a szeme elé szorítja. Nincs rendben, valami nagyon, de nagyon nincsen rendben.

-          Elég a makacskodásból Katniss. Tudom, hogy van valami baj, de ha nem mondod el, akkor soha nem fogjuk megtudni. Lehetséges, hogy valami komoly. – nézek bele könnyes szürke szemeibe, s lassan sóhajtok egyet. Katnissel mindig is nagyon nehéz volt, főleg a makacskodása miatt, és tudom, hogy ő az, akit nagyon nehéz rávenni bármire is, főleg arra, hogy beszéljen.

-          Fogalmam sincsen, egyszerűen fogalmam sincsen. Csak egy ideje rosszul vagyok…. – kezdi megbicsakló és halk hanggal, de még így is alig lehet belőle kihúzni valamit.

-          Tünetek?

-          Jajj, ne beszél már úgy, mint egy orvos. Everdeen doktor. – hajtja hátra a fejét, miközben fekete tincsei az arcába hullanak.

-          Ne háríts. Mi a baj? – kérdezem, miközben ránézek, bele a nagy, szürke szemeibe.

-          Hát, egy ideje valahogy……. Nem érzem jól magamat. Nincs étvágyam, gyakrabban vannak rémálmaim és néha legszívesebben elsírnám magam. Hányingerem is van. Tessék, így már jó? – kérdezi ideges hangon, de én csak óvatosan felemelem a kezemet, s ráhelyezem a homlokára, miközben összehúzom a szám.

-          El kéne menned a kórházba egy kivizsgálásra…. – suttogom magam elé idegesen, ahogyan a nővérem arcát nézem.

-          Na de Prim, én nem megyek kórházba…

-          Ne makacskodj Katniss, hidd el így lesz a legjobb. Nem lesz semmi gond. – sóhajtok egy nagyot, miközben feltápászkodom a földről, s a kezem nyújtom neki, hogy ő is fel tudjon állni.

-          *

Legalább egy órája ülök itt a folyosón, s lassan ez az egész kezd az őrületbe kergetni. Katnisst nagy nehezen tudtam rávenni, hogy eljöjjön ide, de már bánom is, miért vizsgálják ennyi ideig, félek, hogy valami baja van. Már sétáltam, beszélgettem a nővérekkel, vettem egy üveg vizet, azt kortyolgattam, s most éppen az üvegét döntöm a fejemnek, hogy enyhítsen a remegésemen. Féltem Katnisst, nagyon féltem, és ha talán valami nagy baja van, akkor én is egy hibás leszek, Korábban el kellett volna hoznom, figyelnem kellett volna a testvéremre is a lázadás mellett, s ez most idegességgel és fájdalommal jár át. Az ember képes megfeledkezni a családjáról olyan dolgok miatt, mint Panem jövője. De a család, a rokonok mindig is előtérben lesznek, mert minek a fényes jövő, ha a család között probléma üti fel a fejét. Idegesen próbálok felállni a helyemről, amikor egyszer csak kattanást hallok, s meglátom Katnisst, aki már jobb színben, kezében egy fehér papírt szorongatva lép ki az ajtón.

-          Mi történt, mit mondtak? Jól vagy, nincsen nagy bajod? Ugye nincsen?- árasztom el szegényt a kérdéseimmel, miközben a kezét fogva leültetem a padra, s idegesen sóhajtozok nagyot.

-          Miért voltál bent ennyi ideig, én közben halálra aggódtam magam. Megvan, hogy mi a baj? – kérdezem, miközben remegő kézzel kidobom  a szemetesbe az üvegemet.

-          Igen. – sóhajt egyet Katniss, s erősen megmarkolja a kezemet. Érzem, hogy a szívem hevesen dobog, s idegesen, szinte követelve a választ dobolok a lábammal a padlón.

-          És….. és???

-          Prim, nem is tudom, hogy mondjam el neked…. – néz egy pillanatra a szemeimbe a nővérem, ahogyan egy hatalmas nagy lélegzetet vesz. Mit mondjon el? A fejemben ösztönösen beindul a vészcsengő, s rögtön remegni kezdenek a kezeim, ahogyan eszembe jut, hogy talán nagy baja van Katnissnek. És akkor én vagyok az egyik hibás. Hogy lehetsz ilyen bolond Prim, miért nem vetted észre korábban, miért nem küldted be a kivizsgálásra hamarabb?

-          Micsoda, mondd Katniss, kérlek mondd! Nagy a baj? Kérlek! – markolom meg erősen a kezét, s mélyen a szemébe nézek, ahogyan érzem, hogy izzadni kezd a homlokom. Ne legyen nagy baj, csak azt ne! A hangom gyenge, remeg és hisztérikus, még sosem éreztem magam ilyen helyzetbe, hogy az idegesség és a kíváncsiság szinte felemészt engem.

-          Prim az a helyzet…… - kezdi a nővérem halkan, s nagyot sóhajtva érzem, hogy az ő kezei is remegnek. A szívem hevesen dobog, s alig várom, hogy kiszabaduljak ebből, ebből az űrből, a tudatlanság hatalmas nagy végtelenéből. Szinte összeroppantom szegény nővérem kezeit, ahogyan erősen és izzadva markolom őket.

-          Az a helyzet……. Az a helyzet, hogy…… Prim, nagynéni leszel!