24. fejezet III.

Halihó! Meghoztam az újabb fejezetet, melyben kiderül, mi is lesz az a valami. Remélem érdekes lesz :) Köszönöm a pipákat és kommenteket! <3
                                                                                                                      

Érzem, ahogy valami hideg az arcomba süvít. Mintha valaki fújtatna rám. Illetve nem is valaki, hanem inkább valami. A szívem riadtan kezd kalapálni, ahogy nézem. Még soha nem láttam ilyesmit. Mi ez? Mi lehet? Először alig lehet megismerni, mintha az egész állat egy nagy fehérség lenne. Egyedül nagy sárga szemei, és az állánál lévő fekete foltról látni, hogy itt van. Meg persze a morgástól. Egy nagy állat, mely hirtelen két lábra áll, és a torkában hangos morgás tör fel. Mi lehet ez? Mi ez? Érzem, ahogy mindenemben szétárad az energia és a remegés, mint a tehetetlenség lágy hulláma. El kell menni. El kell innen futni. Most! A lábaim megremegnek, ahogy lassan megpróbálok megfordulni és elmenni innen. Nem kellett volna. Nem kellett volna eljönnünk ide. Hirtelen az állat a fejét felemelve morogni kezd, egyre hangosabban és hangosabban, a szájában megcsillannak a tűhegyes fogai. Tűhegyes fogai. Ez lesz a végünk. Soha nem gondoltam volna, hogy úgy kell végeznem az Arénában, hogy egy ilyen ismeretlen állat okozza a halálomat. El kell innen mennünk! Most. Látom, ahogy az állat két lábra áll, majd a mancsát fenyegetően nyújtja felém, miközben az arcomba süvít a hideg lehelete. Tetőtől talpig libabőrös leszek. Nem akarok itt lenni! El akarok menni.

- Prim! Nyugi! Csak nyugodtan! Ez itt egy jegesmedve! – hallom Harry halk hangját, aki úgy két méterre áll tőlem. Jegesmedve. Olyan, mint a nagy barnamedve, aki nálunk az erdőben él, csak ő a jeges világhoz alkalmazkodott. Érzem, ahogy mindenemet átjárja a  remegés, ahogy eszembe jut, amikor egyszer a Körzetben medvetámadás történt. A kerítésen átmászott egy példány, és betört a városba. Talán három éves lehettem, de anyu mesélte, hogy egy vadászt, és egy békeőrt meg is ölt, akik el akarták onnan távolítani. Velünk is így fog tenni. Ez egy jegesmedve. Nem fog kegyelmezni, meglát, és megtámad. Érzem, ahogy szívem egyre erősebben kalapál. Mit kell tenni? Mit kell tenni ha, megtámad egy medve? Látom, ahogy a Körzettársam, lassan leveszi a hátizsákját és lecsúsztatja a válláról a földre. A szemével a medvét fürkészi, de

a mozdulatai nyugodtak, és nem remeg. Óvatosan megpróbálom utánozni, de a kezem annyira remeg, hogy a táskám nagyot puffan a földön, mire  a medve rögtön rám néz. Nagy sárga szemei, mintha azt sugallnák, nem teszed jól, ha felhergelsz. Látom, ahogy lassan közelebb lép hozzám, és a torkából most már nem morgás tör fel. Üvöltés. A medve üvöltve közeledik hozzám, miközben a fogait csattogtatni kezdi. A nyála végig folyik a szája szegletében, miközben a fogai, akár az olló, ide-oda csattognak. Érzem, ahogy a fülemben dobol a vér, ahogy lassan hátra lépek. Ez nem egy kutya. Ez egy medve. Egy jegesmedve. Meg fog támadni.

- Harry! – hangzik fel a torkomból egy fojtott kiáltás, miközben a kezem védekezőn emelem az arcom elé. Ne gyere közelebb! Félek tőled! Mindenem remeg, és a könnyeimmel küszködöm. Nem akarok medvetámadás áldozata lenni.

- Prim, nyugi! Figyelj, maradj nyugodt! Ha nyugton maradsz, ha nyugodtan beszélsz hozzá nem fog támadni! Beszélj hozzá! Mondj neki valamit! Valami nyugtatót! Szépen- lassan! – hallom a fiú hangját, aki lassan és dallamosan beszél, miközben remegve figyel engem. Ez rajtam múlik. Ha elkezdek sikoltozni és kalimpálni a kezeimmel, akkor meg fog támadni. Valami nyugtatót. Mondj neki valami nyugtatót. Ledöbbenve kutakodom az emlékeimbe, de nem találok semmit. Mi volt az amitől én megnyugodtam. Mi lehet, ami megnyugtatja a medvét. Hirtelen érzem, ahogy valami előtör az emlékeim tengeréből. Meg kell tenned! Rajtad múlik! Ha megnyugszik, elmegy! Elmegy! Lassan beszívom a levegőt, majd kifújom! Nyugi! Csak nyugodtan! Érzem, ahogy a térdem megremeg, mikor megszólalok. A hangom gyenge és kissé erőtlen. Nyugi Prim! Csak nyugi!

-                                            A láperdő mélyén

-                                                                                        Egy fűzfa lombja alatt. – kezdem lassan dúdolgatni, miközben mindenemet végigjárja a félelem.

-                                                                                        Hajtsd le fejed

-                                                                                        És hunyd le szemed- egy medvének énekelek. Egy medvének. Látom, ahogy lassan a medve szemei megcsillannak, ahogy rám néz. Mintha én lennék a prédája. Nem akarok a prédája lenni, ez ösztönöz arra, hogy folytassam a dalt berekedt és rossz hangon.

-                                                                                        S ha kinyitod

-                                                                                        Újra felkel a nap – a hangom lassan kezd hangosodni, ahogy próbálok nyugodtan énekelni. Nyugodtan. Óvatosan nyelek egyet, ahogy a medve oldalra biccenti a fejét, és ismét megnéz.

- Folytasd! Ez az Prim folytasd! – hallom Harry hangját   a távolból. ----Folytasd!

-      Itt biztonságban vagy, nem fázol

 -   A százszorszép mindentől megóv. – a medve hirtelen becsukja a száját, és abbahagyja  a morgást.

- És holnap valóra váltja álmaidat

- Drága kicsikém, úgy szeretlek. – mondom ki lassan az utolsó sorokat, miközben próbálok nyugodt maradni. A medve ismét megnéz. Sárga szemei fenyegetésről árulkodnak. Mintha meg akarna támadni. Mintha csak kinézett volna, mint egy prédát, akinek most már nem lesz kegyelem. Mi van, ha már támadáshoz készül? Látom, ahogy egy pillanatra meglendül a hatalmas mancsa, egyenesen felém. A testemet újra megrázza a félelem, és a kezem a szemem elé emelem. De ekkor meglátom. A medve négykézlábra emelkedett, és oldalra dönti a fejét. Gyerünk!

- És holnap valóra váltja álmaidat

- Drága kicsikém úgy szeretlek. – éneklem halkan újra el a dallamot. Az utolsó hang, mintha megfagyott volna a levegőben. Mindenem remeg, ahogy visszatartott lélegzettel figyelem az állatot. Lassan körbejáratja a tekintetét rajtam és Harryn. Mintha mérlegelne. Mintha gondolkodna. Érzem, ahogy a másodpercek csak úgy vánszorognak, miközben az állat végigmér. Mint az Aratáson,úgy érzem magam most is. Mintha minden lelassult volna. Mintha megállt volna az idő. Hirtelen összerezzenek, ahogy az állat torkából morgás tör fel. Lassan lehajtja a fejét, majd megfordul. Megfordul, és egy pillanatra visszanéz rám. Tekintetem találkozik nagy sárga szemeivel, amelyek nem rég gyűlölettől csillogtak. Utoljára visszanéz, majd lassan elcammog. Nagy tappancsai alatt szinte behorpad a hó, ahogy lassan és egyre távolabb megy a sarki Aréna jegében. Elment. Elment. Érzem, ahogy mindenem átjárja a fáradtság, amikor lassan lehuppanok a puha hóba. Hiába vagyok most lenge ruhában, jólesik a hűsítő érzés. Még mindig remegek, ahogy lassan kifújom a levegőt. Elment. Elment. Eltakarodott. Látom, ahogy Harry odalép hozzám, és ő is leül a hóba. Elment. Elment. Hirtelen meghallok egy furcsa hangot, mintha csak valami koppant volna. A fejem ösztönösen abba az irányba fordítom. Mintha most először tennék egy nem nyugodt mozdulatot, mióta a jegesmedvével találkoztam, mióta elment. Valami volt. Valami koppant. És ekkor meglátom. Egy szürke ejtőernyős csomag hever a havon néhány lépésnyire.