5. fejezet I.

Köszönöm az eddigi pipákat és komikat, meghoztam az újabb részt, jó olvasást hozzá! :)
                                                                                                                              

Hirtelen ösztönösen felpattanok a kanapéról és az ablakhoz szaladok. Megérkeztünk országunk hatalmas fővárosába, a Kapitóliumba. Eddigi életemben csak legendákat hallottam arról a városról, ahol az embereknek nincs semmi gonduk, ahonnan kormányozzák országunkat és amely legendás szépségű. És most pedig itt terül el előttem. Mintha nem is a való világ lenne az egész. Mintha egy teljesen más helyre csöppentem volna. Hatalmas robosztus épületek, szivárvány színeiben játszó autók tolonganak a hatalmas utakon, az utcákon ezer és ezer színes és bizarr ruhában parádézó ember, akik mutogatnak a vonat felé, vigyoroknak és hangosan kántálnak. Mintha ez az egész csak egy hatalmas festmény lenne, amely hirtelen életre kelt. Mintha csak egy káprázat lenne az egész, egy gyönyörűség. Ehhez képest eltörpül a 12. Körzet. És itt ez a város. Ez az a város, aki most boldogan végig fogja nézni, ahogy az Arénában küzdünk, és alig várja, hogy elkezdődjön a Mészárlás. Gyönyörű, mégis gyilkos. Olyan, mintha egy gyönyörű nyalóka lenne, amely csábítja az embert, de amint megkóstoljuk kiderül hogy mérgező. Ösztönösen hátralépek az ablaktól. Gyönyörű és mégis undorító. A gyomrom szaltózik egyet. Ez itt a gyilkos Kapitólium. Ahogy hátrálok, kis híján beleütközök Harrybe, aki mögöttem áll, és csodálkozva és kissé hitetlenkedve bámul ki az ablakon. Halkan motyogok egy „bocsi” – t, és visszaállok a kanapé mellé. Katniss ott áll, ő nem nézett ki az ablakon, de nem is fog. Ismerem. Egy pillanatra összenézünk, tudom mire gondol. Ugyanarra gondolunk. Mi már tapasztaltunk egy- két dolgot. A vonat felgyorsít egy pillanatra, majd berobog a pályaudvarra. A pályaudvarra, ahol ezer újabb kiáltozó és integető ember vár ránk. Vajon milyen lehet úgy élni, hogy az a legnagyobb gondod, hogy milyen tollas vagy flitteres ruhát vegyél fel, vagy, hogy melyik Kiválasztottra fogadj a Viadalon. Milyen lehet egy ilyen világban élni?

*

Az elmúlt egy óra folyamán, minden kínon átmentem, ami lehetséges. Azután, hogy kiszálltunk a vonatból, egyenesen az Átalakító Központba szállítottak, ahol egy két alap elkészítés után találkozni fogok a stílustanácsadómmal, aki az elkövetkezendő pár napban segíteni fog ruhát választani a felvonulásra, és az interjúkra. De még mielőtt találkoznék a leendő tanácsadómmal, 3 kedves, segítő kapitóliumi ember lemos, bekrémez, elrendezi a hajamat és a körmömet, de ami a legszörnyűbb: leszőrtelenít. Fogcsikorgatva feszem az asztalon, miközben teljes erővel rántják rólam le a gyantacsíkokat. Jó erősen megmarkolom az asztal szélét, miközben azon tanakodom, hogy ez miért szükséges egyáltalán. A Viadalon úgy sem lesz szükségünk rá, bár az is lehet, hogy ez egy egyszerűhóbort itt a Kapitóliumban. Ez a dolog, legalább is szerintem, minimum felér egy középkori kínzóeszközzel. Minimum.