6. fejezet III.

 Nagyokat lélegzem, nehogy elájuljak véletlenül. Mert az is simán megtörténhet. Szépen, lassan ki- be ki- be. Hamarosan mi következünk. Ott lesz az egész Kapitólium. Az elnök. És mindenféle támogató is. Na meg persze Katniss. Ő is figyelni fog minket. Erre a tudatra kissé megnyugszom és igyekszem kihúzni magam. Már a 10. Körzet kocsija indul. Egyre közelebb kerülünk a nagykapuhoz, ami mögött hatalmas fényesség ragyog és ezer, ezer torok egyre hangosabb kiáltásit és tapsát lehet hallani. 11. Körzet. Jó erősen megmarkolom a kocsi rúdját. Az ízületeim szinte elfehérednek. És ekkor meghallom a dübörgő hangot: 12. Körzet. És kocsink kigurul a kapun. Először csak nagy fényességet látom, hallom ahogy a himnusz dübörög. És hallom a nézők rikoltozását, tapsát, valaki trombitát fúj és van aki dobot szerzett az alkalomra. A szívem hevesen ver, a lábam megremeg egy pillanatra, ahogy meglátom magunk előtt a hatalmas sugárutat, és az ezernyi nézőt. Mindenki itt van. A hangorkán egyre hangosabbá válik, ahogy beszippant minket a tömeg. Mindenhol hatalmas zászlók lebegnek és kivetítők mutatják a Kiválasztottakat. Oldalra nézek, Harry nyugodtan áll, mosolyog kissé és integet a tömegnek. Nekem is ezt kéne csinálnom. Óvatosan elmosolyodom és fel akarom emelni e kezem. De ekkor történik valami. Valami nagyon furcsa. A kocsink hirtelen fényárba borul. Nem tudom, honnan jön a fény, de alig látok tőle valamit. Viszont érzek. Érzem, mintha egy csomó eddig rám rakódott súlytól szabadulnék meg. Mintha a fémlap, amin állunk kissé megemelkedne. És érzem, ahogy a szárnyaim felemelkednek és szétterülnek. Egy pillanatra annyira megijedek, és megszédülök a hatalmas tömegtől és a fénytől, hogy ösztönösen megmarkolom a mellettem álló Harry kezét. Teljesen véletlenül. De Harry, ahelyett, hogy ellökné a kezem, csak erősen megszorítja, és egy pillanatra rám néz. Erősen fogja a kezem. És ekkor elmúlik a hatalmas fény, és meglátom magunkat a kivetítőn. Semmi fekete ruha. Semmi nehézség. A fekete eltűnt. És helyét, egy fehér ruha vette át. Egy fehér ruha, melyen apró tollak látszanak. És jól éreztem: a kocsi fémlapja megemelkedett, így sokkal magasabbnak nézünk ki. Mintha repülnénk. A hajam laza kontyja kibomlott, helyette, csak a magam mögött süvítő kiengedett, hosszú hajamat látom. És az érdekes anyag. Különvált a lapockámtól, szétnyílt, mint egy csodálatos mennyből érkező angyal szárnya, illetve madár szárnya. Egyszerűen hatalmas, csodálatos, úgy érzem, mintha hozzám tartozna. Mintha nekem lenne szárnyam. Gloria tényleg fehér madarakat csinált belőlünk. A kocsiból még árad egy kis fény, ami még szebb hatást kölcsönöz nekünk. Minta a magasból érkeztünk volna. Mintha mi lennénk a tiszta reménysugár. A nézők ahelyett, hogy üvöltenének, megbabonázva, leesett állal bámulnak. Tetszik nekik. Nem csak tetszik, mi szabályosan megbabonáztuk őket. És ekkor tapsolni kezdenek. Hangosan. Egyszerre. Mint egy ritmus. Kántálnak, dobolnak és kürtölnek. Mutogatnak ránk. És nem másra, hanem ránk. A kivetítők is minket mutatnak. Gloria megcsinálta. Mi nem lángok vagyunk. Hanem, mi vagyunk a remény. A közönség pedig hisz benne. Halványan elmosolyodom és integetek nekik. Még mindig szorítom Harry kezét. Nem emeljük fel, mint tavaly Katnissék. Ez olyan csendes támogatás. Hihetetlen, hogy nem is ismerem még annyira, de még is segített nekem. Nem tudja, mivel jár egy lámpaláz. De még is. Szó nélkül segített.

(Hát Brigi a ruhával kapcsolatban..megmondtad :)