8. fejezet I.

Sziasztok! Bocsi a késői fejezetért, de hirtelen minden összejött, és nem tudtam kirakni. Na az a helyzet, hogy az előző bejegyzésre 15 megtekintés, de csak 5 pipa érkezett, amit kicsit kevésnek találok. DE. Szó sincs róla, hogy nem vagyok megelégedve, vagy bevezetnék pipahatárt, mert mindkettő hülyeség és remélem ezzel nem tűnök bunkónak de ha itt jártok az oldalon és elolvastátok a fejezetet, és tetszett, tegyetek egy pipát, sőt negatívat is elfogadok, mert fontos nekem a véleményetek.Egyébként aki tett, annak köszönöm a pipákat, és a komit, és remélem ez a rész tetszeni fog nektek :) 
                                                                                                                   

A halántékomat neki nyomom a lift üveges oldalának, miközben lefelé száguldunk. A hideg üveg, most olyan mint egy frissítő, ebben a helyzetben, mikor már a hányingerem a tető fokára hágott, a kezem és a homlokom is izzad, és erősen kalapál a szívem. Kiképzés. Egy átlagos kiképzés. Lehet, hogy egyeseknek ez átlagos, de én hihetetlenül izgulok. Az életben maradásom függ attól, hogy mennyire figyelek és mit teszek. És persze a Hivatásosak, főleg Phoebe, nos ez már csak hab a tortán. A mellettem lévő Harry nagyokat sóhajt és össze- vissza járkál a liftben. Effie nem jött velünk, csak a liftig kísért, ahol a lelkére kötöttük, hogy nem megyünk el máshova, csak az edzőterembe. Mivel máshova nem tudunk menni. Bár én szívesen elmenekülnék innen. A lift egy nagyot huppan és kinyílnak az ajtai. Tehát megérkeztünk. A kezemet ökölbe szorítom és kilépek a liftből. Egy hihetetlenül nagy teremben vagyunk. A terem bal oldalában tűzgyújtó állomás, növényismereti állomás csapdaállítás, és műfák sorakoznak. A jobb oldalon ezer és ezer különböző fegyver, melyből néhányat alig, ha ismerek. A teremben elszórva egyéb akadályok, amiket majd kötelező feladatként kell majd teljesítenünk. A terem közepén pedig egy körben a Kiválasztottak állnak. Lassú tempóban a körbe sétálok,  és megállok egy szabad helyen. A kör közepén egy igen magas, és izmos nő áll, akiről alig lehetne azt hinni hogy Kapitóliumi, olyan 40 év kröüli, és kéri, hogy Atala néven szólítsuk. Én viszont valahogy nem bírok erre a nőre figyelni. A szívem erősen kalapál,és a számat harapdálom idegesen belülről, miközben körbe nézem a Kiválasztottakat. Azt, hogy talán azt gondoltam, hogy magasabb vagyok, mivel az elmúlt évben sokat ettem, teljesen befuccsol. Egy talán két gyerek van, aki nálam fiatalabb, a többiek egytől egyik nagyobbak, sőt még a szegényebb körzetből származók is magasabbak nálam. Hiába éheztek, csontsoványak, egyeseknek a szeme alatt fekete karika,

még is magasabbak mint én. De nem ez a baj. Hanem a Hivatásosak. Az első, második, negyedik és hatodik Körzetesek, akik legalább 30-40 centivel magasabbak nálam, és 20-30 kilóval többek, akiket a gyilkolásra képeztek ki, és akik készek is erre. Mint a hatalmas hústornyok magasodnak a többiek fölé, és ahelyett, hogy Atalára figyelnének, a kört pásztázzák, szúrós szemmel nézegetik a többieket, mintha ki akarnák választani ki a leggyengébb. A toronymagas Charlotte tekintete, kinek vérvörös haja a tarkóját söpri, hirtelen magállapodik rajtam, szúrós szemmel végignéz tetőtől talpig, majd egy pillanatra gúnyosan elmosolyodik. Úgy érzem, mintha gyomron vágnának, ahogy a lány a mellette álló Christian fülébe suttog valamit, mire mindketten elnevetik magukat és rám néznek. Persze, tudom kit látnak bennem. Egy gyenge, naiv lányt, valakit aki egyszerű áldozat lesz, akit holmi nevetéssel meg lehet félemlíteni. Mert nem bírok máshova nézni. Nem bírok nem figyelni rájuk, egyfolytában a fejemben zakatol, ahogy kinevettek, hogy mit gondolhatnak rólam. Soha nem gondoltam volna, hogy a Hivatásosak, már az elejétől fogva áldozatok után kajtatnak. A gyomrom begörcsöl, mivel tudom, hogy minek néznek. A gyenge lánynak, aki nem tud a sarkára állni. Hiába nézek máshova, hiába próbálok figyelni Atalára, mindig eszembe jut, mi lesz akkor ha itt is eltaposnak. Mint a suliban. Ha én leszek a könnyű préda. Még a fekete cipőm sem köti le a figyelmemet, se Atala, mindig magamon érzem a többiek pillantásait. Hirtelen oldalra pillantok, ahol meglátom Harryt, aki feszülten figyel maga elé, és a nőre néz. Nem tudom, de van egy olyan érzésem, hogy örülnék annak, ha valaki megvédene. Ha itt lenne a nővérem, vagy Peeta, vagy akárki más, csak megvédene ezektől a Hivatásosaktól. Atala elmondja, hogy minden egyes állomáson, mit tanulhatunk és hogy mindig segítségünkre lesz egy oktató a helyszíneken. Idén a versenyzők a famászást és az állatok megnyúzását is megtanulhatják, valamint sok új fegyvert is behoztak, mint a buzogány, vagy a sarló. Elvégre Nagy Mészárlás lesz. De a Játékmesterek, mint minden Viadalon, most is ott lesznek és figyelnek minket, sőt maga a főjátékmester Seneca Crane is. Szuper. Valamint lesznek számunkra kötelező gyakorlatok is. Mint felfedeztem, ezek különböző akadályok lesznek. Atala rövid ideig beszél, majd az utunkra enged bennünket, gyakoroljunk amit szeretnék. Christian odarohan egy bábuhoz és egy laza kardcsapással leüti a fejét. Phoebe pedig rögtön a tüskés buzogánnyal kezdi. Megborzongok, ahogy a bőszen hadakozó Hivatásosakra nézek. Egy pillanatig tehetetlenül állok, és bámulok a teremben. Meg kell tanulnom a túlélést! Ez cseng a fülemben. Katniss fő tanácsa. Úgy döntök, hogy a menedékhely építéssel kezdem. Elvégre bármilyen Arénába keveredhetünk. Az oktató megismer engem, gondolom a televízióból, vagy tavalyról és megkérdezi milyen jellegű menedékkel szeretném kezdeni. Például egy jeges Aréna – beli menedékkel. Aztán megtanulom, mit tegyek, ha sivatagba kerülök. De még a kopár puszta beli teendőket is bemutatja nekem. Erősen koncentrálok a munkám közben és igyekszem mindent az eszembe vésni. Próbálok nem foglalkozni a külvilággal ahogy Katniss tanácsolta. Elképzelem, hogy egyedül vagyok itt, nincsenek itt Kiválasztottak, sem Hivatásosak. Így talán már is könnyebben megy a munka.