" The hope of nations"
Kilencven
százalék remény. Rajtam is áll a forradalom. Most nem húzhatom ki magamat belőle,
én is része leszek. Van 13. Körzet. Harry a Kapitóliumban. És elkezdődött a
felkelés. Primrose Everdeen pedig a remény szimbóluma, s nővére, Katniss
Everdeen az igazi bátorság szimbóluma. Egy fehér galamb, és egy fecsegő
poszáta. Én pedig eddig semmit sem tudtam erről, s ebben az egy óra leforgása
alatt próbált meggyilkolni bombával az elnök, megtudtam hogy létezik 13. Körzet
és elveszítettem Harryt. És elkezdődött a forradalom, én nekem pedig részt kell
vennem benne. Érzem, hogy mindenem megremeg, ahogyan mintha valami erős fájdalom,
akár az ólomsúly a vállamra nehezedik. Kilencven százalék remény. És ennek az
egésznek a súlya most rajtam van, egy fiatal, és gyenge lányon, akinek az
elméje még arra várakozik, hogy gyerek lehessen. Érzem, hogy a fejem megfájdul
a sok gondolattól, a Körzet lététől a forradalomtól és attól, hogy én ezt nem
akarom. Egyszerűen túlságosan is nehéz, hatalmas nagy a súly, amit annak idején
elkezdtem, most folytatni kell. A gyomrom émelyegni kezd, ahogyan a fejemben
felvillannak a Körzet képei, az elnök, és én, ahogyan a reményről beszélek, mire
a világ forogni és forogni kezd velem, és pedig hiába kapaszkodom meg a lift
ajtajában, majdnem leesek a földre. Most elvileg Sharonák mutatnák be nekem a
Körzetet, s utána találkoznom kellene a családommal, Katnissel és elkezdeni
azokat a dolgokat, amiket egy forradalom fő embere tesz. De én ehhez kicsi
vagyok, úgy érzem magam, mint egy most született ártatlan kölyökkutya, aki nem
bírja elviselni azt a súlyt, amit rá adtak. És abban a pillanatban, hogy
kinyílik a lift ajtaja a Tizenharmadik Körzet legtetején, a lábaim ösztönösen is megindulnak, egyenesen
ki a liftből, ki erről az egész helyről, ami ezt a súlyt, ezt a tehetetlenséget
helyezte rám. Hallom, ahogy Sharonáék kiabálnak nekem valamit, de nem törődök
vele, hanem elindulok, én magam sem tudom hogy merre, de el innen. Érzem, hogy
lassan könnyek gyűlnek a szemembe, ahogyan csak futok és futok, miközben az
agyam tele van homályos képekkel, olyan nehéz dolgokkal, melyeket egy hozzám
hasonló tizennégy éves nem érthet meg. Ilyenkor az embernek nem egy
forradalomra állnia, amely olyan hatalmas súlyokat ad rám, amit talán csak a
felnőttek tudnak elviselni, de nem a gyerekek. A homályos ködben felvillan a
Körzet képe, a vezetők, akikkel hiába nem akarok, de együtt kell működnöm, és
az elnök is, én pedig érzem hogy a forró könnycseppek végigcsorognak az
arcomon. Túlságosan gyenge vagyok ehhez az egészhez, és zavarodott, úgy érzem
magam, mint aki semmit nem ért abból, ami körülötte történik. Én és a hülye
reményem, a Körzet, az elnök…… Hirtelen azon kapom magamat, hogy egy nagy
erdőben gyalogolok, mindenfelé magas fenyőfák állnak, s a lágy, de még is
ijesztő hangokat adó szellő belekap a hajamba. Igen a 13. Körzet mellett van
egy kis erdő, ahova néhanapján kiszökhetnek az olyan emberek, akik nem bírják a
bezártságot, távolban még látom azt a kis kijárót, amin feljöttem. És ekkor
hirtelen minden kirobban belőlem. A lábaim nem bírják tovább, és leroskadok egy
fához, de ahelyett, hogy hangosan sírnék, csak lassan peregnek le a könnyek az
arcomon, miközben a kezemet
ökölbe
szorítom. Érzem, hogy az ujjaim annyira megfájulnak, hogy ösztönösen is a
számat kezdem harapdálni, miközben a szemeimel elhomályosítják a könnyek. A
lázadás egy hatalmas nagy dolog, és olyan felelőséggel jár együtt, amire
egyesek még nem készültek fel. Még be sem töltöttem a tizenötödik életévemet,
de az emberek szemében még is lettem valaki, aki reményt hoz nekik, és aki
talán a lázadás élére áll, a nővérével együtt. De túl gyenge vagyok, alig értek
valamit ebből az egészből, de még is kilencven százelékát hordozom. De fiatal
vagyok, aki már átélt egyszer egy Viadalt, és most teljesen megviselt, és
képtelen megérteni ilyen nagy dolgokat, hogy lázadás és forradalom. Nem vagyok
érett ahhoz, hogy megtegyem, nem fogok tudni együtt működni a vezetőkkel.
Ekkor hirtelen egy furcsa hang ránt ki a gondolkodásomból. Valami, mintha
erősen fújtatott volna, sőt mi több, morgott mögöttem, mire érzem, hogy a
testemet ösztönösen elárasztja az adrenalin. Én egy erdőben vagyok! Hirtelen
hallom, ahogyan megreccsen mellettem az egyik ág, és a távolban pedig üvöltés
csap fel, s lassan végigkúszik rajtam a remegés. Mi ez? Remegve nézek szét, de
a szemem alig lát valamit a sötétben, miközben a szívem hevesen kezd el
dobogni. Tele vagyok félelemmel. De
ekkor hirtelen meglátok valamit velem szemben, két hatalmas sárga szemet, ami
egészen engem bámul és néz. És mintha valami….. Hirtelen teljes erőmből
sikoltozni kezdek, ahogyan megpróbálok megfordulni, de hirtelen orrabukom, s
egy hatalmasat vágódom a földön. A fájdalom ösztönösen belenyilall a vállamba,
miközben még mindig hallom a furcsa hangot, és látom a szemet! Meg fog támadni!
Úgy érzem magam, mint amikor a vadkutyával találkoztam, de most nincs nálom
semmi, semmilye fegyver amivel megvédhezném magamat. És ekkor valami erősen
szorítani kezdi a bokámat. Olyan erősen hunyom be a szemem, hogy még véletlenül
se lássak semmit, és teljes erőmből kiabálok, hiába, nem érdekel semmi.
-
Hagyj békén! Engedj el! Elég! – a kezemmel
ösztönösen a földön kezdek kutatni valami iránt, miközben a lábammal kapálózom,
talán ha sikerül orrbarúgnom az állatot akkor…akkor…
-
Prim, nyugi, nyugi! – hallok meg egy halk
hangot, miközben a bokám fogása meggyengül
-
Én vagyok az Katniss…..
-
Katniss! Hogy, hogy te? Én azt hittem…… azt
hittem, hogy valami meg fog támadni, hogy valami állat van itt. Még is miért? –
látom, ahogyan valaki felém közeledik a sötétben, hátán egy íj lóg, miközben
szürke szemei megcsillannak a fényben
-
Te jöttél ki az erdőbe…. – kezdi, de hirtelen
közbevágok.
-
Katniss, nem érdekel. Elegem van ebből az
egészből. Idejön öt ember akiket nem ismerek, és kérik, sőt parancsolják, hogy
legyek benne a forradalomba. Nem gondoltam, hogy a reményem ehhez vezet, Csak normálisan akartam
élni végre, nem akartam, hogy bármi is legyen. De most itt van a 13-ik, Harry
elrablása, és a forradalom. Én ezt nem értem, én ehhez gyenge vagyok. –
hirtelen felpattanok a földről, miközben érzem, hogy a tüdőm perzselni kezd a
fájdalomtól és a zavarodottságtól.
-
Prim egy pillanatra hallgass meg!
-
Nem érdekel Katniss. Én még csak 14 éves
vagyok, és nem értem mit várnak tőlem. Itt ez a hülye 13. Körzet és…… nem, ez
Snow elnök miatt indult el. Ha nem lenne valaki ilyen kegyetlen, vérszomjas és
gyilkos, akkor a helyzet teljesen más lenne. Nem tudta, hogy fog jönni valaha
egy ember, aki megmondja a véleményét. Nem élhetünk rettegésben. Gyűlölöm ezt
az egészet, gyűlölöm a Kapitóliumot, a Viadalokat, a 13. Körzetet, ezt az
egészet, Gyűlöllek, gyűlöllek benneteket! – olyan erővel kiabálok, és
hadonászok, hogy már én sem tudom mit tegyek, miközben a könnyek helyét átveszi
a kiabálás. Látom, ahogyan a nővérem erősen megmarkolja a csuklómat, de
hirtelen lerázom magamról.
-
Gyűlöllek, gyűlöllek…. – a hangom fájdalmasan
elcsuklik, miközben lehanyatlok a fatörzsre. Ez lenne Primrose Everdeen? Aki
félve, s teljesen összetörve kiabál az erdőben, aki bármelyik pillanatban képes
lenne összetörni. Ez lenne a Harmadik Nagy Mészárlás győztese? Katniss óvatosan
mellémlép, és a karjával átölel engem, miközben érzem, hogy lassan lihegni
kezdek, és a szívem majd kiugrik a helyéről.
-
Elegem van… én nem értek semmit…
-
Prim, kérlek nyugodj meg. Tudom, hogy most ez
neked nagyon nehéz, talán a legnehezebb.
-
Gyűlölöm az elnököt…. – a hangom elcsuklik, miközben lassan érzem,
hogy átveszi a helyét a fájdalom és a fáradtság, s örülök, hogy
megkapaszkodhatok a nővéremben
-
Figyelj ide rám. A 13. Körzet vezetői engem
küldtek ki, hogy keresselek meg. Gondolták, hogy egy ilyen fiatal lánynak ezt
nehéz lesz megérteni. De sajnos, már kitört a forradalom, és ez ellen nem
tehetünk semmit. Nem csak te, de én is a fő emberek között állunk. De nézd,
melyik lenne a jobb. Elmenekülni, és várni, hogy mi történik vagy beállni és
segíteni nekik. A Körzet nagyon erős, és már mindenkit idehoztak. A Viadal régi
győztesei is itt vannak. De Prim, ha te nem működsz közre akkor is lesz
forradalom, de remény nélkül. Prim, az embereknek szüksége van mostantól rád.
És ezt meg kell értened. Tudom hogy fáj és összezavarodtál, de kellessz nekik…
- Katniss halkan suttog, miközben a hátamat simogatja. Igen, elfáradtam, és nem
értek semmit. Olyan az agyam, mint egy nagy űr, tele kételyekkel és
értelmetlenséggel. De egy dolog hirtelen felnyitja a szememet, amiért meg kell
kérdeznem
-
Miért kellek az embereknek? – a hangom halk és
fáradt, az agyam pedig még mindig homályos,
-
Lehet, hogy fiatal vagy, de hordozol magadban
valamit. Azt mondtad, hogy gyűlölöd az elnököt. De az ő fegyvere a félelem. A
tied pedig a remény. És a remény erősebb a félelemnél. És ha te is beállsz
közénk, és azt csinálod, amit a vezetők mondtak, akkor az emberek megkapják
amire vártak. Mindenkinek szüksége van a nemzetek reményére.
-
A mire? – hirtelen felpattan a szemem, egy
szó, egy olyan szó hallatára, amit a nővérem mondott.
-
A nemzetek reményére. Mert te, Prim, te vagy a
remény. És ha elhiszed, hogy erősebb a félelemnél, akkor erősebb lesz az
elnöknél is. A lázadók erősebbek lesznek. De ehhez szükség van rád. Prim, ezt
el kell fogadnod. Ha nem akarsz csatlakozni tiszteletben tartjuk azt is. De egy
dolgot muszáj tudnod. – szólal meg a nővérem, miközben egy pillanatra hátradől,
s hatalmas szürke szemeit rám függeszti.
-
Micsodát? – a hangom halk, és remeg, de még is
megpróbálok rá nézni, s érzem, a szívem egyre erősebben kezd dobogni… ha
létezik..
-
Prim, lehet, hogy nem akarod, de jobb ha ezt
tudod. Most már te vagy a remény lánya.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése