8. fejezet III.

Sziasztok! Köszönöm az újabb 5 pipát és a két kommentet, valamint mint láthatjátok lehet szavazni a kedvenc szereplődre a sztoriban. Jelenleg egálban áll négy szereplő, dee minden változhat. Szóval lehet szavazni :)
                                                                                                                           
 

Egyszerűen hihetetlen. Gondoltam, hogy Isabelle okos, na de ennyire. A többi Kiválasztottnak eszébe sem jutott ilyesmi, miközben ő fent üldögél a fa tetején és talán már egy Hivatásos tervet ki is hallgatott. Okos. Isabelle nagyon okos. És mint sikerült, megbizonyosodtam róla, hogy nem Hivatásos. És igen kedves is. Egy kicsit beszélgettünk, megkérdeztem, hogyan találta meg ezt a helyet. Valamint elmondta, mennyire zavarja Phoebe és miért szólt neki tegnap a liftben. Csak egy kicsit beszélgettünk, de ha Katniss helyben megkérdezné, kit választanék szövetségesnek őt választanám. Okos és kedves is. És biztos, hogy nem csak játssza, hogy nem Hivatásos.  Hanem valóban így van. Persze a szövetség egy más dolog, száz százalékosan meg kell bízni a másikban és jól meg is kell ismerni. És persze eddig ilyesmiről nem volt szó, de ha lenne én őt választanám.  Szerintem biztosan is.

*

Mikor befejeződik az ebéd és legszívesebben újra felmásznék a fára. De sajnos nem tehetem. Megígértem Katnissnek, hogy megpróbálom a fegyvereket. Bár nem szívesen teszem. Én nem vagyok profi, mint a nővérem, aki vaksötétben is le tud teríteni egy állatot íjjal. Én nem tudok és nem is szeretek fegyverekkel bánni. Soha nem mentem el vadászni. Mindig is sajnáltam szegény állatokat. Belőlem aztán nem válna profi. És a vadkutyás eset pedig nem bizonyít semmit sem. Véletlen volt és a félelem tette. Ennyi. De most viszont egyrészt meg kell majd magamat védeni az Arénában, persze gyilkolni akkor sem fogok, másrészt pedig ez Katniss tanácsa. Valahogy megpróbálom. A hatalmas fegyverállomáshoz sétálok, ahol Alexander gyakorol baltával, és a 10. Körzet lány Kiválasztottja pedig lándzsát dob. Igyekszem nem figyelni rájuk, csak a fegyverekre. Ezer és ezer fegyver, melyből soknak nem csak a használatát, hanem a nevét sem ismerem. Annyi fajta, hatalmas méretű és nehéz fegyver van, hogy megszámlálni sem tudom. Valahogy elborzadom ezek láttán. Ez a terep nem nekem való. Egy lövés íjjal és már is megyek máshová. Ezt megígérem magamnak, miközben a kezembe veszek egy íjat és óvatosan beleillesztem a nyilat. Nem, ez nem való nekem. Lassan felajzom az íjat és a céltábla felé tartom. Nem nagyon próbáltam még, talán egyszer ezért olyan idegen a fogása. Az is lehet, hogy mondjuk a késsel kéne próbálkoznom. De ez csak egy lövés. Célba veszem a táblát és elengedem a nyilat. A nyilat, ami repül, repül és repül a céltábla felé. És belefúródik. De nem a közepébe. Hanem a szélébe. Éppen hogy belement. Hirtelen gúnyos nevetést hallok a hátam mögül. Anélkül hogy hátrafordulnék, tudom már, hogy ki az. De azért megerősítem a szándékomat. Phoebe és a testvére Carlos áll mögöttem és pukkadoznak a nevetéstől. Mellélőttem. Eléggé.

-                                                                                        Szép lövés volt Everdeen! – vigyorog gúnyosan Phoebe, majd újra nevetésben tör ki. Hirtelen elönt a forróság. És a düh. Egy aprócska lövés volt, de ezek már is megaláznak a többiek előtt. Érzem, hogy az arcom elvörösödik és ez csak rosszabbít a helyzetemen. Nem  kellett volna a nyíllal próbálkoznom. Nem vagyok ügyes, mint Katniss. Nem. Egyáltalán nem. Érzem, ahogy tetőtől talpig megremegek, ahogy hirtelen meglátom Phoebe-t magam előtt, ahogy egy hatalmas tüskés buzogányt vesz fel a kezébe. Legalább van vagy 50-60 kiló, de ő úgy emeli, mintha csak egy kis játékbabát szorongatna a kezei között.  Szűk, fekete szemében gyilkos fény villan, ahogy teljes erejéből nekiindul, s akkora erővel sújt le a bábura, hogy a keze, lába, feje lerepül, s őmaga meg el is dől a földön. A gyomromat remegéshullám fogja el, ahogy arra gondolok, mi lesz, ha az Arénában is így fog velem végezni.

-                                                                                        Ennyi. Van aki tud bánni a fegyverrel és van aki nem. Ja, de vajon melyik lesz az áldozat? – vigyorog a képembe a lány, miközben a többi Hivatásos hangos füttyögésben, és tapsviharban tör ki, Nevetnek. Érzem, hogy majdnem lefordulok a lábamról. Nevetnek. Rajtam. A Hivatásosak is kinevetnek. Mint annak idején. Az osztályomban én voltam a legkisebb, és jól tanultam. Mindenki csak cukkolt, elgáncsolt, kinevetett. Mindig én voltam a béna. És most is? Én leszek a naiv kis Prim, a könnyű áldozat? Hirtelen érzem, ahogy a torkomban egy hatalmas gombóc keletkezik, és a szemem elhomályosítják a könnyek. Nem akarom. Nem akarom, hogy én legyek a célpont, aki gyenge, akit kinevetnek. És tessék, itt áll az összes Hivatásos és röhögnek. Rajtam. Hallom ahogy Charlotte gúnyosan cicceg egyet, mert látják, sikerült kikészíteniük. És tessék, itt állok, szememben könnyekkel, a torkomban hatalmas gombóccal, és fájdalommal. Elegem van ebből. Nem akarok ezt. Miért nekem kell mindig a célpontnak lennem. Remegő kézzel törlöm le a könnyeket az arcomról, de még mindig alig látok valamit. Hihetetlen. Hogy léteznek olyan emberek, akik élvezik eltiporni a többieket. Akik élvezik szívatni, kikészíteni másokat, szeretik ha látják kikészült a másik. Érzem, ahogy mindenem megremeg. És pont nekem kellett ennek lennem? Remegő lábakkal indulok el, hogy felmenjek a fára és szándékaim szerint soha ne jöjjek le onnan. Nem akarok a Hivatásosak szeme elé kerülni. Éppen majdnem elhagytam őket, amikor hirtelen megszólal a fejemben a vészharang. Katniss mindig is azt mondta, ne hagyd, hogy eltiporjanak, hogy az önbizalmadat a nulláig szívják. Ne hagyd magad! De így, könnyekkel, fájdalmakkal és remegéssel mit tehetek. Idegesen markolom meg az egyik kést. Nem akarok mutatni semmit a Hivatásosaknak. Ők már megbélyegeztek engem. Csak fáj. Nagyon fáj, és mérges vagyok. A szememmel alig látok valamit, és úgy érzem, mindjárt itt helyben sírni kezdek, amikor idegesen eldobom a kést, majd sarkon fordulok, és kitörlöm a szememből a könnyeket. Nem érdekel hova ment, csak váltsam be azt, amit Katnissnek ígértem, hogy odamegyek a fegyverekhez. De mi lett belőle. Megaláztak. Hirtelen egy tompa puffanás hallok, mire idegesen visszafordulok. Azt hittem, hogy valaki elesett, de nem. Csak a kés ért célba. Célba ért a kés? Hirtelen meglátom a Hivatásosakat, akik a táblát bámulják, de nem nevetnek. A gyomrom összeszorul, és még így, könnyeken keresztül is látom, mi történt. A kés a tábla közepébe fúródott.

ui: Ja és ehhez a fejezethez csak egy kis idézetet fűznék, ami igaz nem THG-s de nagy kdvencem és szerintem illik is ide: "Nem az az erős, akit nem tudnak fellökni, hanem az akit miután fellöktek, fel tud állni"