C. <3
Amint a csapatunk felér a vonatra, a
szerelvény azonnal elindul, egyenesen a 9. Körzet felé. Csodák csodájára
Cinnát, Gloriát és a kislányt a nappaliban találjuk, ahogyan teljes nyugalomban
ülve beszélgetnek, mintha semmit sem láttak volna. Legalább is úgy tesznek. De
félek tőle, hogy a többiek csak azért ilyen nyugodtak, mert megjátsszák, talán
azért teszik ezt, hogy könnyítsenek a helyzeten. Főleg a nővérem. De én még is
tudom, emlékszem, hogy mit mondott az elnök. Hogy ha a Nyolcadik Körzetben nem
sikerül bizonyítanunk, akkor nagy gondokra számíthatunk. De ő intézte azt is
el, hogy a Békeőrök megverjék a gyerekeket, mintha engem szembe akart volna
állítani az érzelmekkel és a logikával. De tudta, hogy bennem az érzelem győz,
hogy ha meglátom a síró gyerekeket, akkor oda fogok menni. És most már tudom,
hogy elkezdődött valami, valami olyan, ami visszafordíthatatlan. És ezt már nem
csak én, hanem egész Panem országa tudja, hiszen maga az elnök mondta: egy
lázadáshoz szükség van bátorságra, és reményre is. A reményt már megkaphatták tőlem,
a Győzelmi Körút szinte összes állomásán. Én nem vagyok erős, és határozott,
képtelen vagyok visszatartani a tömeget, akik hisznek valamiben,. Ha tudtam
volna, hogy azok a kezdetleges gondolatok, amelyeket annak idején az Aréna
előtt gondoltam, így megváltoztathatják az országunk rendjét és fegyelmét,
akkor az interjúk során ki sem mondtam volna. Mert teljesen igaz, hogy én csak
egy kis, fiatal, és gyenge lány vagyok. És a tömeg a Nyolcadik Körzetben
valamilyen módon a bátorságot is megkapta, talán amikor a nővérem is odajött a
gyerekekhez és segített nekem, határozott szóval. Remény, és bátorság. A nép
már megkapta ezt. A győzelmi Körút többi állomását szinte láthatatlanul
teljesítjük. Panem polgárain már látszik, hogy tudnak mindenről, a Második
Körzetben történt alakításomról, az Ötödik és Negyedik Körzetről, de főleg a
Nyolcadikról. Hiába akarok valamit mondani barátnőmről Sarahról, a szövegeket
Harrynek kell felolvasni, és hiába meg sem szólalok, a tömegben már ott van az
a bizonyos kilencven százalék remény, és a tíz százalék bátorság. Ott vannak
bennük a dolgok, amelyek akár egy lázadást is előidézhetnek. A 11. Körzetben
való fellépésünk után amint eltűntem a kabinomban egy percig csak fekszem az
ágyamon és a plafont bámulom. Próbálom felfogni, hogy miket tettem, és
mérlegelni őket, de nehezen megy. Annak idején mikor Katniss önként
jelentkezett helyettem, azt hittem, hogy már soha többet nem fogok az Arénába
kerülni. Még is megtörtént. Amikor az Arénában voltam soha nem gondoltam volna,
hogy valaha győzni fogok. De még is megtörtént. De amikor elindultam a Győzelmi
Körútra, nem számítottam sem a kislánnyal, sem Isabellenek felolvasott
szöveggel, sem pedig a gyerekekkel. Azt hittem, hogy békében fogok élni, és a
következő évben pedig mentor leszek. Ez most is elkerülhetetlen. Snow elnök
tudom, hogy tenni fog valamit a Körzetekkel, és amint hazaértünk a
Tizenkettedikbe megkezdi a 76. Éhezők Viadalának előkészületeit. 12 Körzet.
Otthon. Magamban elképzelem, hogy végre találkozhatok anyuval, és
és apuval, s nem csak a vezetékes telefonon
tudok velük beszélni. Elképzelem, hogy újra sétáltatjuk Lady kecskémet, és
ismét megsimogathatom az én Kökörcsinemet. Ezek a dolgok talán enyhítik a
bennem zajló idegességet, és fájdalmat, de tudom, hogy nem eléggé. Levetem a
ruhámat, s jó meleg vízzel és bő szappannal megmosakszom, miközben lesúrolom
magamról a sminkemet, és kibontom a hajamat. Amint kilépek a zuhany alól
találok egy jó meleg köntöst, ami igaz borzalmasan rikító pink színű, de
felveszem, s belebújok egy hatalmas nagy mamuszba, mely nagy is a lábamra, és
bumfordi, de nagyon is kényelmes. A Kapitóliumi polgárok minden bizonnyal
nagyot nevetnének rajtam most ebben a ruhában és kócos hajjal, de nem zavar.
Csak vacsorázni akarok, és ledőlni az ágyban, majd otthon ébredni fel. Otthon.
Most kimondhatatlanul vágyom az otthonomra. Amint kilépek a folyosóra a vonat
egy hatalmasat rezdül, és én hirtelen orrabukok a nagy mamuszomban, mint annak
idején régen. Talán nagy köveken megyünk hogy ennyire zötyög a vonat, és ezért
nehéz felállnom. Óvatosan megkapaszkodom a falban, hogy felhúzzam magamat, de
ekkor hirtelen ismét visszaesem a földre. A szívem erősen kezd verni, ahogyan
meghallok egy furcsa, nagyon furcsa hangot, amit talán nem is ismertem. Mintha
valami odakint erősen süvíteni, vagy visítana, de ez nem a vonat ablakán
beáramló szél. Ismét felállok, de olyan nagyot esem, hogy elterülök a földön,
miközben ismét meghallom a visító hangot. Érzem, hogy megremegnek a kezeim,
ahogyan végigpillantok a hosszú folyosón. Lehetetlen, hogy most a vonat miatt
vagyok dühös,és nem tudok eljutni a nappaliban lévő Katnissékhez. Óvatosan
előreemelem a kezem, hogy felhúzzam magam, de ekkor hirtelen olyan dolog
történik, amire meghűl bennem a vér. A vonaton lévő eddigi összes lámpa lekapcsolódik,
s hirtelen olyan sötétség száll rám, hogy az orrom hegyéig sem látok. Érzem,
hogy izzadni kezd a tenyerem, miközben a szívem egyre erősebben és erősebben
ver. De hiába hunyorítok, nem látok semmit sem, pedig régebben tudtam jól látni
a sötétben. Ösztönösen is Harry, majd Katniss nevét kiabálom, amikor hirtelen
nekiütközök valaminek, s elterülök a földön. Nem lehet, nem! Fel akarok állni,
most rögtön! A szívem hevesen ver, és szinte érzem az ereimben hömpölygő
adrenalint, ahogyan vakon tapogatózom, de hiába, kezemmel csak a levegőt
markolom. Nem! Nem! És ekkor hirtelen meghallok valamit, valami olyasmit, amit
viszont felismerek, akárhol is járnék. Süvítést. De nem egyszerű süvítést.
Mindenem remegni kezd, s a testem görcsbe rándul a felismerés miatt. Bombák
süvítését! Hirtelen egy hatalmas nagy durranást hallok. A vonaton nagy
világosság gyúl. Én pedig nyögve nekicsapódom a falnak.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése