18. fejezet II.

Nincsen visszaút. Azzal, hogy önként jelentkeztem a csapatommal hivatalosan is elvágtam magamat a biztonságtól, mert tudom, hogy mostantól soha de soha nem leszek biztonságban. Anyu, apu és Katniss pedig féltenek engem, tudják, hogy Johannával és Finnickkel megyek, de még is tisztában vannak ennek a helynek a jelentőségével. Anyu úgy gondolta, hogy majd csatlakozom a gyógyítókhoz, és biztonságban, s távolról fogom nézni a Fővárosunk támadását. Ehelyett a nővérem, aki terhes létére nem támadhat átvette a feladatot, s most én kaptam meg a nehezebbet, a veszélyesebbet, melynél szinte az életemmel játszom. Elég egy aprócska kis hiba, ha elrontjuk, akkor nem csak a saját, hanem a Harry élete is veszélybe kerülhet. Míg a többiek a katonák toborzását figyelik, mi minden nap hajnali ötkor kelünk, s fáradtan, de a Kiképzés helyszínére megyünk. A hatalmas nagy terem, ami a Tizenharmadik katonáinak van kiképezve egy ideig, pontosabban a toborzások ideén bennünket lát el, egy oktató segítségével, na meg a vezetők valamelyikével. Mindig van valaki közülök, aki a terem végében ülve, de figyeli a kiképzésünket, s ehhez néha egy egy győztes, például Annie vagy Katniss, esetleg anyu is csatlakozik. Na meg a kamerák. Reggel hattól, délután három óráig amíg a Kiképzés tart, a kamerák egy része ott forog, s minden egyes mozdulatunkat rögzíti. Nekünk pedig hivatalosan is meg kell tanulni egy nagy csapattá válni, illetve előtte még erősödni. A reggelt általában azzal kezdjük, hogy Johanna leüvölti a fejünket, vagy éppen megüti, nos, ekkor történik meg az ébredési fázis, ami nekem és Finnicknek is nagyon nehezen megy. Kezdetben erősítő gyakorlatokat csinálunk, órákig mászunk kötelet, próbálunk meg az ideiglenesen felállított akadályokról ugrálni, kötelet húzunk, nyújtózkodunk, és mindezt egy állandóan melletted lévő, hangosan kiabáló edzőnővel. Amikor először lépek be a terembe ösztönösen is elfog a félelem és a remegés érzése, amint előtörnek az emlékeim a Kiképzésemről a Mészárlás előtt, s bár ezzel a többiek is így vannak, de legalább húsz percig képtelen vagyok egyáltalán megmozdulni, csak mereven nézem a termet. Aztán pedig kezdődik az erősítés, öt kemény napon keresztül végezzük ezeket a gyakorlatokat, na meg fekvőtámaszt és felülést, amit néha otthon esténként is kell gyakorolni. Szóval míg Katniss az ágyról csokit zabálva néz engem, egyébként mostanában kívánós is, állandóan csokit csór a konyháról, addig én felülök, fekvőtámaszt nyomok vagy éppen erősítek. Az étrendünkön is változtattak, minden hízlalót el kell hagyni, s egyre több húst, tojást, sonkát eszünk, míg minden reggel majd’ egy liter tejet iszunk meg. Egy idő után pedig az összes izmom sajogni kezd, s a negyedik napon sikerül azt elérni, hogy egyszerűen összeesem, miközben a fekvőtámaszt csinálom. Johanna persze üvöltözve rángat vissza a valóságba, s sajgó fejjel, sajgó lábbal, sajgó karral, egyszerűen sajgó mindennel kell még végigcsinálnom azt az egy napot, valamint az ötödiket, amikor hivatalosan is véget ér az erősítés, és kezdetét veszi az akadályok legyőzése, amiket további három napig próbálunk. Csak azután jön a három napos fegyver, s két nap gyakorlás, utána négy napi elmélet és végül pedig bemutatás, hivatalos bemutatás, hogyan is működünk mi, azaz körülbelül két hét elteltével készen állunk majd talán arra, hogy megtudjuk, tudunk e menni a Kapitóliumba. Közben a többiek igyekeznek támogatni, háromkor már olyan fáradt vagyok, hogy hazaérek és vacsoráig az ágyamon fekszem, miközben a híreket hallgatom, melyeket Katniss mesél a Körzeti életről. A katonák toborzása már elkezdődött, s egyre több győztes is annak jelentkezett, lassan megkezdődik az ő saját Kiképzésük is, miközben a harci repülőket egyre csak tunningolják. Néha Annie is átjön, ő aki hivatalosan is orvos lesz a háborúban, és becsempész nekem egy kis csokit, és együtt beszélgetünk úgy általában, hogy mennyire kivagyok, hogy ő neki hogy megy a sora, egészen addig, hogy milyen érzés naponta látni Finnick Odair tengerzöld szemét. Félreértés ne essék, ezt maga Annie kérdezte, ugyanis ő enyhén Finnick mániás lett, és még mennyire vigyorgott, amikor rájött, hogy a fiú barátnőjét is Annienek hívják. Össze lehetne keverni őket. Ezt nyilatkozta egyszer, s bár én halálra röhögtem magam, tudom, hogy ő simán komolyan veszi. Esténként pedig elvánszorgom az étkezdébe, ahol a hasonló állapotú Finnickel és Johannával, valamint a többi győztessel vacsorázom, miközben azt hallgatom, hogy „Johanna ki fogja nyírni az edzőt” vagy hogy „Finnick be fogja hozni Anniet a Kiképzésre” És hiába bámulom a nagy csokihalmokat, amiket a többiek esznek, én csak ehetem a párolt húst brokkolival. Egyik este éppen a nővéremtől próbálom ellopni a brownie-át, amit nincs kedve megenni, helyette fagylaltot kér, és éppen Finnick újabb értelmes beszámolóját hallgatom, a mai edzésről, amolyan Finnickes stílusban, amikor hirtelen az étkező összes televíziója erősen és hangosan kezd zúgni, s búgni, majd hirtelen egy kattanással bekapcsol az adás. Látom, hogy az összes polgár kezében megáll a villa, ahogyan a fejüket nyújtogatva próbálnak a hozzájuk legközelebb eső tévé közelébe férkőzni, nekem pedig a szívem heves dobogásba kezd, annak láttán, amit meglátok. A televízióban ugyanis a Kapitólium hatalmas nagy címere tűnik fel, majd százezernyi nagy, harci repülő, hasonlóak az itteniekhez, de még is mások, az oldalára pedig a Fővárosunk címere van felfestve, majd egy hatalmas nagy katonahadsereg, pontosabban Békeőrök. A hideg kiráz, ahogyan meglátom a hatalmas fegyvereket, a kardokat, puskákat és lángszórókat, amint több száz, sőt ezer őr ütemesen vonul végig egy úton. Ekkor viszont a képernyő hirtelen hatalmasat villódzik, s megjelennek rajta a győztesek, az a pillanat, amikor egytől egyig állva mondjuk: készen állunk! Bevágták a jelenetet feltörték, ismét feltörték a Kapitóliumi csatornákat! A szívem hevesen kezd verni, s érzem, hogy muszáj megkapaszkodnom valamiben, ami mellettem van, amikor a kép eltűnik, s helyette Snow elnök arca villan be a képernyőn. Az elnök egy emelvényen a hajtókájában a rózsával, a fehér rózsával áll, miközben hangosan szól a néphez. De míg mond valamit a szememet le se tudom venni a rózsáról, ami már ott volt, amikor a Mészárlás elindult, ott volt, mikor megkoronázott engem és ott volt, amikor meglátogatott, s közölte a bajokat. De ekkor ismét bevillan a kép, a Tizenharmadik Körzet katonai légierejéről. Mintha a Kapitólium képtelen lenné elkeverni a mienket. Majd Snow elnök.

-       A Kapitólium mindig is erős volt, s ez most sem lesz másképp. Emlékezzenek, hogy jártak hetvenöt évvel ezelőtt! – a légpárnások tömege.

-       Maguk készen állnak a csatára? De nézzenek meg bennünket. Tudják, ismerik a Kapitóliumot. – de mielőtt az elnök végigmondhatná, a képernyőn bevillanok én. Ösztönösen is félrenyelem a húst, és öklendezni kezdek, ahogyan meglátom az arcomat. Mindent fed a hamu, csak én vagyok fehérben, ahogyan hangosan és határozottan kiáltok Panem polgáraihoz.

-       A remény. Erősebb mint valaha! – és ekkor elsötétül a képernyő.